Tanúságtétel

Örömében sírva fakadt

 

Egy Ausztráliába házasodott hölgy, Ružica, aki harmadszor jár Medjugorjéban, érdekes történetet osztott meg velünk egy megtért fiúról, a hit igaz útjára való visszatéréséről, és mindez újra csak Medjugorjéhoz kapcsolódik.

„A fiút Denisnek hívták. Több, mint ezer fős csoporttal osztotta meg tanúságtételét. Később én is beszélgettem vele. Melbourne-ben bűnözőként élt.

4 Minute
Imáink

Imáink: Mennyek Királynője

A Regina coeli vagy Regina caeli („Mennyek Királynője”) a Katolikus Egyház ősi latin Mária-himnusza. Nevét, mint más imádságok, a kezdősoráról kapta. Egyike a négy (évszakonként váltakozó) Mária-antifónának, előírás szerint a nap végén éneklik vagy recitálják (vagy kompletoriumon vagy vesperáson), tehát tipikusan éjjeli ima. Nagyszombattól Pünkösdvasárnapig az Úrangyala (Angelus) helyett mondják.

2 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Amit minden katolikusnak tudnia kell – a pápa véleménye a polgári együttélésről‎

‎Bármi legyen is a pápa oka és indítéka, hogy észrevételeit elmondja az interjúban, ez az ő személyes véleménye.‎

‎Sok katolikus ismét szomorú, hogy a szentatya, Ferenc pápa, úgy döntött, hogy indiszkrét módon kifejezi személyes véleményét napjaink egy kritikus erkölcsi kérdéséről. ‎‎Az azonos neműek együttélésével kapcsolatban kijelentette:‎‎

6 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az új megtérőkre leselkedő öt legfőbb veszély

 Öt éve, amikor megkeresztelkedtem, bölcs katolikusok figyelmeztettek, hogy rögös út áll előttem; hogy húsvét éjszaka a megtérésemnek nem végpontja, hanem a kezdete – írja a népszerű blogszerző, Jennifer Fulwiler.

Boldog voltam, hogy az egyház tagja leszek, hogy végre megtaláltam az igazságot és minden öröm forrását. El sem tudtam képzelni, hogy valaha alábbhagyhat a hit iránti lelkesedésem – folytatja az ötgyermekes konvertita. – Aztán kiderült, hogy igazuk van. Voltak helyzetek, amik elvették a kedvemet a hit dolgaitól, sőt egyes pillanatokban annyira el voltam keseredve, hogy mélyen meg tudtam érteni azokat, akik elfordulnak az egyháztól.

3 Minute
Tanúságtétel

Az úgy kezdődött…

… hogy a kocsink hónapok óta javítás alatt állt. Bár szerettük volna lecserélni a nagykorú autónkat, de anyagiak híján csak vágyálmaink voltak. Egy-két testvér azt a gondolatot kapta a Szentlélektől, hogy szervezzenek titokban egy gyűjtést, amivel megtámogatják az álmainkat. Nagyon meglepődtünk ezen a nagylelkűségen, amit megtapasztaltunk a szűkebb s tágabb közösségünktől.

Újra fellelkesült az imaéletünk, a Szt József kilencedben egész konkrét dolgokat fogalmaztunk meg: hétévesnél fiatalabb, VW Transporter, vagy Ford Transit, bluetooth-os, ködlámpás stb.

3 Minute
Családvédelem

Miért akarsz megszabadulni a pornótól és önkielégítéstől?

Többen úgy gondolják: az önkielégítéssel semmi gond nincs, hiszen éppen ez segít, hogy megszabaduljak a rám törő kísértésektől, feszültségektől anélkül, hogy valakit bűnbe vinnék. Nézzük meg, mennyi igazság van ebben. Ez az írás most nem annyira útmutató. 

Az önkielégítés kb. annyira segít megszabadulni a kísértésektől, mintha prostituálthoz mennél. Ezáltal eléred, hogy ideiglenesen megszabadulsz a szexuális vágytól, de nem ez a végső cél.

