Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Hogyan bénázzuk el az életünket?

Etika a párkapcsolatban

Nincs annál keservesebb, mint ha valaki utólag bánja az egész életét. Nagy célokat tűzünk ki magunk elé: művelt ember, mérnök, apa, anya, szeretnék lenni, s utána ezek megvalósításának élünk. Hogy ronthatjuk el mégis párkapcsolatunkat, szerelmünket, hitünket? Mivel az életet visszafelé értjük meg, de odafelé kell létezni, fontos, hogy tudjunk előre gondolkodni!

8 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ha túl sok a szerep

„Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? vagy: mit igyunk? vagy: mivel ruházkodjunk? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!” (Mt 6,31-33)

Ugye te is sok szerepet vállalsz? Egyetlen mozgalmas hét alatt lehetsz tanácsadó, munkatárs, leánygyermek, testvér, barátnő, feleség, anya, nagynéni, nagymama, szomszédasszony, szakács, döntőbíró, bizottsági elnök, ja és igen: Isten gyermeke.

A megfelelő kalapokat ügyes-de-szorongó-és-kimerült fejünkön egymásra téve olyan magas tornyot rakunk, aminek egyensúlyban tartásába bele lehet bukni.

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Johannes Hartl írása a menekültkérdésről

A szerző az augsburgi Imádság Háza alapítója, a magyarországi -hasonló elnevezésű- mozgalom elindítója. Több országos karizmatikus találkozón volt vendégelőadó. A szerk.

„Mit gondolsz erről a menekülthelyzetről?“ kérdezik tőlem gyakran augusztus óta. Eddig nemigen akartam nyilatkozni, mivel olyan sokrétű ez a probléma. A differenciálás pedig nem nagy divat egyik „táborban” sem. Ezért elég hosszú ez az írás.

9 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Isten szenvedélyes szeretete

Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erődből és teljes elmédből.” (Lk 10,27)
(A következő három elmélkedésben gyakran idézek L. Crabb: Közelebb Istenhez című könyvéből. Nem tettem ki az idézőjeleket és a hivatkozások oldalszámait, hogy ne zavarjanak az olvasásban!)

Ne ütközzél meg a „szenvedélyes szeretet” kifejezésen
Igaz, hogy a szenvedélyt általában negatív dolgokhoz kapcsoljuk (pl. alkohol, drog, stb.), de itt pozitív értelemben használjuk. Jelezni akarjuk azt a csillapíthatatlan törekvést, amellyel az ember haladni akar célja felé. Ez a törekvés átjárja gondolatait, vágyait, cselekedeteit és egész lényét lendületben tartja!

12 Minute
Vatikáni dokumentumok

A Hittani Kongregáció dokumentuma a hierarchikus és karizmatikus egyházról

Június 14-én kedden délben mutatták be a Szentszék sajtótermében a Hittani Kongregáció Iuvenescit Ecclesia, az Egyház megfiatalodik kezdetű dokumentumát, melyet Ludwig Müller bíboros-prefektus és Luis Ladaria érsek-titkár látott el kézjegyével a Hittani Kongregáció részéről. Az egyház hierarchikus és karizmatikus jellegét és egymáshoz való viszonyát bemutató dokumentumot Ferenc pápa március 14-én hagyta jóvá és így a dekrétum maga március 15-i keltezésű. A „Iuvenescit Ecclesia” dokumentum a püspököket szólítja meg, de természetesen rajtuk keresztül az egész egyházat és alapvető kérdésként a hierarchikus és karizmatikus adományok kapcsolatát elemzi, melyek az egyház életét és küldetését szolgálják.   

7 Minute
Imáink

Ima Szent Mihály arkangyalhoz

XIII. Leó pápa ismert imádságának (Szent Mihály Arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben…) hosszabb változata

Mennyei seregek dicsőséges vezére, Szent Mihály Arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben az ellenséges fejedelmek és hatalmak, a sötétség világának vezérei, a gonoszság szellemei ellen! Jöjj az emberek segítségére, akiket Isten halhatatlannak teremtett saját képére és hasonlatosságára, és akiket drága áron váltott meg a sátán zsarnokságából. Vívd meg a csatát a szent angyalok seregével együtt, amint megvívtad ezt a gőg vezérével, Luciferrel és aposztata angyalaival szemben, akik erőtlennek bizonyultak a te ellenedben, és akiknek nincs helyük a mennyben.

4 Minute
Olvasnivaló

Szűz Mária La Salette-i jelenésének 150. évfordulójára

II. János Pál pápa levele Louis Dufaux-nak, Grenoble püspökének

A grenoble-i egyházmegye, La Salette Misszionáriusai és az egész világon számos hívő ünnepli ebben az évben százötvenedik évfordulóját annak, hogy Szűz Mária megjelent ezen az alpesi vidéken…

Gazdag kegyelmekkel járhat a megemlékezés, magam is fontosnak tartom, hogy részesüljek benne a zarándokokkal együtt, akik eljönnek, hogy az Úr Anyját a „Bűnösök Kiengesztelője” néven tiszteljék.

6 Minute
Hitvédelem

Babits Mihály: Miatyánk

1914
Egy bécsi műintézet által kiadott műlaphoz készült
Miatyánk ki vagy a mennyekben,
harcokban, bűnökben, szennyekben,
rád tekint árva világod:
a te neved megszenteltessék,
a te legszebb neved: Békesség!

Jöjjön el a te országod.
Véres a földünk, háboru van,
kezed sujtását sejtjük, uram,
s mondjuk, de nyögve, szomoruan,
– add, hogy mondhassuk könnyebben –:
Legyen meg a te akaratod!

2 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Női papok a Vatikánban?

(nem Ferenc pápa engedte be őket)

Azt már majdnem megszoktuk, hogy semmi sem szent, ami 2013 tavasza, azaz Ferenc pápa megválasztása előtt történt – minden lerágott, eldobott csont újra az asztalra kerül -, de úgy tűnik, már az sem tekinthető lezárt kérdésnek a Vatikánban, amit maga Ferenc pápa zárt le. A tartalom nélküli és parttalan hurrá-progresszivizmus egy újabb fejezetének lehetünk szemtanúi, melynek káoszos hullámai épp az Isten által létrehozott kizárólagos férfi papságot tépázzák. 

5 Minute
Olvasnivaló

Várni fogok a házasságig

Hogy mi a helyzet a házasság előtti együttléttel? Miért nem jó a több partner? Nos, szóljon most erről egy névtelen levél egy ismeretlen címzettnek.

Drága kedvesem!

Bár ki tudja, hogy mennyi idő választ el minket egymástól, én mégis szeretném most leírni neked, miért jutottam erre az elhatározásra. Hogy miért döntöttem úgy: várok a házasságig. Szeretném megőrizni magam neked, az egész lényemet, sértetlenül. Hogy te lehess az első és az utolsó, akinek mindent odaadok.

2 Minute
Olvasnivaló

Hitelesnek ismerték el a San Nicolás-i Mária-jelenéseket Argentínában

Buenos Aires tartományban május 22-én jelentették be: Héctor Cardelli püspök elismerte a helyi Mária-jelenések hitelességét.

 

Héctor Sabatino Cardelli, a Buenos Aires tartományban fekvő San Nicolás de los Arroyos-i egyházmegye püspöke a május 22-i szentmisén, zarándokok sokasága előtt jelentette be a püspöki jóváhagyást a San Nicolás-i Rózsafüzér Királynője-kegyhelyen.

3 Minute