A Katolikus Egyház álláspontja Vassula Ryden „Igaz élet Istenben” üzeneteiről (2007)
A Hittani Kongregáció 2007. január 25-i belső közleménye (nem hivatalos fordítás): HITTANI KONGREGÁCIÓ 2007. január 25. Jegyz. sz. 54/92-24945 Eminenciás
A Hittani Kongregáció 2007. január 25-i belső közleménye (nem hivatalos fordítás): HITTANI KONGREGÁCIÓ 2007. január 25. Jegyz. sz. 54/92-24945 Eminenciás
Az Igaz Élet Istenben (TLIG) Alapítvány és Vassula asszony beperelte egy svájci honlap tulajdonosát a konstantinápolyi patriárka egyik fordításban megjelentetett
Vassula és az automatikus írás
A ma emberének az egyik legnagyobb betegsége, hogy nem tud a JELENBEN élni, nem tud szembenézni a jelen kihívásaival, fél a jövőtől, a múltat sem tudja helyesen értékelni. Akik a múltba menekülnek, önmagukat áltatják azzal, hogy akkor jobb volt, ehhez mindenféle pogány és szélsőséges politikai eszmét magukévá tesznek, és még a vallást is belekeverik sajnos. Szüntelenül összehasonlításokat tesznek a jelen rovására, kritizálják és vádolják az Egyházat. Hamis próféták.
Ha állítólag isteni üzeneteket valóban isteni eredetűnek tartunk, akkor nyilván sokkal komolyabban vesszük őket, viszont könnyebben engedhetünk a bennük rejlő esetleges tévtanításnak is.
Még ha Istentől való is (úgy tűnik) egy magánkinyilatkoztatás, akkor sem egész biztos, hogy minden rendben van vele kapcsolatban. Ki tudja, melyik gondolati kép honnan származik? Egy nagyon alapos vizsgálat sem biztos, hogy pontosan meg tudná ítélni, hát még mi! Szóval nem szabad minden ilyen forrásból származó állítást hatalmas tisztelettel fogadni, mint valamilyen lehengerlően súlyos kinyilatkoztatást.
Dr. Kovács Gábor atya honlapján bukkantam egy indiai atya véleményére – Vassula Ryden tanításaival kapcsolatban.
“Michael Prabhu katolikus New Age szakértő. Chennaiban, Indiában él, egyike az indiai katolikus karizmatikus megújulás úttörőinek. Most főállásban a New Age eszmék, technikák és tevékenységek tanulmányozásával foglalkozik, amelyek gyakran beszűrődnek a katolikus plébániákra és intézményekbe. Sok püspök és bíboros levélben ismerte el tevékenységét, így tett az Indiai Püspökkari Konferencia és az apostoli nuncius is.
Újabb Vatikáni dokumentum Vassulával kapcsolatban
HITTANI KONGREGÁCIÓ
2007. január 25.
Jegyz. sz. 54/92-24945
Eminenciás / Excellenciás Uram!
A Hittani Kongregációhoz folytonosan érkeznek kérések Vassula Rydén úrhölgy írásaival és tevékenységeivel kapcsolatos útmutatásért. E kérések különösen az 1995. október 6-i Közlemény jelentőségét érintik, valamint azokat a kritériumokat, amelyek figyelembevételével a helyi egyházaknak a Vassula Rydéntől származó írások terjesztésének tanácsosságát meg kell ítélniük.
„Nem ajánlatos, hogy katolikusok részt vegyenek a Vassula Ryden által szervezett imacsoportokban” – a Hittani Kongregáció ma is érvényben lévő dokumentuma
“Szerkesztőségünkbe is megérkezett a meghívó Vassula Ryden magyarországi előadásaira. Ezzel kapcsolatban emlékeztetünk arra a vatikáni dokumentumra, amelyet William Levada bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa 2007. január 25-én minden püspöki konferencia elnökéhez eljuttatott, és amely ma is érvényes.