Tanúságtétel

A torinói lepel megtérésekhez vezet

A Lepel Központ megalapítása

„Úgy tűnik, hogy a lepelnek nagy pasztorális küldetése van, sok váratlan megtérést okozva,” mondja a dél-karolinai lepel központ alapítója, „különösen a fiatalok körében.” 

„[Krisztus] Szenvedése után sokféleképpen bebizonyította, hogy él” (ApCsel 1,3)

9 Minute
Imáink

Ima Szent Józsefhez, munkanélküliekért

Szent József, azokért imádkozunk hozzád, akik munkát keresnek,megélhetést a maguk vagy a családjuk számára.

Te, aki a munkások védőszentje vagy, járj közben azért, hogy mindazok, akiknek munkalehetőségre van szükségük, tisztességes, méltó fizetség ellenében használhassák erejüket, tehetségüket embertársaik szolgálatára!

2 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Megérezni az ezotériát

Egy élményemet szeretném megosztani veletek. Igaz, egy kicsit hosszú (javíthatatlanul bőbeszédű vagyok!), de talán tanulságos lehet. Íme.

A Gordon-módszer kapcsán valaki beírt egy linket, én pedig megnéztem. Az ezotéria „fejlődését” taglalta, azt hiszem. Átfutottam a témaköröket, és beleolvastam abba is, amit a reikiről írt. Az alap persze ismerős volt, de hosszasan fejtegetett olyan dolgokat is, amiket mi nem tanultunk annakidején (érthető, hiszen azok a 2. fokozat tananyaga, én pedig „csak” elsőn voltam).Ami ezután történt, azt legfeljebb körülírni tudom.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Tisztulás a halál után (1)

ESZTERGOM 2001
Fordította Kővári Károly S.J.

Kiadja és terjeszti: Testvéri Szolgálat K. Alapítvány

IMPRIMI POTEST – JOHN ÁDÁM, S.J. V. PROVINCIALIS

NIHIL OBSTAT – ROCHUS RADÁNYI, S.J. CENSOR DEPUTATIS

IMPRIMATUR – JAMES P. MAHONEY, D.D. VICAR GENERAL
April 4. 1975 Archdiocese of New York

A NIHIL OBSTAT és az IMPRIMATUR annak hivatalos megállapítása, hogy egy könyv, vagy füzet mentes a hitbeli és erkölcsbeli tévedésektől, teljesen elvonatkoztatva attól, hogy azok, akik a NIHIL OBSTAT-ot és az IMPRIMATUR-t megadták, egyetértenek e annak tartalmával és a benne foglalt véleményekkel és megállapításokkal, vagy sem.

15 Minute
Családvédelem

A jegyesek szeretetútja

„A párkapcsolati idő, a jegyesség ideje nem az Isten háta mögé való, hanem Isten szeme elé.” A jegyesség az első témája Bíró László püspök atya videósorozatának, mely a házasság kérdéseit járja körbe a jegyes-, majd a házaspár és a közösség vonatkozásában is.

2 Minute
Olvasnivaló

Mit jelent az elengedés?

alt

„Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.” (Iz 43,18-19)

A három éves Elle karját kinyújtva rám szögezte mutatóujját: „Megfagytál, Mami!” Lemerevedtem, egyik karom még mögöttem, másik előrelendülve fagyott meg. Kisunokám kuncogva gyorsan felolvasztott. Ha vannak a közeledben 6 év alattiak, akkor biztosan ismered a Frozen (Jégvarázs) c. filmet. Egy testvérpár küzdelmes kapcsolatáról szól, és arról, ahogy szeretnék elfogadtatni magukat.

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

KOLUMBIA: Benedek pápát egy megtébolyult apáca rágalmazta

Br. Alexis Bugnolo kommentárja

Április végén egy hírhedten fantáziadús apáca Kolumbiában közzétette [lásd magyarul itt és itt. A szerk.], hogy állítólag halála után találkozott XVI. Benedek pápával, aki magát az utolsó hiteles pápának nyilvánította, és hosszasan vallott üldöztetéséről.

Az elmúlt két hétben nem válaszoltam többeknek, akik erről kérdeztek, mert aligha tudtam elképzelni, hogy bárki is annyira elmebeteg lenne, hogy a múltbeli hamisításai után még higgyen ennek a nőnek.

7 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az idő megszentelése: a napok és hónapok katolikus jelentése

Mielőtt katolikus lettem, három jelentős napom volt egy héten: a hétfő, amikor a sok rettegett iskolai nap vagy a munka kezdődött; a szerda volt a reménykedő nap, amikorra a hét nagyobbik része véget ért; és a péntek volt a hét dicsőséges utolsó napja, ami bevezet bennünket a hétvégébe.

Mióta katolikus lettem, az idő szentségének új értéket adtam. A liturgikus ciklus formát és jelentést ad az évnek, és minden évszaknak új jelentősége van. A liturgikus év azonban csak a kezdet. Tudod-e, hogy az Anyaszentegyház is jelentést ad az év minden napjának és hónapjának? Ez valóban így van. Vizsgáljuk meg röviden az egyes napok és hónapok jelentőségét.

8 Minute