Olvasnivaló

Megfeszített hittel

 „Hit nélkül pedig nem lehet senki sem kedves Isten előtt, aki ugyanis az Istenhez járul, hinnie kell, hogy Ő van és megjutalmazza azt, aki Őt keresi.” (Zsid 11,6)

Tudtam, hogy nehéz munka lesz, hőség kínoz majd, és a kemény padlón kell aludni. De nem tudtam, hogy nem ezek a körülmények késztetnek majd arra, hogy megfeszítsem a hitemet.

Néhány éve részt vettem egy programban, melynek során szükséget szenvedő emberek házát újítottuk fel. Isten terve az volt, hogy túlfeszítsen engem azon, amihez általában szokva vagyok, de kiderült, hogy nem a munkának, és nem a siralmas körülményeknek volt ilyen hatásuk rám.

5 Minute
Olvasnivaló

Ingyen utazás Hollandiába

Gyakran kapok felkéréseket, hogy írjam le a tapasztalataimat, mit jelent hátrányos helyzetű gyereket nevelni. Mutassam be, milyen érzés. Hát, talán ilyen…

 Amikor kisbabát vársz, az olyan, mintha egy csodálatos vakációt tervezgetnél, mondjuk, Olaszországba. Vásárolsz egy halom útikönyvet, és tele vagy várakozással. Colosseum! Michelangelo Dávidja! Gondolázás Velencében! Talán még néhány olasz mondatot is megtanulsz.

2 Minute
Kapcsolatok

Csodák Csodája Alapítvány

Egy alapítvány, ahol csodát csodára halmoznak. Sérült gyerekek nyaralnak együtt egészséges családokkal, a mozgássérültek erdőt járnak és eveznek, az épek kerekesszékben rodeóznak, és mindenki egyenlő módon járul hozzá a tábor sikeréhez. Mindez Milánnak köszönhető, akit jól fogadtak a szülei: éppen olyannak, amilyen.
A Kossuth Rádió felvétele itt hallgatható meg.

1 Minute
Dicsőítés, liturgia

Liturgikus előírások nélkül káosz lenne

Hogyan hivatkozzunk úgy az ókorra, hogy azt sem tudjuk pontosan, hogy például miként miséztek akkor? – teszi fel a kérdést Kajtár Edvárd, a Magyar Egyházzenei és Liturgikus Intézet (MALEZI) vezetője az ősegyház idealizálása kapcsán. Mint mondja: az ókori források többségét asszimilálta a középkor. Rámutat arra is: már az ókorban is szabályozták a pápák a liturgiát, és épp a misén belüli rögtönzések sikertelensége miatt honosodtak meg a kötött formák. Kajtár Edvárd azt is elárulta: mit tehet az egyszerű hívő, ha liturgikus visszaélést tapasztal. 

4 Minute
Olvasnivaló

Lelki szösszenetek

A „lélek józan mámora”

Régóta figyelem, mikor valakit a reggeleiről kérdezek, örömmel mesél. Olykor szinte idegen emberek, akiket éppen megismertem, osztják meg velem reggelük apró mozzanatait.

A reggelek meghatározóak. Olykor rohanók, rányomva ezzel bélyegüket az egész napra, olykor korán ébredők, olykor a szokásos menetrend szerint zajlók, de fontosak.

2 Minute
Olvasnivaló

Négy szokás, hogy szíved ép maradjon

„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!” Péld 4,23

Kijöttünk a kórház kapuján első gyermekünkkel. A babán kívül volt nálunk egy teli pelenkás zacskó, újszülöttnek való kocsiülés, új szülőknek való iránymutató könyvecske, a: What to Expect When You’re Expecting (Mit várj várandósan). De örömömet beárnyékolta a rettegés: Ezek tényleg hagyják, hogy elvigyük magunkkal? Hisz fogalmunk sincs, hogy kell gyermeket nevelni!

5 Minute
Olvasnivaló

Szól-e Isten ma is az emberekhez?

Egyszer egy fiatalember, aki komoly lelki életet élt, elment egy bibliaórára egy baráti családhoz. Csütörtök este volt. A találkozót vezető házaspár az imaórát két részre osztotta: hallgassuk Istent, és engedelmesen kövessük azt, amit kér tőlünk. A fiúnak szünet nélkül az járt az eszében, vajon Isten ma is beszél még az emberekkel?
A bibliaóra után barátaival még betértek egy kávézóba. A találkozón elhangzottakról beszélgettek. Mindannyian elmesélték, hogyan vezette őket Isten, különböző utakon.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Egy „tökéletes” csésze kávé

„Azért mondtam el ezeket nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (Jn 16,33)

Tökéletes Apák napját terveztem. Tökéleteset. Egyetlen dolgot kért a férjem, egy csésze zsírmentes, mentolos mochát. Én pedig – az ő listákat vezető, intézkedő felesége – valóra váltom az álmait. Elindultunk hát a kávézóba.

5 Minute
Imáink

Morus Tamás imája

Uram, ha lehetséges, adj nekem testi egészséget, hogy ép szervekkel szolgálhassak neked!

Adj nekem Uram, egyenes lelket, hogy lássam, mi a jó és helyes, ne féljek a gonoszság támadásától és minden ügyemet rendbe tudjam szedni!

1 Minute
Olvasnivaló

Egészen boldog

Mi hát a boldogság, ha nem mindenféle jónak a birtoklása, amely az embert teljesen elégedetté teszi? De van-e valaki ezen a földön, aki egészen boldognak mondhatja magát? Biztosan nincs.

1 Minute