Vatikáni dokumentumok

Emberi erények és isteni erények

A Katolikus Egyház Katekizmusából

I. Az emberi erények ( sarkalatos erények)

1804 Az emberi erények következetes magatartásformák, állandó készségek, az értelem és az akarat állapotszerű tökéletességei, melyek a hit és az értelem szerint szabályozzák cselekedeteinket, rendezik szenvedélyeinket és cselekvésmódunkat. Az erények könnyedséget, önuralmat és örömet biztosítanak az erkölcsileg jó élethez. Erényes az, aki szabadon teszi a jót.  Az erkölcsi erényeket emberi módon szerezzük meg. Az erkölcsileg jó cselekedetek gyümölcsei és csírái; minden emberi képességet fölkészítenek arra, hogy közösségre léphessenek az isteni szeretettel.

9 Minute
Olvasnivaló

Ha a hitről volt szó, Szent Erzsébet nem tűrte a kompromisszumot

„Erzsébet látta az ellentmondásokat a megvallott hit és a keresztény gyakorlat között” – mondta XVI Benedek. „Nem tudta elviselni a megalkuvást.”

Nemrégiben a szennyvíz lefolyóm úgy döntött, hogy megvalósítja az álmát, hogy gejzír legyen. Sajnos, ez nem túlzás, amit vízvezetékszerelőm azonnali „szent ég!” válasza is bizonyított, miután elküldtem neki egy videót a mosogatóm alatti csövekről, amint a legjobb Old Faithful-utánzatukat adják [a Yellowstone park híres gejzíre].

5 Minute
Családvédelem

A szeretetben ott van az öröm, és ott van a szenvedés

A Ferenc pápa által meghirdetett Szent József-év december 8-áig tart. Az apaságról készített interjúsorozatunk lezárásaként Barsi Balázs ferences szerzetest kérdeztük az édesapjáról, az apai szeretetről és Szent Józsefről.

– Sióagárdon született, teljesen más néven. Hogyan lett Barsi Balázs?

– Édesapám sváb ember volt. A nagyszüleim a sváb Bonyhádvarasdról Sióagárdra költöztek tíz gyerekkel, öt fiúval és öt lánnyal. A Teixler család magyarosította a nevét a negyvenes években, a legtöbbjük Tegzesre, de édesapám az édesanyám nevét vette fel, így lettem Barsi. A rendben a Balázs nevet kaptam. Az anyakönyvemben még Teixler István szerepel. 

4 Minute
Néznivaló

Szeretet és kreativitás

Matej Peljhan szlovén fotográfus egy izomsorvadásban szenvedő kisfiún úgy segített, hogy elkészítette a fényképeket olyan tevékenységekről, amit a kisfiú különben

1 Minute