KHM

Jézus Krisztus lesz az életünk

„Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nem Krisztus vérében való részesedés? És a kenyér, amelyet megtörünk, nem Krisztus testében való részesedés? Mert egy kenyér, egy test vagyunk sokan, hiszen mindnyájan egy kenyérből részesülünk.” (1Kor 10,16-17)

Isten azért hagyja, hogy éhezzem, hogy rá gondoljak, hogy vágyakozzam utána. Az Eucharisztia vételére az a legalkalmasabb állapot, ha éhezem Istenre, ha szomjazom Jézus szeretetére, ha olyan intimitás után kívánkozom, amelyet ember nem képes megadni, csak Isten Lelke. Olyannyira öntudatlan és hálátlan életet élünk, hogy Istennek meg kell engednie, hogy mérges kígyók és skorpiók lakta nagy és félelmetes pusztán és víztelen sivatagon át vigyen az utunk, különben nem is vágyakoznánk utána.

„Vágyva vágytam rá…” – Úrnapja

Úrnapján az Oltáriszentséget ünnepeljük, a kenyérben és borban köztünk élő Úr Jézust, a valóságos Istent és valóságos embert. Hitünknek e nagy misztériumát és egyben nagy kincsét az egyházi év folyamán sokszor ünnepeljük, elsősorban Nagycsütörtökön, amikor Jézus rendelte az Oltáriszentséget, amikor az utolsó vacsorán így szólt a parancs: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Azonkívül ünnepeljük minden szentmiseáldozatban, minden szentségimádásban, amikor hívő szeretettel vesszük Őt körül.

A vértanúság lehetősége

Hallottátok, hogy azt mondták: „Szemet szemért, és fogat fogért.” Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is. És aki pereskedni akar veled és el akarja venni a köpenyedet, engedd át neki a ruhádat is; s ha valaki kényszerít téged egy mérföldnyire, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és attól, aki kölcsön akar kérni tőled, el ne fordulj. (Mt 5,38-42)

Nekünk, vallásos, hívő embereknek is szólnak az olyan véres történetek, mint amelyet a mai Olvasmányban olvasunk, s arra figyelmeztetnek, hogy az isteni törvény legkisebb megszegése, a felebarát ellen elkövetett legcsekélyebb bűn is egy-egy lépés a gyilkosság felé.

Öt “ne-tedd”, amikor a Jehova tanúival beszélsz

Szombat délután van, intézed a háztartási ügyeket. Észreveszed, ahogy kimész az ajtón, hogy két ember jön az utcán. Mivel nem számítasz senki érkezésére, próbálsz úgy tenni, hogy ne lássanak. A két személy befordul a bejáródra. Szépen vannak öltözve, és ami később majd kiderül, meg vannak pakolva az Őrtorony Társaság kiadványaival, ami a Jehova tanúinak a szülőszervezete.

Mennyire tartósak a tárgyaink?

Az elmúlt 15-20 évben körülbelül tucatnyi mobiltelefonom volt. Szinte mindet azért kellett lecserélnem, mert tönkre mentek. Nem túl hosszú távra tervezték őket. Ehhez hasonlóan, a legtöbb számítógépes ismerősöm egyetért abban, hogy a három évnél régebbi gépek pillanatok alatt eléri a technikai öregkort.

Másrészt azonban, élő koncerteken zenészként rendszeresen használom 60 éves gitárerősítőmet, és a mai napig nagyon megbízhatónak tartom. Feleségemmel van olyan bútorunk, amit több mint 40 éve használunk, és nem is tervezünk lecserélni. Ezeket úgy készítették, hogy kiállják az idő próbáját.

Szentháromság vasárnapja

A mai ünnep – SZENTHÁROMSÁG – mélységes és titokzatos igazsága egészen új ismeretet ad nekünk az Istenről: egy az Isten, de nem magányos. Egy édesanya tanítja imádkozni a kisfiát. Gyengéden odavezeti a gyerek kezét homlokához, melléhez, bal és jobb vállához, és fülébe súgja: „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, ámen”. És már próbálgatja is nagy ügyetlenül az apróság a keresztvetést, tágra nyílt szemét anyjára vetve, és ismétli gügyögve, egy kicsit bizonytalanul és meghatottan: „Az Atya, a Fiú…”.