A napi rózsafüzér imának az ereje és hatása Hirosimában és Nagaszakiban

A napi rózsafüzér imának az ereje és hatása Hirosimában és Nagaszakiban

Emmanuel Maillard nővér Megbotránkoztató irgalmasság című könyvében olvassuk a Hirosimát és Nagaszakit ért atombomba támadást túlélő szerzetesek házáról a következőket:

1945 augusztus 6-át írjuk, 9.15 perc van. Japánban hatalmas gomba emelkedik Hirosima fölé. Két perc alatt eléri a 10000 m-es magasságot és semmi sem állhat ellen a pusztításnak. Három kilométer sugarú területen mintegy 10000 épület dől össze a robbanás széllökésétől, és 50000 épület ég le. Több ezer áldozat hal szörnyet a robbanás helye körüli 1200 m sugarú körben.

E körön kívül néhány hét leforgása alatt egymás után halnak meg a sugárzás következtében a japán katonák, akiknek feladata az áldozatok összegyűjtése volt.

Azonban néhány száz méterre a robbanás központjától egy ház mégis épen maradt, mintha nem is hatott volna rá a bomba. Pedig jellegzetes, könnyűszerkezetes japán épület volt, aminek egy szempillantás alatt össze kellett volna dőlnie. Ugyan mi történt? Ez a ház nem volt más, mint több német missziós jezsuita lakhelye. Egyikőjük, Hubert Schiffer atya megdöbbentő tanúságot tett a philadelphiai nagy Eucharisztikus Kongresszuson 1976 júliusában.

A jezsuiták közül, akikkel együtt élt, senkit sem érintett a bomba, és megmenekültek minden radioaktív sugárzástól. A drámát nemcsak hogy túlélték, de tökéletesen egészségesen vészelték át. Idős korukban hunytak el, sok évvel később.

 

 Szakértők hosszasan kutatták ezt a rejtélyt, a legjobb készülékekkel vizsgálódtak, és szenvedélyesen nyomoztak az épületben rejlő legapróbb jelek után. Hogyan tudott kibírni ez a ház ekkora katasztrófát? Ráadásul a jezsuitáknak is alá kellett vetniük magukat több, mint 200 tudós és szakorvos vizsgálatának. Nyomát sem találták rajtuk a rádióaktivitás bármiféle hatásának, és nem értették, hogyan maradhattak életben ezek az emberek a tömeges pusztítás közepette, ahol minden más élőlény tízezrével pusztult el.

 

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2021. március 13.