Címke: bűnbánat
Zsoltár egy átlagos nap estéjére
Uram, visszanéztem a napomra, és az volt az első gondolatom, hogy nem történt semmi. Szürke és unalmas. Eltelt, nincs mit
Hittankönyv felnőtteknek (27)
24. A megbékélés szolgálata – a bűnbánat szentsége – 1. Hogyan vélekednek az emberek a szentgyónásról? Igencsak eltérnek a vélemények
Papok a pokolban
A legtöbb lelkipásztor ismeri a sötétedés utáni járőrözés kellemetlenségeit a plébánia területén. Miután megzavartak egy fiatal párt, akik a parkoló
A pokoli szinódus a szinodalitásról
Ahogy a hároméves szinódusi folyamat a szinodális egyházról a Rómában zajló ülések utolsó három hetébe érkezik, már a viccelődés is
Larry Richards: Légy férfi! című könyvéből
Most szeretném elmondani neked, hogyan kell jól gyónni. Először imádkozz a Szentlélekhez, hogy föltárja a szíved előtt a bűneidet, és
Általános lelki tükör az Újszövetség alapján Dr. Papp Miklós atyától
Isten szeretetre teremtett minket – igazán boldogok csak szeretetben lehetünk. Krisztus a szeretet 3 irányú főparancsát tanította és élte: “Szeresd
A bűnbánat mint lehetőség a legjobb életünkhöz
Görögkatolikus nagyböjti lelkigyakorlatos estét tartottak a Pesti Ferences Templomban április 6-án. Az imádságos együttlétre a Budapesten és környékén élő görögkatolikusokhoz
A transznemű személyeknek bűnbánatot kell tartaniuk” keresztelkedés előtt
Gerald Murray kánonjogász a Newsmaxnak azt mondta, hogy a transznemű személyeknek „bűnbánatot kell tartaniuk”, mielőtt megkeresztelkedhetnek.
Murray, a New York-i Szent Család templom lelkésze pénteken a „National Report” című műsornak adott interjúban tette meg észrevételeit.
Hármas ítélet – Galgóczí Erzsébet misztikus álma
Megemlékezünk még Galgóczy Erzsébetnek kézírásában ránk-hagyott álmairól, amit egyesek látomásnak vélnek misztikus tartalmuk miatt, ő álomnak mondja, s a „látomás” azzal ér véget, hogy fölébred. Tehát álom.
Hogyan oldotta meg a liturgikus étkezés megtervezése a vacsoradilemmánkat?
Gondot okoz, hogy mit készíts vacsorára? Próbáld meg a menüt és az étkezés tervezését az egyházi eseményekre alapozni!
„Mit vacsorázunk ma este?”
Ez a bizonyos kérdés régebben azonnal védekezésre és bosszúságra késztetett. A vacsoraidő olyasmi volt, amire a férjem és én is szívesen emlékeztünk gyermekkorunkból. Mindketten azt szerettük volna, hogy a saját családunkban és házasságunkban is prioritást élvezzen. Szüleink fontosnak tartották, hogy minél több este együtt vacsorázzunk, és mi nagyra becsültük ezeket az alkalmakat.
Stílus kézikönyv szentgyónást végzők számára
Feltámadása utáni első megjelenésekor Jézus rálehel az összegyűlt apostolokra és azt mondja: „Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! 23Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.” (Jn 20,22-23) Ezek az újonnan felszentelt papok tehát az Ő első gyóntatói lettek. Jézus elküldi őket, hogy meghallgassák a gyónásokat és megbocsássák a bűnöket az Ő nevében.
Rövid bevezetés a házasságba (kiegészítésekkel)
A házasságról alkotott nézeteink megbízható lelki barométert jelentenek a hit gyakorlásához való hozzáállásunk mérésére. A katolikus hit és a családok tükrözik egymást és összefonódnak A szabályok az 1960-as évek óta rossz hírnévnek örvendenek. Szükségünk van arra, hogy emlékeztessenek, hogy az igaz szabályok miért jók számunkra, és miért tesznek szabaddá bennünket. A gyakorló katolikusok „a szabályok szerint játszanak.”
Harmadik típusú tagadások
Régi kedves harcostársamat foglalkoztatják a hitvesztés mintázatáról írottak, és tollat ragadott:
„erről az állandó mintázatról szól az én problémám is, illetve kérdésem, hogy egyáltalán mit kezdjek vele, vagy kell-e kezdeni ezzel valamit… “Hitvesztők” egész csapata vesz körül, – kapcsolataim nagyrészénél felismerem a hitvesztés jól kivehető mintázatait. E mintázatokat mind készülök egy ideje összegyűjtve papírra vetni, – szép kis lista sorakozna belőlük. Ilyenek: