Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Sivatagi atyák bölcsessége

Egy öreg szerzetes így szólt társához, aki nehezen haladt előre a tökéletesség útján:

– Aki a mézet akarja élvezni, annak bátran szembe kell néznie a méhekkel.

– Sok-sok rossz gondolat kóvályog a fejemben – ismerte el az egyik szerzetes az apátnak.
Mire az apát csendesen ezt mondta:
– Ha a szív megfagy, felforrósodik az agy, és szövi a maga hálóját.

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Az erkölcs ipari forradalma – kényszeríteni a gyermekeket, hogy felnőttek legyenek

„Készülj fel egy jobb világra” – ordítja egy tematikus gyermekpark szlogenje, amely néhány évvel ezelőtt jelent meg először. A park, amint azt Dr. Anthony Esolen felvilágosító könyve, Az élet kényszer alatt leírja, egy álomvilág, ahol a gyerekek úgy tehetnek, mintha felnőttek lennének. Nem szokásos módon lehet látni itt fiatal lányt, aki úgy tesz, mintha pelenkát cserélne a babájának. Inkább egy kitalált felnőttkori szerepjáték, de új, „produktív” módon. Esolen elmagyarázza ezt a tematikus parkot:

„A felnőtt foglalkozásokban eljátszott szerepjáték révén olyan „fizetést” kapnak, melyet „a központi bankban lehet letétbe helyezni, és valódinak tűnő betéti bankkártyával elkölteni” – a 20 százalékos „adó” levonása után. […] Minden évben szülők milliói viszik el gyermekeiket ebbe a tematikus parkba, boldogan fizetik meg a nagy belépődíjat, hogy gyermekeik tudjanak… mit? El tudják foglalni így helyüket egy futószalag mellett, vagy csomagokat szállítanak, vagy gyorsételt készítenek, vagy műanyagot gyártanak, hogy elég pénzt keressenek ahhoz, hogy felhalmozzák a legújabb kütyüket, és befizessék adójukat egy láthatatlan kormányzati nagyúrnak. Itt látjuk a szilárd elkötelezettséget a hasznosság zsarnokságára” (16. o.).

8 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A Papp válaszol – keresztény katona, Isten szerinti szerelem, szerzetesség vagy házasság

Anna (Budapest)

Honnan tudhatom, hogy megtaláltam az Isten szerint való páromat? Van egy hívő párom 3 éve. Szeretjük egymást, sokat foglalkozunk a kapcsolatunk építésével, és a gyülekezetünkben sokan kérdezgetik mikor házasodunk már össze. Nekem viszont még nincs békességem a dolog felől. Ez a döntés az egész életemre hatással lesz, és félek, hogy rosszul döntök.

9 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A mai Egyház életében megfigyelhető leggyakoribb tévedések helyreigazítása

„Az élő Isten egyháza – az igazság oszlopa és biztos alapja” (1Tim 3,15) 

2019 júniusában közös hittani deklarációt adott ki Raymond Burke bíboros, Athanasius Schneider püspök (lásd őket a képen), és az Egyház több másik püspöke azzal a céllal, hogy elősegítsék vele az Egyházban egyre jobban eluralkodó tanításbeli zavar orvoslását. Harminchárom pontos listájuk tartalmazza a legismertebb tévedések listáját, melyet időközben magyarra is lefordítottak. 

8 Minute
Imáink

Ima az Internet használata előtt

Mindenható örök Isten, aki saját képedre formálták minket, és arra hívtál, hogy mindenekelőtt a jót, igazat és szépet keressük, különösen is a Te Egyszülött Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztusban, add meg kérünk, Szent Izidor püspök és egyháztanító közbenjárására, hogy míg az interneten szörfölünk, vezesd kezünket és szemünket, hogy csak arra kattintsunk és csak arra emeljük tekintetünket, ami tetszésedre van, és add, hogy szeretettel és türelemmel legyünk mindazok iránt, akikkel kapcsolatba kerülünk.

A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, Aki Veled él és uralkodik, Isten, mindörökkön-örökké. Ámen.

Családvédelem

Háza-sokk? Kultúrsokk!

 Ahány ház, annyi szokás – de mind ennyire más?!

