Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ripperger atya: Korunk “lelki harca” egy lehetőség számunkra, hogy szentté váljunk

NEW YORK (LifeSiteNews) – Chad Ripperger atya szerint „szellemi háborúban” vagyunk, amely egyedülálló lehetőséget jelent arra, hogy szentté váljunk.

Az ismert ördögűző egyórás előadást tartott az ikonikus New York-i Szent Patrik katedrálisban a lelki háború szintjeiről.

A katolikus ördögűzők által feljegyzett statisztikák szerint – mondta Ripperger – a démoni megszállottság mennyisége az elmúlt évtizedekben változatlan maradt: az általános lakosság körülbelül 0,5 százalékánál van. A démoni befolyás más formái azonban jelentősen megnövekedtek.

10 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A modernizmus rózsaszín elefántja és a remény jelei

Chad Ripperger [atya] gondolatai arról, hogy a modernista ámokfutás melyik szakaszát szenvedjük mostanában, és még mire számíthatunk

Az ördögűzések mellett meglehetősen sokat olvasok, hogy átlássam a kultúra és az Egyház állapotát, és az egyik dolog, amit olvasmányaim során figyelek, azok a mintázatok, amelyek felfedezhetők az eseményekben.

Korábban a modernizmus öt fázisáról írtam, és ebben egykori tanáromat követtem, de mostanában már úgy látom, hogy a modernizmusnak van egy hatodik szakasza, és már be is léptünk ebbe a szakaszba.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A jelenések megkülönböztetéséről

A szellemek megkülönböztetésének adományát hivatal nélküli laikus személyek is megkaphatják – ez a Szentlélek egyik ajándéka, amit többek között a katolikus karizmatikus megújulásban is rendszeresen használnak. MIndez természetesen semmit nem változtat azon a tényen, hogy a jelenések hitelességének megítélési joga a helyi püspöké – ahogy ezt Ripperger atya is megállapítja. A szerk.

Az Egyházban nagyon sokan elvesztették a természetfeletti hitüket eretnekségek elfogadásával és követésével. De a hitben megmaradókat sem hagyja a sátán érintetlenül: azok számára, akik fájlalják az intézményes egyház és egyháziak romlását, szeretik a Szűzanyát, ismerik a rózsafüzér fontosságát, olyan csapdát állít, amely a modernistákkal ellentétes irányban, de mégiscsak eltávolítja őket az Egyháztól: állítólagos jelenések mértéktelen keresésével és hajhászásával kísérti őket. Ezért nagyon fontos a jelenések megkülönböztetésének szempontjait és egyházi gyakorlatát megismernünk. Erre szolgál Chad Ripperger témába vágó előadásánakrövid összefoglalása.

9 Minute
Családvédelem

Katolikus ördögűző: „A transzneműség teljes körű támadás az anyaság ellen”

(CNS News.com) — A családról szóló 2023. január 8-i prédikációjában Fr. Chad Ripperger katolikus pap és exorcista kifejtette, hogy a „transzneműség” közvetlen támadás „az anyaság ellen”, és hozzátette, hogy „az egész feminista mozgalom támadás az anyaság ellen.”

Fr. Ripperger a wisconsini Madisonban, a Pine Bluff-i Szent Mária katolikus templomban szólt  a hívekhez.

3 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Chad Ripperger: Az őrangyalokról

A témánk az őrangyalok, de mielőtt az őrangyalokról beszélnénk, fontos, hogy legyen egy biztos megértésünk az angyalokról általánosságban, és arról, hogy őrangyalaink hogyan illeszkednek mindebbe.

Az Egyház azt tanítja nekünk, hogy az angyalok teljesen szellemi lények. Nincs testük, és ebben a tekintetben hasonlítanak Istenhez, mert nincs bennük semmi testi. Az emberek egyik gyakori tévhite az, hogy ha a kegyelem állapotában halsz meg, akkor a mennybe mész és angyallá válsz. Ez persze nem így van. A halálban testtől megfosztott lélekké válsz, olyasvalaki leszel, akinek a lelke a mennyben van. De nem válsz angyallá, mert az angyal olyan valaki, akinek természeténél fogva nincs teste. Aztán természetesen visszakapjuk a testünket az utolsó ítéletkor.

5 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Ördögűző: A katolikus doktrína zűrzavarát ki kell javítani, mielőtt az egyház és a világ erkölcsét ’megtisztítják’

 (LifeSiteNews) – Egy híres amerikai ördögűző azt tanácsolja a katolikus egyháznak, hogy a doktrínát kell rendbe tenni, mielőtt [az egyház] saját erkölcsi helyzetét orvosolják és a kegyelem újra kiáramolhat a világba, mivel a világ állapotát végső soron az egyház állapota határozza meg.

Chad Ripperger atya egy nemrégiben tartott lelki hadviselésről szóló konferencián kifejtette, hogy a világban egyre növekvő gonoszságok, amelyek megmutatkoznak nemcsak „geopolitikai helyzetünkben”, de az emberkereskedelem, a pedofília és a sátáni rituális visszaélések minden eddiginél nagyobb számában is, a katolikus egyházban bekövetkezett „kegyelmi összeomlásra” vezethetők vissza. Ezt az erkölcsi összeomlást az egyházban Fr. Ripperger szerint egy teológiai összeomlás váltotta ki.

6 Minute