Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Hogyan végezzünk érvényes szentgyónást

Adhattam volna a cikknek azt a címet, hogy Hogyan végezzünk jó gyónást, de ezt a címet olyan gyakran használják, hogy szinte semmit sem jelent. Ezért ebben a cikkben az érvényes gyónásról szeretnék beszélni annak alapján, hogy mit jelent ez a jelző.

ÉRVÉNYES

Az érvényes a latin validus melléknévből származik, ami azt jelenti, hogy van ereje érvényesülni, hogy elérje azt, amit el akartak érni. A szó megmaradt bizonyos beszédformákban, például: Érvényes jelölt volt a különleges erők kiképzésére. A valid tehát hatékonyságot és erőt jelent abban az értelemben, hogy valódi és megéri.

16 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Harmadik típusú tagadások

Régi kedves harcostársamat foglalkoztatják a hitvesztés mintázatáról írottak, és tollat ragadott:

„erről az állandó mintázatról szól az én problémám is, illetve kérdésem, hogy egyáltalán mit kezdjek vele, vagy kell-e kezdeni ezzel valamit…  “Hitvesztők” egész csapata vesz körül, – kapcsolataim nagyrészénél felismerem a hitvesztés jól kivehető mintázatait. E mintázatokat mind készülök egy ideje összegyűjtve papírra vetni, – szép kis lista sorakozna belőlük. Ilyenek: 

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Mi lesz a meghalt csecsemők örök sorsa?

Hadd kezdjem a kérdés megválaszolását egy állítással: nincs bűntelen csecsemő. Tudom, kevés olyan gondolat van, amely annyira ellentétes volna a természetes gondolkodással, mint ez. Hogy lehetne egy csecsemőt vétkesnek tartani, aki még egyetlen morálisnak tekinthető cselekedetet sem hajtott végre, sőt, talán gondolatai sem igazán voltak, olyan meg biztosan nem, amelyet tudatosnak tekinthetnénk?

8 Minute