Amikor házasságkötés, családalapítás után azzal szembesülünk, hogy sehogy sem találjuk a jól megszokott ízeket, szokásokat, szabályokat, az élet ezerfajta árnyalatát, akkor  tapasztalhatunk egészen furcsa honvágyat: otthonról haza akarunk menni, az idegenségből vissza a jól ismertbe – pedig az általunk épített, vágyott otthonban vagyunk.

1 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Keresztény lányok kontra női magazinok

 

Meglehetősen kritikus írással ekézi a női magazinok nagy részét Kristen Clark: az amerikai írónak több könyve jelent meg, amelyek általában a szebbik nem képviselőihez szólnak. Mostani írását a BellaGirl Magazin publikálta.

Ebben az évben egy sokkolóan kifejező női magazinra lettem figyelmes az élelmiszerboltunk kasszasorában. A címlapon egy ruhátlan nő szerepelt, akit csak a kamera beállítás és néhány ügyes kézmozdulat választott el a teljes meztelenségtől. Emiatt aztán felhívtam az élelmiszerüzlet központját, hogy beszélhessek az ügyben illetékes munkatárssal.

3 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Joe Biden saját lelki halálát eszi és issza

Tegnap reggel a washingtoni Szent Máté katedrálisban Joe Biden saját lelki halálát ette és itta. Az, hogy vette a Szent Eucharisztiát az egyház bíborosának kezéből, csak botrány a botrányban. Az egyik rádiós fickó ezt a Planned Parenthood [abortuszklinikai hálózat] miséjének nevezte. És az is volt.

Joe Biden a katolikus hit ellensége. Ezt a tényt meg kell ismételni, amilyen gyakran ez emberileg lehetséges. Joe Biden magát hűséges katolikusnak tartja, de nem hisz a hit alapvető tanításaiban az emberi személyt vagy az emberi szexualitást illetően. Mi több, elősegíti ezt a hitetlenséget a közrendben, és most már a szövetségi kormány teljes ereje áll eme hitetlenség mögött.

6 Minute
Imáink

Kilenced Szent József tiszteletére

Kilencedet kezdünk  március 10-én, Szent József ünnepére. Ha valaki be szeretne kapcsolódni, szívesen fogadjuk, a kilenced alatt ezeket az imákat végezzük:

Istennek kedves szentje, boldogságos Szent József! Te a Gondviselő Istentől neked kijelölt mindennemű helyzetben példát adtál élethivatásunk Istennek tetsző betöltésére: mint ifjú, a szerény önfegyelmezésre, mint hitves, az önfeláldozásra, mint kenyérkereső a munkáséletre, mint családfő, a magáról megfeledkező gondosságra.

10 Minute
Életvédelem

Igazi férfiak: Véget vethettek az abortusznak

A nők abortuszának leggyakoribb okai túlnyomórészt a következők: 1) úgy érzik, nem engedhetik meg maguknak a babát, és 2) egyedül nem akarnak babát nevelni.

Mögöttes ok még, hogy akadályozza a jelenlegi állást vagy iskolát (nem engedhetik meg maguknak, hogy abbahagyják az egyiket, és támogassák a babát), és ha kapcsolati problémák vannak a baba apjával. Az összes nő több mint fele azt állította, hogy a kapcsolati probléma volt az elsődleges ok. A párjuk hűtlen vagy megbízhatatlan volt, éretlen, drog- vagy alkoholfogyasztó, nem akarta a babát, vagy szakította a kapcsolatot, amikor értesült a terhességről.

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Elfelejtett korosztály

Örömmel tapasztaltam, hogy lesz végre ifjúsági országos találkozó. Sőt a Nyolc Boldogság Közösség is felismerte ezt a hiányt. Azt azonban szomorúan tapasztaltam, hogy csak 16 éves kortól szólnak itt is, ott is a megszólítások. Nagycsaládosként, de ettől függetlenül is rálátva a katolikus iskolák világára, a következőket tapasztalni.

Egyházi iskolákban gyakran a külsőségeket elvárva háttérbe szorul a személyes hit kérdése. A gyerekek megtanulnak megfelelni az elvárásoknak, megtanulják a helyes válaszokat, amit a „pap bácsinak” „hitoktatónak” válaszolni kell, de a tartalom integrálása elmarad.

8 Minute