Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az elveszett gyakorlat

Van egy olyan gyakorlat, amellyel gyakran találkozhatunk szenteknél, akik elengedhetetlennek tartották és tanították, de amely mára nagyrészt elfeledetté, vagy legalábbis idegenné vált. Ez a röpimák sajátos csoportja, az isteni erények, azaz a hit, remény és szeretet felindítása.

Hogy miért vált elfeledetté? Mert például nem szívesen mondogatja Istennek olyan valaki, hogy „szeretlek”, aki valójában nem szereti őt. Idegenné pedig azért válhatott, mert már a katolikusok sem értik, hogy miért jó és szükséges ezek gyakorlása. Mivel érzelmek alapján ítélik meg a gyakorlat jóságát, hazugságnak vélik, hiszen nem érzik azt, amit ajkukkal mondanak, vagy esetleg szirupos érzelgősségnek, mert az érzelmek felkeltését vélik céljának.

3 Minute
Imáink

A gyakoribb röpimák

Áldott legyen a Szentháromság!
Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek!
Istenem és mindenem!
Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek!
Taníts meg rá, hogy akaratod megtegyem, mert Istenem vagy te!

2 Minute