Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A megkeresztelt kisbaba, Indi Gregory az anyja karjaiban halt meg a bírósági végzés nyomán

NOTTINGHAM, Egyesült Királyság (LifeSiteNews) – A kisbaba, Indi Gregory tegnap este meghalt, miután az angliai fellebbviteli bíróság végzése alapján lekapcsolták az életfenntartó gépekről.

Indi édesapja, Dean Gregory, aki elmondása szerint nem vallásos, a halála előtt megkereszteltette a kislányt és azt mondta, hogy a bírósági megpróbáltatások olyanok voltak, mint „a pokol… és azt akarom, hogy Indi a mennybe kerüljön.”

9 Minute
Életvédelem

A texasi szívhangtörvény jóval több mint 10,000 csecsemőt mentett meg az abortusztól

Csütörtökön a Journal of the American Medical Association (JAMA) című folyóiratban jelent meg egy tanulmány, amely a texasi szívhangtörvény hatását elemzi. A törvény 2021. szeptember 1-jén lépett hatályba, és a magzati szívhang észlelése után, általában a várandósság hatodik hetétől védi a magzatot.

A JAMA tanulmánya a 2016 és 2022 közötti havi születési adatokat elemezte mind az 50 szövetségi államban és a DC körzetben. Megállapította, hogy a Heartbeat Act 2022 áprilisa és 2022 decembere között 9 799 további szüléssel járt együtt Texasban. Röviden, a texasi Heartbeat Act havonta több mint 1000 életet ment meg.

3 Minute
Életvédelem

Az abortuszpártiak által az életpárti mozgalomról terjesztett 5 mítosz megcáfolása (2)

(LifeSiteNews) – A Jane’s Army abortuszpárti csoport által írt dokumentummal foglalkozó kétrészes sorozatunk második része következik. Az első rész itt található.

Múlt héten foglalkoztam a Jane’s Army – egy csoport, amely az abortuszpárti politikusok megválasztását tűzte ki célul Illinois államban – által írt „A 10 legrosszabb dolog az abortuszellenes mozgalomról” című dokumentummal. A dokumentum külön megemlíti az American Life League nevű katolikus életvédő csoportot, ezért fontosnak tartottam megnézni, mit mond a csoport. Elolvasásakor félretájékoztatást, félrevezető állításokat és bizarr érveket találtam.

11 Minute
Tanúságtétel

Mit gondolsz Éva, kiért imádkoztam annyit?

Kedves Éva!

Láttam ma a Facebookon, hogy hogyan reagáltál arra a hírre, hogy a hétvégén az egyik kórházban nem lehetséges a szülés. Azt kérdezted kommentedben, hogy ugye azért a szívhangot meghallgatják.

Tudom Éva, hogy szeretsz engem. Én is szeretlek. Nem vagyunk egy világnézeten. Nem is foglak győzködni arról, hogy az ember Isten képmása, rajongva szeretett teremtménye. Tudom, te nem hiszel Istenben. De el szeretnék mondani egy történetet neked a gyermekemről. Ennél meggyőzőbb istenérvem nincs a számodra.

3 Minute
Életvédelem

“Ha nem egy emberi élet van az anyaméhben, akkor miért kell megölni?”

LOS ANGELES – Lila Rose, a Live Action nevű országos életvédő csoport  (USA) alapítója és elnöke nemrégiben Dr. Phil talkshow-jában országos közönség előtt beszélt a meg nem született gyermekek védelmében, nemi erőszak és magzati rendellenességek esetén.

A műsorvezető azon kijelentésére, miszerint a tudományos közösség megosztott abban a kérdésben, hogy az élet a fogantatáskor kezdődik-e, Rose egy erős egysoros megjegyzéssel kontrázott.

1 Minute
Életvédelem

Az abortuszpártiak által az életpárti mozgalomról terjesztett 5 mítosz megcáfolása (1)

(LifeSiteNews) – A Jane’s Army – egy csoport, melynek célja az abortuszpárti politikusok megválasztása Illinois államban – által készített dokumentum címlapján ez áll: „A 10 legrosszabb dolog az abortuszellenes mozgalomról”. Felhívták a figyelmemet, hogy az American Life League-et [Amerika Élet Liga] külön megemlítik, így természetesen el kellett olvasnom, hogy lássam, mit mond ez a csoport.

Amit találtam, az egy félrevezető állításokkal, félinformációkkal és bizarr érvekkel teli dokumentum volt, melyeknek alig van értelme.

10 Minute
Tanúságtétel

Igaz történet a szeretetről, a családról, a szentségről és az áldozatról

Frissítve: 2017. június 13-án elindították Chiara Corbella boldoggá avatási eljárását Rómában. A szerk.

Chiarának hívnak. Huszonöt éves vagyok és egy éve és néhány hónapja házasságban élek,férjemmel, Enricoval. Ma este megpróbálom elmesélni, kislányunk Maria Grazia Letizia történetét, aki ez év június 10-én született.

Tavaly, néhány hónap házasság után, megtudtuk, hogy gyermekünk lesz. Az öröm mellett,amely azonnal betöltött bennünket, megjelent a félelem is, ugyanis akkor iratkoztam be a főiskola mesterképzésére, így csak Enrico dolgozott. Felmerült bennünk a kérdés, hogy lesz e elég pénzünk a kiadások fedezésére?! Na, de ahogyan az Úr segített házasságkötésünkkor is, így biztosak voltunk abban, hogy segíteni fog minket a gyermekvárás ideje alatt is.

15 Minute
Életvédelem

Nem lehet a törvényt az élet szentsége fölé helyezni!

Frivaldszky Edit és Veres András a Mandinernek

Várható volt, hogy újra kibontakoznak az abortusszal kapcsolatos viták, sőt, a mainál még élesebbek is lesznek – mondja Veres András püspök, aki azonban hisz az ember eredendően jó voltában, ezért bizakodó. Frivaldszky Edit, az Emberi Méltóság Központ igazgatója hozzáteszi: nem tehetünk különbséget „kívánt” és „nem kívánt” gyermek között, mondván, az egyik ember, a másik nem az. Páros nagyinterjúnk!

8 Minute
Életvédelem

Rosszabb, mint a Roe

KIADÓI MEGJEGYZÉS: A Kongresszusnak el kell utasítania az orwelli „Női egészségvédelmi törvényt”

A Roe kontra Wade ügy bukása – az amerikai Legfelsőbb Bíróság döntése, amely 50 évvel ezelőtt legalizálta az abortuszt a terhesség mind a kilenc hónapjában – látszólag karnyújtásnyira van, ezért mind az életpárti közösség, mind a radikális abortuszlobbi komoly erőfeszítéseket tesz, hogy felkészüljön a Roe utáni világra. 

Míg az eddigi intézkedések nagy része szövetségi állami szinten zajlik, az amerikai szenátus készen áll arra, hogy szavazzon a félrevezető elnevezésű „Női Egészségvédelmi Törvényről.” Ha a reklámok igazságtartalma követelmény lenne a törvényjavaslatok elnevezésénél, akkor „Igény szerinti abortusz a születésig törvény” lenne a neve.

9 Minute