„Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? vagy: mit igyunk? vagy: mivel ruházkodjunk? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!” (Mt 6,31-33)

Ugye te is sok szerepet vállalsz? Egyetlen mozgalmas hét alatt lehetsz tanácsadó, munkatárs, leánygyermek, testvér, barátnő, feleség, anya, nagynéni, nagymama, szomszédasszony, szakács, döntőbíró, bizottsági elnök, ja és igen: Isten gyermeke.

A megfelelő kalapokat ügyes-de-szorongó-és-kimerült fejünkön egymásra téve olyan magas tornyot rakunk, aminek egyensúlyban tartásába bele lehet bukni.

Előfordul, hogy felcseréljük a sorrendet különböző szerepeink között. Sajnos, gyakran utolsóként kerül a sok kalap tetejére a korona, amit a Királyok Királyának lányaként viselünk.

Tetszik, milyen egyszerűen és egyenesen fogalmaz Jézus a Mt. 6,33-ban. Tiszta, érthető iránymutatást ad a rohanásban. Nem bonyolítja el, szelíden, de határozottan kimondja, mire figyeljünk, hogy a sokféle feladatnak eleget tudjunk tenni, és még az aggódástól is megóvjuk szívünket. „Elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!”

Bármilyen egyszerűnek tűnik is, nem mindig könnyű életre váltani ezt az utasítást. Főleg manapság, amikor a társadalom az állandó tevékenykedést várja el, ami folyamatos elfoglaltságot jelent. Az örök nyüzsgésnek aggódó lélek a gyümölcse, mert úgy érezzük, értékünket, fontosságunkat sok-sok tevékenységünk határozza meg.

Az örök mozgásban lét, amit átveszünk kultúránktól, nem hagy egyetlen üres helyet sem a határidőnaplónkban. Gyerekeinket egyik foglalkozásról a másikra hurcoljuk, sok család már a közös étkezést is kiiktatta a programjából. Valami arra indít, hogy még többet vállaljunk, mert így festjük rá életünkre a fontosság fényes, merész árnyalatait.

Bár a mi világunk nagyban különbözik attól, amelyben Jézus hallgatósága élt, Ő mégis azt szeretné, ha tanulnánk tőlük. Aggódtak, hogy mit egyenek, mibe öltözködjenek. Ebben egyezünk velük, de mi még hozzáteszünk ezt-azt: hogyan tartsuk tisztán a lakást, hogy fürdessük a gyerekeket, hogy mossuk ki a ruhát, miként adjunk helyet a házaséletnek, látogassuk meg a rokonokat, végezzük el a munkahelyi feladatunkat, és így tovább.

Míg befejezetlen tennivalóinktól egyre idegesebbek leszünk, Jézus halkan így szól: Állj le. Hagyd abba a jövés-menést. Állj ellen a rohanásnak. Tarts szünetet, hogy egy kis nyugalmat lelj a zűrzavarban. Az én országommal és az én igazságommal törődj mindenek előtt, és a többi dolgot is megkapod hozzá.

Ha megnyomjuk a szünet gombot, és kapcsolódunk Jézushoz, megtanuljuk új sorrendbe rakni feladatainkat – néhányat a nem kötelezőkből ki is iktatunk talán – , és lecsillapítjuk aggódó szívünket. Ez után már tükrözheti életünk az igazságot, hogy nem elfoglaltságunk mértéke határozza meg fontosságunkat, és legjelentősebb napi feladatunk nem más, mint hogy elcsendesedjünk, és kapcsolatba lépjünk Teremtőnkkel.

Mikor az Isten iránymutatása szerint megmaradt kalapokat a fejedre rakod, figyelj nagyon oda a sorrendre.  Csak akkor tudod egyensúlyban tartani őket, ha mindenekelőtt a Királyok Királya gyermekeinek járó koronádat rakod föl!

Sajnálom, Uram, hogy annyiszor elvállalok szerepeket, amiket nem nekem szántál, és ezek szorongóvá, aggódóvá tesznek. Add, hogy minden nap először Téged és a Te igazságodat keressem, és azután fogjak hozzá, hogy felelősségteljesen ellássam az Istentől rám bízott feladatokat. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: eszmelkedesek.blogspot.hu)

Létrehozva 2016. június 17.