Családvédelem

A genderideológia iskolai veszélyeire figyelmeztet egy vatikáni kiadvány

A nemet és identitást radikálisan elválasztó gender-ideológiát kritizálja és a katolikus iskolák által követendő elvekre figyelmeztet egy szentszéki útmutatás most megjelent magyar fordítása.

 „Férfinak és nőnek teremtette őket” – ezzel a címmel jelent meg nemrég egy vékony, a Szentszék által még 2019-ben kiadott füzetecske magyarul, melynek alcíme: „A ’Gender a nevelésben’ kérdésben folytatandó dialógus szolgálatára”.

6 Minute
Családvédelem

Biden az „intézményesített gyermekbántalmazást” szorgalmazza

A nemváltoztató műtétet megbánó férfi azt mondja a Fox Newsnak, hogy Biden az „intézményesített gyermekbántalmazást” szorgalmazza

WASHINGTON, D.C. (LifeSiteNews) – Egy férfi, aki korábban nőként mutatkozott be, arra figyelmeztet, hogy a Biden-kormányzat törekvése, hogy megkönnyítse a gyerekek számára az úgynevezett „a nemi hovatartozást megerősítő gondozást”, ne más, mint „intézményesített gyermekbántalmazás.”

Walter Heyer március 31-én a Fox News műsorvezetőjének, Laura Ingrahamnak azt mondta, hogy “egyetlen gyermeknek sincs szüksége hormonblokkolóra, nem kell átváltozniuk”.

5 Minute
Családvédelem

Szexuálisan explicit „LMBT” tartalmakat népszerűsítenek már 4 éves gyerekeknek

Ezt mutatják a magániskolai egyesület felvételei

(LifeSiteNews) – Egy amerikai székhelyű magániskolai egyesület szexuálisan explicit LMBTQ-tartalmakat népszerűsít az iskolai tantervekben már négyéves gyerekek számára.

A Független Iskolák Országos Szövetségének (NAIS) dokumentumai, tanári továbbképzések és konferenciafelvételek azt mutatják, hogy a tantervi útmutatók szorgalmazzák a „gender identitás” megvitatását már az óvodáskorban, a szexuális orientációét pedig ötödik osztálytól kezdve a magániskolákban, szerte az Egyesült Államokban – jelentette a Breitbart News.

6 Minute
Családvédelem

Már 13 éves gyerekek is a közösségi finanszírozást választják a ’nemváltó’ műtétekhez

(LifeSiteNews) – Az elmúlt néhány évben egy egész iparág alakult ki, melynek célja, hogy transzgender kiegészítőkkel lássák el a gyerekeket, hogy kielégítsék – és felpörgessék – a nemváltoztató termékek iránti keresletet. A nemváltás gondolatára a kortársak vagy az internetes transzhírességek által rákattant gyerekek a szüleik tudta nélkül rendelhetnek online „mell laposítókat”, melyek ellapítják a mellet, vagy „pakolásokat”, melyekkel a lányok pénisszel „mutatkoznak” anélkül, hogy szüleik tudnának róla. Az internetes influenszerek oktatják a gyerekeket, hogyan hazudjanak szüleiknek, vagy hogyan vegyék rá az orvosokat, hogy írjanak fel nekik hormonokat; egy új alkalmazással kevesebb, mint havi 100 dollárért juthatnak a nemi zavarban szenvedő gyerekekek hormonkezeléshez.

5 Minute
Olvasnivaló

Gabriele Kuby: A gender őrültség

A genderelmélet egy antropológiai forradalom, amely egy nyilvánvaló őrültséget szeretne ráerőltetni a társadalomra, ennek eszköze pedig többek között az ENSZ és az EU – mondja Gabriele Kuby német szociológus, akinek most (2014. a szerk.) jelent meg második, Globális szexuális forradalom című kötete magyarul, és előadást tartott a Danube Institute konferenciáján is. Interjú.

