Olvasnivaló

Betiltották Márton Áront?!

Szomorú, ha valaki csúsztat, ferdít Erdély nagy példaképét, Márton Áront saját céljaira  szerint akarja „használni”! 
Imádkozom, hogy a szövegkönyv, az előadás méltó legyen a nagy püspökhöz!! Csaba t.

Megkérdeztük Kovács Gergely posztulátort

A legnagyobb közösségi oldalon tette közzé G. Nagy Ilián ma délelőtt az azóta több erdélyi portál által is átvett hírt: elmarad a Márton Áronról készülő rockopera Csíksomlyóra, 2016. augusztus 14-ére meghirdetett ősbemutatója.

Olvasnivaló

5 dolog amiben nem értek egyet Ferenc pápával

Ferenc pápa egy karizmatikus személyiség, igazi „pásztor” jellem, olyan, akire odafigyel az ember. Erős prioritása a szegényekre, elesettekre való odafigyelés, az Egyház kicsit zárkózott magatartásának feloldása. Nekem kifejezetten tetszik az, hogy kicsit felrázza a híveket, püspököket, papokat.

4 Minute
Olvasnivaló

Veszélyben az Egyház?

Különleges interjú Fulton J. Sheen érsekkel

Mai kérdésekre válaszol a múlt század egyik legkiemelkedőbb egyházi személyisége. Idézetek Sheen érsek rádióbeszédeiből.

Mit gondol az egyházellenességről? 
„Amerikában nincs száz ember, aki gyűlöli a Katolikus Egyházat. Több millióan gyűlölik azt, amit tévesen a Katolikus Egyháznak vélnek – ami természetesen egészen más dolog.”  (Preface to Radio Replies)

3 Minute
Olvasnivaló

Tudományt csak térden állva műveljünk!

A gyógyító kételkedéseire imádságban kaphat választ

A címben Dr. Gyökössy Endrét az elmúlt évszázad neves magyar pasztorál-pszichológus lelkészét idéztem meg egy kicsit „a térden álló ember nem esik el” – így hangzott az eredeti mondat az egyik „Kézfogás a magasból” füzetében. Lassan negyedszázados orvosi tevékenységem során egyre jobban megtapasztalom ezt, különösen az élet és halál határhelyzeteiben.

Olvasnivaló

Galgóczy Erzsébet életrajzából (6)

Már hónapok óta feküdtem ágyban, mikor kezelőorvosom egy-jóhírű belgyógyászt hívott konzultációra. Dr. Varga Imre tanársegéd akkor jött Szolnokra. Sokat reméltem tőle. Úgy gondoltam, ha csak rám néz is, meggyógyulok. Nagyon jónevű orvos volt. Alaposan megvizsgált és kérdezte: Mióta fekszem?

– Már majdnem egy éve. Mikor kelhetek föl? Mikor gyógyulok meg?

Először nem akart válaszolni. Azt mondta: úgy tudja, hogy kongreganista vagyok. Akkor kérjem a Jézuskát, hogy gyógyítson meg, mert ő úgy hiszi, hogy még sokáig kell feküdnöm.

– Meddig? Egy hónapig?

– Talán még egy évig is.

17 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Mit kezdjünk az Amoris Laetitiával?

Most már elég idő eltelt április 8-a óta, hogy ne tűnjön elhamarkodottnak ez a cikk, amit már másfél hónapja megírtam. Azóta sok fontos tekintély is elmondta már a véleményét, Ferenc pápa családokról szóló dokumentuma kapott hideget is, meleget is. Összességében szerintem az Amoris Laetitia (továbbiakban AL) sajnos rossz irányba mutat, évtizedekkel vetheti vissza az evangelizáció lassan javuló színvonalát, és slusszpoén, hogy mindezek mellett az AL-t még a liberálisok sem hiszik el Ferenc pápának. Lássuk a részleteket!

8 Minute
Olvasnivaló

Helytállni, ez Isten parancsa!

Egy zártkörűnek hitt tanácskozáson bírálta Európa, mindenekelőtt a Nyugat migránspolitikáját Márfi Gyula veszprémi érsek. Szavait felkapta a sajtó, azok még a tekintélyes olasz napilapban, az Il Giornaléban is megjelentek. Botrány? Márfi Gyula nem konfliktuskereső ember, de úgy érezte, nem hallgathat a veszélyről. Vele beszélgettünk Európa sorsáról és a földrész meghódítására érkező migránsokról.

– Mi lesz velünk? Már az arab térségben kirobbant konfliktussorozat előtt is érezhető volt a keresztényellenes nyomás, elég az unió alapokmányára utalni, amelyben meg sem említik a kereszténységet mint Európa kulturális alapkövét…

– Európában, elsősorban annak nyugati felén vallási és szellemi értelemben légüres tér alakult ki. Csakhogy: natura horrescit vacuum! Vagyis a természet irtózik a vákuumtól. Nos, ez a hitéletben kialakult vákuum most elemi erővel szívja be az iszlámot.

8 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A Szentlélek önátadásra hív!

„Atyám… Megismertettelek velük és meg is foglak ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen és én őbennük.” (Jn 17,26).

Az önátadás a szeretet következménye. Aki szeret, az állandóan arra vágyakozik, hogy még teljesebben adja magát annak, akit szeret. Aki viszont nem szeret, képtelen átadni magát.

11 Minute
Hitvédelem

New York államban 31 nem közül választhatunk

Hihetetlennek tűnik Magyarországról, de a transzgender lobbi a világ számos országában alapvetően alakítja éppen át a családok és a gyerekek életét szabályozás és törvénykezés útján. Miután a homoszexualitás már nem megosztó téma, a progresszív baloldal új eszköz után nézett, hogy tovább destabilizálja a hagyományos családot (papa, mama, kisfiúk, kislányok), a társadalom alapszövetét, méghozzá azáltal, hogy a tévében és az iskolákban a gyerekeket a nemi identitás megválaszthatóságának lehetőségéről tanítják.

5 Minute
Olvasnivaló

Imádság a hazáért

Június 4-e, a Nemzeti Összetartozás napja, amikor a Trianoni békediktátumra emlékezünk. Ez az alkalom imádságra hív nemzetünkért, hazánkért.

Áldd meg, Uram, Magyarországot!
Áldd meg, Uram, a Te magyar néped!
Oldozd fel és szabadítsd meg
ellened elkövetett bűneitől,
mások ellen elkövetett bűneitől,
önmaga ellen elkövetett bűneitől,
az erkölcs terén
szociális téren,
gazdasági téren elkövetett bűneitől,
a természet ellen,
az élet ellen,
az egész emberiség ellen elkövetett bűneitől,
múltja,
jelene
és jövője ellen elkövetett számtalan bűnétől!

2 Minute
Olvasnivaló

Galgóczy Erzsébet életrajzából (5)

Fényes bravúr! Páratlan hősiesség egy tizenhárom éves kislánytól! Ő mégis így ír: „Nagyon boldog voltam, de azért csalódott is, hogy nem haltam vértanú-halált”

– 1920. március 12-én fekszik betegen ágyba, és ettől kezdve tulajdonképpen élete végéig fel sem kel. 42 év súlyos testi és lelki szenvedésekben, ágyban fekve, tehetetlenül!

16 Minute