Gyógyuljunk ki az irigységből

„A szelíd szív a testnek élete; az irígység pedig a csontoknak rothadása.” (Péld 14,30)

Alig két hete voltam tagja egy szakmai egyesületnek, mikor részt vehettem az országos tanácskozásukon. Az egyszerű kitűzőn szereplő nevem nem mondott senkinek semmit, az emberek alig néztek rám. Esténként könnyekkel küszködve fejeztem be a napot egyedül a hotelszobámban, alkalmatlannak és túlterheltnek éreztem magam. Ez nem irigység, mondtam magamnak. Csak elcsüggedtem.

Teltek az évek, az ajtók kezdtek megnyílni előttem. A kitűzőmön már különféle szalagok lógtak, az emberek rám mosolyogtak, mikor elmentek mellettem.

Újfajta érzések támadtak fel bennem. Hogy van az, Uram, hogy ő gyorsabban halad előre, mint én? Miért ő kapta a díjat, és nem én? Természetesen, ez nem féltékenység, csak – hogy is fogalmazzak? – versenyszellem.

A szomorú valóság akkor vált nyilvánvalóvá, mikor egy esős reggelen egy barátnőm bejegyzését olvastam, melyben világgá kürtölte, hogy megkapott egy lehetőséget, amire én is pályáztam. Dühösen álltam fel a székről. „Ez nem igazság, Uram!” Azonnal jött a válasz: Mit kértem tőled, Liz, hogy sikeres légy, vagy hogy alázatos?

Háát… Bizony, a féltékenység és az irigység egyértelműen jelen volt zöldre színeződött szívemben. Felvetettem ezt a témát író és előadó társnőim előtt – akik szeretik és szolgálják az Urat -, és kiderült, hogy mindnyájan küzdenek ezzel a problémával. Egyikük így fogalmazott: „Megértem a versenyszellemet az üzleti világban. De nagyon fáj, mikor Krisztus testében tapasztalom meg. Mi más az, amikor egyikünk munkáját a másik fölé helyezzük, mint hogy világi módon gondolkodunk?”

Kérdése Pál apostol szavait visszhangozta: „Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e?” (1Kor 3,3b). De, sajnos.

Mai alapigénk arra tanít, hogy bizony az irigység vámot is szed: „A szelíd szív a testnek élete; az irígység pedig a csontoknak rothadása” (Péld 14,30).

Íme a kiút mindegyikőnknek, akik ezzel küszködünk:

Légy őszinte. A gyógyulás azzal kezdődik, hogy elismerjük: az irigység bűn. „Ha pedig keserű irigység és viszálykodás van a szívetekben, ne kérkedjetek, és ne hazudjatok az igazsággal szemben. Ez a bölcsesség nem felülről jön, hanem földi, testi és ördögi” (Jak 3,14-15). A büszke ambíció egyetlen ellenszere az alázatos beismerés.

Kerüld az összehasonlítást. Jussanak eszedbe Jézus szavai, mikor Péter rákérdezett János helyére a szolgálatban: „Uram, hát vele mi lesz?” „…mit tartozik rád? Te kövess engem!” (Jn 21,22b.23b).

Örülj. Úgy érzed, nem vesznek észre? Nézz fel, és örülj azokkal, akiket észrevesznek. Gratulálj nekik azonnal emailben, sms-ben, és űzd el a negatív gondolatokat. „Örüljetek az örvendezőkkel” (Róm 12,15a).

Légy türelmes. Sok karrier és sikeresen indult szolgálat bukott meg a túl gyors előrehaladás, a hirtelen túl nagy vállalás miatt. Fogadd el a kapott feladatot, ne keress nagyobbat, jobbat, gyors sikerrel kecsegtetőt. A siker számunkra nem a pénz vagy a hírnév, hanem egymás szeretete. A szeretet pedig, mint tudjuk: „ türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel” (1Kor 13,4).

Barátkozz a riválisoddal. Egyik társunk mesélte: „Egy vezetői gyorstalpalón a vállalatunknál megjelent egy idegen nő. Első gondolatom az volt, hogy ő lesz a riválisom. De meghallottam Isten suttogását a szívemben: ’Ügyes, energikus, éles eszű, épp mint te. Legjobb barátnők is lehetnétek.’ És így is történt.

Vedd figyelembe az árat. Minden nő sikeressége mögött rengeteg áldozat húzódik meg, amiről nem tudhatunk. Hogy mi az igazság? Ritkán irigyeljük a befektetett munkát, inkább mindig csak a végeredményt. Mindegy, hogy tornyot építünk, vagy karriert, a Biblia óvatosságra int: „nem ül le előbb, és nem számítja ki a költséget – meg a ráfordított időt, energiát -, hogy telik-e mindenre a befejezésig?”

Támaszkodj az Úrra. Ő mindig készen áll, hogy Szentlelke erejével segítsen úrrá lenni gyengeségeinken. „Folyamodjatok az Úrhoz, az ő hatalmához, keressétek orcáját szüntelen!” (1Krón 16,11).

Mennyei Atyám, tudjuk, hogy az irigység és a féltékenység nem fér össze irgalmaddal és kegyelmeddel. Bocsásd meg, ha néha morgolódunk, mikor áldásodat látjuk mások életén, segíts, hogy mindig hálásak legyünk azért, amivel minket megáldasz. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2022. július 4.