Enyhítsd a tisztítótűzben lévő lelkek szenvedését ezzel a rövid imával
A hagyomány szerint a mi Urunk azt mondta Nagy Szent Gertrúdnak, hogy minden alkalommal, amikor áhítattal elmondja a következő imát,
A hagyomány szerint a mi Urunk azt mondta Nagy Szent Gertrúdnak, hogy minden alkalommal, amikor áhítattal elmondja a következő imát,
Anyagot gyűjtöttem egy levelezőlista felvetései nyomán, amikor rábukkantam Maria Simma nevére. Csodálatos egyszerűséggel magyarázza mindazt, amit csak feltételezünk vagy pontatlanul tudunk.
Uram, Jézus! Drágalátos Szent Véred által kérlek, amit halálfélelmedben ontottál az Olajfák hegyén: mentsd meg a Benned hívők lelkét a fájdalmas tisztítótűz minden kínjától, különösen azokat, akikre senki sem gondol, és vidd őket dicsőséged helyére, hogy mindörökké Téged dicsérjenek és dicsőítsenek!
Miatyánk… Üdvözlégy…
ESZTERGOM 2001
Fordította Kővári Károly S.J.
Kiadja és terjeszti: Testvéri Szolgálat K. Alapítvány
IMPRIMI POTEST – JOHN ÁDÁM, S.J. V. PROVINCIALIS
NIHIL OBSTAT – ROCHUS RADÁNYI, S.J. CENSOR DEPUTATIS
IMPRIMATUR – JAMES P. MAHONEY, D.D. VICAR GENERAL
April 4. 1975 Archdiocese of New York
A NIHIL OBSTAT és az IMPRIMATUR annak hivatalos megállapítása, hogy egy könyv, vagy füzet mentes a hitbeli és erkölcsbeli tévedésektől, teljesen elvonatkoztatva attól, hogy azok, akik a NIHIL OBSTAT-ot és az IMPRIMATUR-t megadták, egyetértenek e annak tartalmával és a benne foglalt véleményekkel és megállapításokkal, vagy sem.
Kovács Ervin Gellért premontrei atya elmélkedése, melyet a nagyböjti lelkinap keretében tartott 2019. április 6-án a pesti ferencesek közösségi termében.
A tisztítótűz
Egy tisztulási hely, ahol azoknak kell szenvedniük, akik haláluk pillanatában ugyan a megszentelő kegyelem állapotában voltak, de bűneikért kiérdemelt összes büntetésüket még nem töltötték le – létezése katolikus dogma. A Szentírás ezt mondja: „Szent s jámbor gondolat… a halottakért imádkozni…., hogy megszabaduljanak bűneiktől.” (2 Mak 12,46)
A keresztények ezért minden időben imádkoztak halottaikért és lelkük üdvösségére szentmiseáldozatot mutattak be. Erre már a legkorábbi időkből is vannak bizonyítékaink. Ezeknek a gyakorlatoknak azonban semmi értelmük nem volna, ha nem lenne tisztítótűz, hiszen a mennyország szentjeinek nincs szükségük imáinkra, a pokol elátkozottjainak pedig ezek semmit nem használnak.
Egyetlen szentmise, melyen részt vettél, többet használ neked, mint számos, melyet halálod után ajánlanak fel érted mások.
A szentmise sok mulasztásodat és hanyagságodat pótolja. A szentmise eltörli bocsánatos bűneidet, melyeket sohasem gyóntál meg. Mikor jelen vagy a szentmisén és odafigyelsz, a legnagyobb hódolatot mutatod be az Úr Jézus szent Emberségének.
Találkozás a vasúti fülkében
„Megismersz?” – kérdezte tőlem egyszer egy szenvedő lélek. Kénytelen voltam nemmel válaszolni. „Dehogynem. 1932-ben vonattal mentél Hallba, azon a vonaton utaztam én is”.
Már emlékeztem: Volt ott egy ember, aki hangosan szidta az egyházat és a vallást. Bár akkor még csak 17 éves voltam, összeszedtem minden bátorságomat, és megmondtam neki, hogy nem jó ember, ha a szent dolgokról ilyen gyalázatosan beszél. „Túl fiatal vagy te ahhoz, hogy kioktass!” – vetette oda. „De mégis okosabb vagyok, mint maga!” – válaszoltam hetykén. Erre már nem szólt semmit, csak leszegte a fejét. Amikor leszállt a vonatról, arra kértem az Üdvözítőt, hogy ne hagyja elveszni ezt a lelket. „Ez az ima mentett meg” – mondta a szenvedő lélek – különben a kárhozatra jutottam volna”.
Mi segít a szenvedő lelkeken?
A legértékesebb segítség kétségkívül a szentmiseáldozat, de csak annyiban, amilyen mértékben az elhunytak életük során hittek ebben. Itt is érvényes az a mondás, hogy ki mint vet, úgy arat. Egyébként a hétköznapi szentmisék is beszámítanak, nemcsak a kötelezőek, amelyeket vasárnap és ünnepnapokon tartanak. Természetesen nem mindenki tud hétköznap misére járni; az embernek van munkája, egyéb feladatai is, és első a kötelesség. De van, aki el tudna menni, anélkül hogy emiatt elmulasztaná egy másik kötelességét: pl. egy nyugdíjas, aki egészséges, időben fel tud kelni, közel lakik a templomhoz, de azt mondja: „Vasárnap kötelességem templomba menni, hétközben nem, tehát nem megyek”. Aki így gondolkodik, és ennek megfelelően cselekszik, annak a halála után sokáig kell várnia, amíg egy érte mondott szentmise a hasznára válik – hiszen életében sem tartotta sokra az istentiszteletet.
Tatsachenberichte /Esetleírások
Semmi esetre sem szabad eleve elvetni azt a gondolatot, hogy Isten bizonyos körülmények között, a léleknek a testből való kiválásának pillanatában, vagy éppen egy szenvedő Léleknek lehetővé teszi, hogy valamilyen hatást gyakoroljon az élőkre. Ha Isten egy másvilágon tartózkodó lelket egy evilági lélekhez enged szólni, ez mindig az Ő velünk kapcsolatos üdvösségi terve szerint történik. Akkor Isten valami rendkívüli módszerrel akar megszentelni egy emberi lelket – ám ez semmi esetre sem valamiféle emberi kíváncsiság kielégítését jelenti; de a megijesztésünket, megfélemlítésünket sem.
Dr. J. Klug: A katolikus hit tartalmáról
A Franz Tschann segédpüspöknek írt jelentés,
amelyet Alfons Matt[1] plébános írt Franz Tschann-nak (†1955), az ügyben illetékes feldkirchi segédpüspöknek
„Úgy látom, ezeket a lelkeket a tisztítótűz kínjai közepette kétféle érzelem keríti hatalmába: az egyik az, hogy szenvedéseiket szívesen hordozzák, és hitben látják: Isten nagy irgalmasságot cselekedett velük. Tudatában vannak ugyanis bűneiknek, ugyanakkor ráébredtek Isten nagyságára.
A másik érzelem pedig az örömé, amit Isten rendelése fölött éreznek, Aki a legteljesebb szeretettel és irgalmassággal cselekszik a lelkekkel.”
Génuai Szent Katalin
Köszönet Katona István atyának (Marana Tha Kiadó), aki lehetővé tette a kiadvány közreadását. A szerk.
Eredeti cím: Maria Simma: Erlebnis mit Armen Seelen
Fordította: Daczi Margit
A fordítás a német 20. kiadás alapján készült