Mindenszentek, Halottak napja – a fájdalom, a szomorúság, az elmúlás szívszorító figyelmeztetése. De nemcsak az! Gyönyörű ünnep: a minden fájdalmon, minden szomorúságon, minden elmúláson diadalt arató reménység ünnepe. Elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Mégsem csupán múltba néző, gyászt idéző, sebeket föltépő emlékezéssel, hanem a jövőbe tekintő, húsvéti bizalommal teli szívvel.

Mert a hívő ember számára a halál nem a nagy, fekete Semmibe való fejesugrás, hanem a beteljesülés és a találkozás izgalmas, boldog pillanata. Beteljesülése minden nemes célnak és vágyakozásnak. Beteljesülése mindannak, ami szép, ami jó, ami igaz. És találkozás. Találkozás a teremtő Istennel, a megváltó Jézussal, a megszentelő Lélekkel – s találkozás testvéreinkkel, akik előttünk jártak az úton. Szép napok, lelket melengető ünnepek ezeken a fázós kora-novemberi estéken. A hamar leereszkedő homályban mécsesek lobbannak, biztató fényükkel egész kis mennyei várost rajzolnak elénk. Lassacskán szívünket is megtölti a bizalom: nem a sötétségé, nem a halálé a végső szó.

Mindenszentek. Halottak napja. Páros ünnep. Az érem két oldala. Nagypéntek nélkül soha nincs Húsvét. S a Húsvét ad magyarázatot minden Nagypéntekre. Mi még csak a Nagypénteket, a gyászt, a Halottak napját látjuk és értjük. „Egy ajtó bezárul itt lenn a Földön” – mondhatnánk Gárdonyi Gézával. De van tovább! S a költő is folytatja versét: „Egy ajtó kinyílik ott fenn az égen”. – „Ez a halál”. Ez a kettő. Így együtt! S ha a köztudatban egybemosódik e kettős ünnep, ha nem válik világossá, hogy Halottak napján gyászolunk, Mindenszentek ünnepén pedig örvendezünk az üdvözültekkel, talán ennek is üzenet-értéke van. Azt üzeni, azt ünnepli: kedves halottaink immár célba értek! Azt üzeni:

„Édeseim, ne sirassatok engem!

Ha szerettek, csendes örömmel

nézzetek utánam.

Én egy órával előre siettem.

És várlak a lakóház ajtajában,

amely örökre egyesít velem.”

                           (Sík Sándor)

Gondoljuk át ezekben a napokban: Milyen szívvel eresztjük el távozó testvéreink kezét? Átadjuk-e őket bizalommal a Jóisten kezébe?

Emberek vagyunk, gyarlók, halandók, kicsinyhitűek. Mindnyájunkat összetör a gyász, megvisel a fájdalom. Mégis túl kell látnunk a becsukódó ajtón. Az evangéliumban fölsejlik a bizonyosság: az az ajtó vezet valahová. A zárt ajtón keresztül is átszűrődik a fény: a Húsvét fénye. Halottainkat még gyászoljuk, szentjeinkkel már örvendezünk.

Létrehozva 2018. november 1.