5 Minute
Családvédelem

Lúcia nővér próféciája a házasság és a család válságáról (2017)

Caffarra bíboros interjúja

Carlo Caffarra bíboros, Bologna nyugalmazott érseke, a II. János Pál Házasság- és Családtudományi Pápai Intézet alapító elnöke, jelenleg az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bírósága, valamint a Pápai Életvédő Akadémia tagja, május 19-én interjút adott az Aleteia nemzetközi katolikus hírportál újságírójának. Az interjúban felidézte levélváltását Lúcia nővérrel. A fatimai látnok a következőket közölte Caffarra bíborossal: „Eljön az a pillanat, amikor a döntő küzdelem Krisztus uralma és a sátán között a házasságról és az egyházról szól”.

6 Minute
Családvédelem

Tower Vilmos: Kihez menjek feleségül? (1)

Előszó 

Azt mondják, hogy a férfi sorsa a nő. De még inkább igaz, hogy a nő sorsa a férfi. És még hatványozottabban, a legfelső fokban az asszony sorsa a férj.

Az asszonynak életmódja, háziasszonyi s anyai mivolta, boldogsága, szerencséje, földi, sőt örök sorsának mikénti kialakulása is nagyrészt a férjétől függ.

22 Minute
Olvasnivaló

M. Basilea Schlink gondolatai a karácsonyról

Karácsony – a lámpák elaludtak; a karácsonyfa gyertyák fénye felragyogott. A kisgyermekek boldogan nézik ezt a ragyogást, és csodálkozással tölti el őket a rájuk sugárzó fényözön. Még nem tudják, hogy ez a ragyogás csupán szimbólum: a bölcsőben fekvő gyermek Jézus jelképe. Jézussal valóban a világosság érkezett el a Földre, mindenki számára. Ő a Világosság – amint meg van írva -, és ő éppen azoknak világít, akik a sötétségben és a halálnak árnyékában ülnek (Lukács 1:79).

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Vizet prédikál és bort iszik?

A  történészek  szerint  egy  napon  Assisi  Szent  Ferenc  azt  mondta  egy  fiatal  szerzetesnek: „Menjünk le a városba és prédikáljunk”. A novícius boldogan kísérte el Szent Ferencet. A főúton haladtak lefelé, majd több elágazáson és keresztúton keltek át, aztán kilyukadtak a külvárosba és végül visszaérkeztek a monostor kapujához.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Vessük le a karácsony modern külsőségeit

Kívánok mindenkinek…

„Kívánj igazi ünnepet, kívánj igazabb életet” – szól az idén negyvenéves Piramis-sláger. Amikor elsőként hallottam ezt a számot, akkor nem gondoltam volna azt, hogy ez az igazi ünnep egyszer elszürkülhet, eltűnhet az életünkből.

Gyerekként nagy izgalommal vártam a karácsony eljövetelét, s ezt a várakozást sok minden külsőség is fokozta. Mint az előadás előtt a gong szava, úgy jelezték a bronz, ezüst és arany vasárnapok is a Kisjézus születésének ünnepét. Mára ez a várakozás eltűnt, elsikkadtak ezek a vasárnapok a tülekedős vásárlások lázában. Várakozás, lelki készülődés helyett viszont van Black Friday… Micsoda „fejlődés”, micsoda hamis jelképekkel!

2 Minute
Olvasnivaló

„Köszönöm, apa” – Ungváry Zsolt megható novellája

Ungváry Zsolt megható írásának a hatására mindenki újraértelmezi azt, hogy mi igazán fontos az életben. 

Bölcsesség könyve 4,13

Az orvos tekintetéből azonnal megértette, hogy nagy a baj. Gyorsan odasúgta a feleségének: „Vidd ki Lacikát a folyosóra, jobb ha ezt nem hallja!”

2 Minute
Olvasnivaló

Újrakapcsolódás az elkülönülés idején

 

Az idei globális járvány nagy árat követelt sok szempontból. Az egyik, amelyet néha figyelmen kívül hagyunk vagy alábecsülünk az, hogy elszakadunk a fontos, személyes kapcsolatoktól, a korlátozások és a távolságtartás szükségessége miatt. Néhányan szociálisabbak vagyunk, mint mások, de még az introvertáltaknak is rendszeres kapcsolatra van szükségük más emberekkel, akik segítenek egy kiegyensúlyozottabb életet élni.

5 Minute