Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Élet a Lélekben szeminárium – munkafüzet

A Marana Tha Kiadó közreadta a Szentlélek szeminárium munkafüzetének új kiadását, letölthető formában. Bár a nyolc hetes szeminárium anyaga akár egyénileg is elvégezhető a közreadott imahelyek, elmélkedések által, azt javasoljuk, hogy mindenki tájékozódjon: indul-e szeminárium szervezett formában lakóhelyén vagy annak közelében. Pécsett is indul a közeljövőben. A szerk.

Fontos, hogy a szemináriumot szervező csapat rendelkezzen olyan adományokkal (tanítás, közbenjárás, ismeret szava, stb.) melyek segítik a résztvevők elmélyülését a Harmadik Isteni Személy jobb megismerése, az imaélet újragondolása érdekében, továbbá legyen olyan pap, aki segít a felmerülő vitás kérdések rendezésében.

1 Minute
Tanúságtétel

Életgyónás következménye

Az „Élet a Lélekben” szeminárium résztvevőjeként megtérő életgyónást végeztem 2012. március 4-én.

Mi az az életgyónás? “Felismerni és megbánni a bűn ördögi valóságát, amely el akar szakítani Istentől és az örök boldogságtól. Isten a bűnbánat szentsége által szívátültetést akar elvégezni rajtunk. Csak oda kell állnom elé és feltárnom a kőből való szívemet“- olvasható a lelkigyakorlatos munkafüzetben. (P. Ernst Sievers, W.V. )

8 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Egy pszichiáter a New Age-ről

Előadás a székesfehérvári Effeta Közösség Szentlélek-szemináriumán

A Szentlélek-szeminárium a hitbéli elmélyülésről, a Szentlélekben való megújulásról szól. Az egyes alkalmak tehát ennek megfelelően egy-egy fontos területet járnak körül, egy-egy pozitív üzenetet hordozva, ahol a témák felvezetői/előadói arról beszélnek, hogy mit és hogyan tehetünk, érthetünk, élhetünk meg pozitívabb, Istennek tetszőbb módon. Velük ellentétben nekem látszólag egy negatív téma jutott, arról, hogy mit ne tegyünk, milyen tévutakra ne tévedjünk. Azt a feladatot kaptam ugyanis, hogy a New Age mozgalomnak nevezett jelenség csapdáiról szóljak.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Szentlélek szeminárium (5)

Sztrilich Ágnes szociális testvér (SSS) szellemi hagyatékából származik ez a rendhagyó tanítás sorozat, amely az Élet a Lélekben szeminárium nyolc fő témájához kapcsolódik. A szerk.

Szentlélek keresztség

Áldalak, jó Uram… Atyám, Tied vagyok… Szentlélek jöjj.. Tüzed, Uram Jézus….Jöjj, Szentlélek, jöjj közénk…. Jöjj el, jöjj el

Nem tudom, hogy mennyire sikerül, szentáldozás után szólongatni Jézust, szólongatni a Szentlelket, és Jézusban, a Szentlélek erejével, gyermeki bizalommal megszólítani a Mennyei Atyát.

37 Minute
Tanúságtétel

“Most lélekvadászat folyik a Földön”

Sosem kaptam vallásos nevelést, a családunkban nem volt szó hitről, Istenről. Már elmúltam harminc, amikor először a kezembe került a Biblia. Elolvastam ugyan elejétől a végéig, de nem értettem, és nem is mondott nekem semmit, így hát éveken át érintetlenül állt.

1984-ben a kisfiam egy könnyebb betegségből egy súlyosabb betegségbe esett. Abban az időben került a kezembe egy magazin talpmasszírozásról szóló cikke, mely a módszer eredményességét bizonygatta. Nagyon hamar kipróbáltam a családomon és magamon is.