Az elmúlt években idehaza történt bestiális gyilkosságok után időről időre fölmerült a halálbüntetés visszaállításának kérdése. Ez jórészt politikai vitákban csúcsosodik ki, pedig alapvetően erkölcsi kérdés. Mit mond az Egyház a halálbüntetésről?

Legelőször szeretném leszögezni, hogy nem konkrét eset kapcsán és nem politikai jellegű vagy vitaindító ez az írás. Pusztán bemutatja a Katolikus Egyház, egyébként az elmúlt pár évtizedben kissé bonyolulttá formálódott véleményét a halálbüntetés kérdéskörében.

Maga a halálbüntetés egyidős az emberiséggel. Az ószövetségi ius talionis (szemet szemért, fogat fogért) egy korra jellemző jogrendszer (hasonló Hammurapi, Manu vagy a Korán törvényeihez). Az Újszövetség azonban már a földi törvénykezésen túli igazságokat tár elénk. A halálbüntetés egyrészt megjelenik a keresztre feszítéssel Jézussal szemben, másrészt viszont Pál apostol is elfogadhatónak tartja (Róm 13,4). Pál ugyanis feltételezi, hogy a kardot viselő államhatalom Isten helytartójaként viselkedik, s ebből következtethetünk, hogy elvileg halálbüntetést is kiszabhat.

A felvilágosodás után a halálbüntetés vissza kezdett szorulni a fejlett társadalmakban. De ezzel együtt a vallásosság állami formája is: a hangadók ma is azt mondják, hogy az államnak semmi köze sem legyen az egyházhoz. Ezzel pedig konkrétan azt állítják, hogy az állam nem Isten helytartója többé. Ha pedig ez így van, akkor Pál halálbüntetést megengedő sorai is érvényüket veszthetik. (Pál szavai nem konkrétan a halálbüntetésre vonatkoztak, hanem a felsőbbségekre, így például az államra: s kijelenti, hogy add meg az adót annak, akié, s ebből következően a kereszténynek mindaddig törvénytisztelőnek kell lennie egy államban, míg a földi jog nem áll szemben az isteni törvénykezéssel.)

A helyzet éppen ezért bonyolult: mivel a Szentírás közvetlenül nem foglalkozik a halálbüntetés morális vetületével, ezért a katolikusok szerencséjükre másik nagy tekintélyhez, a Szenthagyományhoz fordulhatnak. Az Egyház hozzáállása viszont hasonlóan bonyolult lehet, mivel az elmúlt évtizedekben mintha némileg változás közben lenne. De kezdjük korábbról!

Az egyházi halálbüntetés

Sokan róják az egyház számlájára az inkvizíció halálos ítéleteit, bár jó tudni, hogy halálos ítéletet nem hozhatott az egyház, mindig a világi hatóságok hozták meg, a hóhér is mindig világi személy volt. Az egyház a halálra ítéleteknek kegyelmet kért, melyet talán kivétel nélkül megtagadtak. Viszont a vizsgálat egyházi bíróság előtt is történhetett.

1215-ben a negyedik lateráni zsinatban III. Ince pápa többek között megtiltja a halálbüntetés kiszabását a papok részéről:

„Egyetlen klerikus se mondjon ki és ne hozzon halálos ítéletet, semmilyen véres büntetést ne gyakoroljon, és ne vegyen részt ilyen ügyekben. Ha valaki ezen tilalom okából az egyház embereinek, klerikus tagjainak kárt okozni merészel, legyen az egyházi hivatal által megbüntetve. Továbbá egyetlen klerikus sem diktálhat és nem szerkeszthet olyan írást, amelynek tárgya véres megtorlás, következésképpen a fejedelmi bíróságokon ezt a feladatot ne klerikusokra, hanem laikusokra bízzák. Egyetlen klerikus sem lehet portyázók, poroszlók, fegyveresek s más vérontó emberek vezetője. Sem diakónus, sem archidiakónus, sem pedig pap nem gyakorolhatja a sebészetnek azt a részét, amely kiégetést vagy kimetszést igényel. Senki nem végezhet hideg- vagy forróvíz-, illetve tüzesvas-próba szertartásánál áldást vagy megszentelést.”

Ebből következően sem tudtak halálos ítéletet hozni. De az, hogy egyházi személynek tiltják a halálbüntetés kiszabását, még nem jelenti, hogy laikus nem gondolhatja másképp.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2013. október 16.