Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A bűn az, ami akadályozza a szeretetet

A férfi és a nő minden érintése tisztességtelen, ha nem áll a szeretet alapján; minden élvezet a szeretet nagy szárnyai alatt – tiszta. A szeretet számára nem létezik szenny, aljasság, szégyen. A szeretet – fény, amely mindent megvilágosít, melegség, amely képes felolvasztani a jeget; méz, amely megsemmisít minden keserűséget. A szeretet mindent megvilágosít, amihez kézzel, tekintettel vagy gondolattal hozzáért az, akit szeretünk”.

Ezeket a szavakat nem egy mai romantikus lélek írta, hanem az Egyház egyik legnagyobb teológusa, aszkétája és misztikusa – Nazianzoszi Szent Gergely, aki több mint másfél évezreddel ezelőtt élt, a IV. században.

23 Minute
Imáink

Zsolozsma az interneten

Jó két és fél éve sikerült megegyezni (2009, a szerk.)a Magyar Püspöki Kar Liturgikus Bizottságának illetékes tagjaival, hogy jóváhagyják, hogy az Imaórák Liturgiája megjelenjen online. Egy olyan zsolozsma, amit nem kell összelapozni mint a négy kötetes változatot, hanem minden nap kikeresi neked, hogy mik az aznapi imádságok.

2 Minute
Imáink

Imazarándoklat Szent Rita sírjához

Imádkozzunk azért, hogy Szent Rita erényeit követni tudjuk

I. ima
Uram, Istenem, lélekben elzarándokolok Casciába, abba házba, ahol szolgálod, Szent Rita, életének egy részét eltöltötte. Általa kérem tőled azt a kegyelmet, hogy az evilági hiúságokat kerüljem és gyakoroljam Szent Rita legfontosabb erényeit; hogy ne a világ véleménye irányítson, hanem az alázatos, engedelmes és szegény Üdvözítőt kövessem.

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Rómeó és Júlia – elváltak a végén

dr. Pálhegyi Ferenc remekül mutatja  be a Keresztyén Házasság c. könyvében a házasság szakaszait. Indul az elsöprő szerelemmel, folytatódik a valóság megismerésével, majd átmegy a rezignáció folyamatába, amelynek vége még akár a válás is lehet. Egyetértek vele, amikor azt tanítja, hogy Rómeó és Júlia is előbb utóbb elváltak volna, mert Rómeó vakmerő és meggondolatlan volt, aki nem tudott uralkodni az érzésein, Júlia pedig elkényeztetett kisasszony, aki nem szokott hozzá a nehézségek elviseléséhez és a nehéz természetű emberekhez.

3 Minute
Tanúságtétel

Egy-házban vagyunk – Gorove család

Különleges rész következik az Egy-házban vagyunk rovat rövid életében, ugyanis először fordul elő, hogy három generáció is megszólal az egyes kérdések kapcsán. A Gorove család neve talán sokak számára ismerős lehet, de hamarosan még többet hallhatunk róluk, hiszen Gorove László és Krisztina a 2019-es Házasság Hete arcai. Nem sokan mondhatják el, hogy annyi ember életére hatással vannak, mint ők ketten, hiszen Laci diakónus és a légimentőknél dolgozik, Kriszta pedig tanár. Közös szolgálatuk, a jegyesoktatás mellett öt gyermeket neveltek fel és már 12 unoka büszke nagyszülei. Házasságról, hivatásról, diakonátusról, és a bizonyos unokanapról beszélgettünk a Gorove családdal.

8 Minute
Olvasnivaló

Eucharisztikus csodák

„Életem célja, hogy mindig kapcsolatban legyek Jézussal.”

Ezekkel a szavakkal összegezte rövid életének legfontosabb jellemzőjét Carlo Acutis (London, 1991. május 3. – Milánó, 2006. október 11.), aki tizenöt évesen leukémiában halt meg: „Jézussal, Jézusért és Jézusban élni”.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A Papp válaszol – szeretet, lélek, homoszexualitás

Továbbra is egészen megrendítően mély kérdések érkeznek Papp Miklóshoz: a görögkatolikus pap és férj minden héten válaszol a 777 olvasóinak kérdéseire, ezúttal a szeretet elviseléséről, a lélek mivoltáról és a homoszexuális ismerőshöz való viszonyulásról olvashattok.

Rita (Budapest)

A korintusi levélben olvassuk: a szeretet mindent elvisel. Hogyan kell ezt érteni? Meddig és mit kell eltűrni családtagjainktól, barátainktól, kollégáinktól? Konkrét példaként érdekelne, hogy egy bántalmazó (akár fizikai, akár lelki) kapcsolatban is benne kell maradni, mert a szeretet mindent elvisel?

10 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Legmélyebb vágyaink

 

Képzeld el, hogy ki tudnád venni a szívedet, és a kezedben mint valami olvasztótégelyben tartva ki tudnád szűrni belőle legbenső vágyaidat. Melyek lennének ezek? Mire vágysz legjobban?

Először is: élni. Mit érne megbecsülés, előrejutás, hatalom, ha nem lenne bennünk élet? Éjjel ösztönösen előrenyújtott kézzel tapogatózunk a sötétben, hogy inkább egy testrészt veszítsünk el, mintsem a legdrágábbat, az életünket.

3 Minute
Olvasnivaló

„Bátran és erőteljesen kell hirdetni az Evangéiumot”

Újévi nagyinterjú Székely János püspökkel

Izgalmas és tanulságos évindító interjút adott a 777-nek Székely János, a Szombathelyi Egyházmegye püspöke: beszélgetés az újévi fogadalmaktól a rázós társadalmi kérdéseken át egészen az olvasóknak szánt személyes és motiváló üzenetig.

Boldog új esztendőt kívánok a 777 csapata nevében: vajon egy püspök szokott újévi fogadalmat tenni?

Igazából soha életemben nem törekedtem ilyen nagy újévi fogadalmakat tenni. Néri Szent Fülöp – aki nagyszerű lelkivezető volt – általában lebeszélte a nála gyónókat a nagy fogadalmakról. Az ő gondolata, hogy az életünk során minden nap ajtók, lehetőségek nyílnak meg előttünk. Ha az ember nyitott szívvel jár, akkor megtalálja a „jó ajtót” és bátran belép rajta.

13 Minute
Olvasnivaló

Megértesz? – Imre atya írása Stuttgartból

Ne siess addig azt mondani nekem: „Megértelek!”, amíg nem jártál a cipőmben. Nem tudhatod, hogy engem mi bánt, mi nyomaszt, mi esik nehezemre, vagy mit hordozok könnyedén…

Ne siess addig azt mondani nekem: „Ismerem nehézségeidet!”, amíg életem útján nem kísértél el egy darabon. Nem tudhatod, hogy milyen megerőltető és fárasztó annak egy-egy szakasza, és hogy hány cipőt koptattam már el rajta…

2 Minute