6 Minute
Családvédelem

Egy gyerekorvos vallomása

Egy gyerekorvos vallomása – dr. Michelle Cretella (Amerikai Gyermekorvosok Kollégiumának elnöke) a genderről és a nemváltó műtétekről Forrás: Reaktor FB Az

1 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A marxizmus és a gender forradalom

A gender forradalom alapvetően marxista. Akár tudatában vannak az emberek, akár nem, a gender ideológia gyökere marxista, és a nemek közötti megosztottság eltörlésével az egalitárius társadalom felépítése a cél. A gender forradalom pedig a család elleni teljes körű támadás egy újabb ága.

A legtöbb ember Karl Marxot úgy ismeri, mint aki a Kommunista kiáltványt és talán A tőke című könyvet írta. Kevesebben ismerik Marx A német ideológia című művét; de A német ideológia megalapozza a materialista dialektikát és a kommunizmus felé vezető mozgalmat.

10 Minute
Családvédelem

A különbség a színlelés és a lét között

Azt hiszem, hogy láttam a  Tootsie (Aranyoskám, 1982) című filmet, amikor kijött, de nem hiszem, hogy ismét láttam azóta. Megdöbbentett az azóta bekövetkezett változás. Ez egy film egy színészről (Dustin Hoffman), aki nem tud munkát kapni, ezért úgy dönt, hogy nőnek tetteti magát, így nagy sikere lesz, és feminista ikonná válik.

A filmben mindenki dohányzik. A férfiak nőkkel flörtölnek, csókolóznak anélkül, hogy engedélyt kérnének vagy aláírnák a beleegyező nyilatkozatot. A filmben mindenki fehér. Nincsenek meleg karakterek, de a homoszexualitást enyhén kigúnyolják. A háttértől eltekintve nincsenek fogyatékkal élő karakterek vagy etnikai kisebbségek. Egyáltalán nincs politikai korrektség, de nem ez a legfurcsább dolog.

8 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Sarah bíboros a genderről és homoszexualitásról

(Részlet Nicolas Diat – Robert Sarah: Esteledik, a nap már lemenőben című könyvéből. SZIT. Budapest, 2019.Megrendelhető itt.)

Milyennek látja a genderelméletet?

A genderelmélet egy megfigyelésen alapszik: a női­ség és a férfi mivolt a különböző társadalmakban örökölt kulturális szabályok szerint fejeződik ki, amelyek alakítanak bennünket. Ez a megfigyelés ideológiává válik, amikor azt állítja, hogy már maga a nő és a férfi fogalma is kulturális képződmény, s ezeket le kell építeni, hogy szabaddá váljunk tő­lük. Tehát mindenkire magára tartozik, hogy szaba­don megalkossa a maga nemét, szexuális identitását. Mintha születéstől meglévő szabadságunk méltósá­gával ellentétes lenne, hogy nemi identitásunkat kapjuk, nem pedig mi választjuk.

23 Minute
Olvasnivaló

Szakálla nőtt, gender

Nehéz komment nélkül ajánlani egy ilyen cikket. A cikkíró abban téved, hogy holmi hálószoba ügyről beszél – a gender ugyanis nem magánügy. A közügyek egyik legfontosabbika – már ha elfogadjuk, hogy a társadalom alappillére a család, ami normál esetben egy férfi és egy nő földi életre szóló szövetsége. A szerk.

Kiadós botrányt kavart, hogy az ELTE „gender szakot” indít. Pedig mindez csak egy folyamat része: a politikai hatalomból kiszorult liberális elit a mindennapokban nyomul, ízlés-diktatúrát teremtene.

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A globális szexuális forradalom támadás a szabadság és a család ellen

2014. április elején a Gabriele Kuby ellátogatott a Cseh Köztársaságba, hogy bemutassa új könyvét a globális szexuális forradalomról, melyet a közelmúltban lefordítottak cseh nyelvre.

Látogatása során Brno-ban volt szerencsém interjút kérni tőle és megkérdezni, katolikus szempontból hogyan segít neki műve megérteni korunk egyik legfontosabb kérdését: a folyamatos szexuális forradalom nem csak saját életmódbeli változásokhoz, hanem a szexualitás és a család új jogi értelmezéséhez is vezet.