Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A betegség épp olyan hasznos munka, mint bármi más

Beszélgetés Bíró László püspökkel

Bíró László nyugalmazott tábori ordinárius, egykori családreferens püspök igen hosszú ideje küzd különféle betegségekkel. Élete utóbbi évtizedére különösen rányomta a bélyegét mindez, kerekesszékbe is kényszerült. Most, hála Istennek, jobb az állapota, mint korábban várható volt. Telefonos interjúnk idején – a betegek világnapja közeledtével – is éppen kórházban volt, egy szokásos erősítő kúrán.

Olvasnivaló

A Magyar Bioetikai Társaság nyilatkozata (2013)

Az „eutanázia” és a túlbuzgó gyógyítás elutasításáról

A Magyar Bioetikai Társaság a haldokló, beteg ember életének és méltóságának tiszteletben tartása és védelme érdekében – elismerve, hogy az emberi élet elidegeníthetetlen és sérthetetlen, alapvető, örök érték, amely nem pusztán személyes, hanem közösségi érték is – a következő nyilatkozatot teszi közzé:

3 Minute
Életvédelem

,,Az eutanáziát nem lehet korlátozni”

 

Egy figyelmeztetés Kanadából Magyarországnak

Kedves Magyarok! Tavaly, ilyenkor látogattam meg az országotokat egy csodálatos út alkalmával. Mivel tudomásomra jutott, hogy Magyarországon előtérbe került az eutanázia legalizálásának a kérdése, fontosnak tartom, hogy figyelmeztesselek titeket innen, a kanadai otthonomból.

Kanada 2016-ban legalizálta az eutanáziát. Azóta a jelentkezés kritériumain lazítottak, a rendszerbe épített korlátokat eltüntették, így ma már az eutanázia az összes haláleset 4,1 százalékát teszi ki, és jelenleg az ötödik helyen tart az elhalálozási okok listáján.

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A megkeresztelt kisbaba, Indi Gregory az anyja karjaiban halt meg a bírósági végzés nyomán

NOTTINGHAM, Egyesült Királyság (LifeSiteNews) – A kisbaba, Indi Gregory tegnap este meghalt, miután az angliai fellebbviteli bíróság végzése alapján lekapcsolták az életfenntartó gépekről.

Indi édesapja, Dean Gregory, aki elmondása szerint nem vallásos, a halála előtt megkereszteltette a kislányt és azt mondta, hogy a bírósági megpróbáltatások olyanok voltak, mint „a pokol… és azt akarom, hogy Indi a mennybe kerüljön.”

9 Minute
Vatikáni dokumentumok

A Katolikus Egyház Katekizmusa az eutanáziáról

2276 Különös tiszteletet igényelnek azok, akiknek élete fogyatékos vagy meggyengült. A beteg vagy fogyatékos személyeket támogatni kell, hogy a lehetőségekhez képest normális életet élhessenek.

2277 Bármi legyen is indítéka vagy eszköze, a közvetlen eutanázia azt jelenti, hogy a fogyatékos, beteg vagy halál közelében lévő személyek életének véget vetnek. Ez erkölcsileg elfogadhatatlan.

2 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Egy ateista álláspontja az asszisztált öngyilkossággal kapcsolatban

Nemrég számos értelmiségi korholta azokat az „istenfélőként” feltűnő embereket, akik az eutanázia legalizálása ellen érveltek. A szókimondó ausztrál filozófus és humanista, Russell Blackford a héten élesen bírálta az anglikán Justin Welby érseket azért, amit ő a szekuláris érvelés leple alatt megbúvó „alattomos vallásos propagandának” lát.

3 Minute