Óriási változások zajlanak körülöttünk: kulturális, sőt civilizációs értelemben véve átmeneti időszakban vagyunk. Más és más  okokból kifolyólag ugyan, de azzal nagyjából mindenki egyetért, hogy ami most van, az így nem folytatható. Vannak, akik az  elmaradt forradalmat várják, hogy végre megvalósulhasson az ember végső felszabadítása mindennemű társadalmi és kulturális kényszer alól. Mások szerint viszont a Titanicon ülünk: a zenekar játszik, a közönség önfeledten mulat, miközben a hajó  már süllyed. Vajon kinek van igaza?

Az utóbbi időben egyre többen és többet foglalkoznak azzal, hogy mitől életképes egy társadalom. Sok szempontból vizsgálták a kérdést: voltak közöttük gazdasági, ökológiai, demográfiai megfontolások¹ is. Ebben az írásban egy teljesen új megközelítésmódot ajánlunk Joseph Daniel Unwin brit etnográfus és szociálantropológus munkássága alapján.

Ha valaki ezelőtt még sosem találkozott volna Unwin nevével, szeretnénk megnyugtatni, hogy ez nem az ő hibája. Ugyan Oxfordban és Cambridge-ben is katedrát kapott, a kutató könyveiről és kutatási eredményeiről már évtizedek óta hallgat a mainstream média és a tudományos élet. De nem azért, mintha Unwin tudományos munkássága bármi kivetnivalót hagyna maga után, hanem mert megközelítésmódjának nem kedvez a jelenlegi intellektuális klíma. A brit tudós ugyanis a különböző társadalmak kulturális teljesítményét a szexuális erkölcs szempontjából vizsgálta. Ez pedig már a kérdésfelvetésében is eretnekségnek számít: a ma érvényes kánon szerint ugyanis egy társadalom kulturális teljesítménye és a polgárai privát szexuális szokásai között semmilyen összefüggés nincs, nem lehet. A szexualitás szigorúan magánügy, hogy valaki szex címén mit művel, ahhoz nincs köze senkinek, legkevésbé az államnak. Már maga a felvetés is felháborító, hogy az államnak (ill. valamilyen egyháznak vagy más szervezetnek) bármi keresnivalója is lehetne az emberek hálószobájában.

Ha egy ilyen szervezettől valaki mégis véleményt mer nyilvánítani, felháborodott aktivisták lepik el a – főként online – tereket, olyan szlogeneket kiabálva, mint a „Keep your rosaries off my ovaries”, aminek a hazai mutációja a sokkal kevésbé költői #takarodjatok a méhemből. (Ugyanezek a felháborodott aktivisták viszont készségesen hatolnak be bárki otthonába, hogy beleszóljanak a családok magánéletébe – de ez egy másik cikk témája.) Azt állítani tehát, hogy egy társadalom életképessége és kulturális energiája, valamint az egyének szexuális viselkedése között egyértelmű összefüggés van, szellemi kiközösítéssel jár.

J. D. Unwin az 1933-ban kiadott Sexual Regulations and Human Behaviour² valamint az egy évvel később megjelent Sex and Culture³ című könyveiben ugyanakkor pontosan ezt állítja. Pedig nem feltétlenül ezt akarta. Hét év kutatás után olyan helyzetben találta magát, hogy igazából nem örült az eredményeknek. „Mindenképpen szeretném hangsúlyozni, hogy amikor belefogtam ebbe a kutatásba, semmit nem akartam bizonyítani és semmilyen elképzelésem sem volt arról, hogy az eredmények mit mutatnak majd. […] A tökéletes ártatlanság állapotában vágtam bele a munkába, és lehet, hogy bele sem kezdek, ha előre tudom, hogy eredményeképpen milyen mértékben kell megváltoztatnom a véleményemet”⁴– írta Unwin, akinek munkája metakutatás, azaz kora rendelkezésre álló etnológiai tárgyú jelentéseit és kutatásait foglalja össze a teljesség igényével.

A tanulmány letölthető a Szent István Intézet honlapjáról itt.

Létrehozva 2022. június 20.