Ferenc pápa aranya I.

,,A szívek felmelegítése”

Majdnem úgy éreztem magam az elmúlt héten, mintha Rióban lettem volna, a megállíthatatlan tweetek és facebook bejegyzések miatt, és amiatt, hogy Ferenc pápa szavai olyan könnyen elérhetőek. A korább Ifjúsági Világtalálkozókon szerzett tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy jobban lehet követni az eseményeket, ha nem vagy ott.

(Nézzünk szembe vele… ha elmúltál 25 éves és nincs latin-amerikai temperamentumod, a Világtalálkozó kemény számodra!) Az egyik csodás nővér, akinek nagyon gyümölcsöző ifjúsági szolgálata van, megjegyezte, hogy amennyi lelkesedéssel elment két évvel ezelőtt Madridba, azt mind elvesztette. Ismerős érzés…

Visszatérve Ferenc pápához. Minden ismerősöm el volt kápráztatva és sóhajtozott hihetetlen szavain az elmúlt héten. Számomra az egyik fő pont a brazil püspökökhöz intézett megjegyzése volt. Végigfutottam ezen az igazán figyelemre méltó beszéden néhányszor és kivettem belőle néhány igazán zseniális kincset.  Mindegyiknek szüksége van egy saját bejegyzésre, szóval nézzük, hogy sikerül.
Kezdésnek az alábbival szeretném kezdeni:

Szeretném, ha mindannyian megkérdeznénk ma magunkat: még mindig az az Egyház vagyunk, amely képes felmelegíteni a szíveket?  Egy Egyház, amely képes visszavezetni az embereket Jeruzsálembe? Vagy hazahozni őket? Jeruzsálemben találhatók a gyökereink: az Írások, a katekézis, a szentségek, a közösség és az Úrral, Máriával és az apostolokkal való barátság… Képesek vagyunk ezekről a gyökerekről beszélni, amelyek még mindig újjáélesztik a csodálkozást szépségükkel?

AZ írás elolvasható itt.

Létrehozva 2013. szeptember 2.