(Aldo Maria Valli) – A szerkesztő megjegyzése: Az alábbiakban egy interjút közlünk, melyet Aldo Maria Valli olasz vatikáni újságíró készített Carlo Maria Viganò érsekkel.

AMV: Excellenciás uram, itt Olaszországban egyre nyilvánvalóbb, hogy politikai vákuum van. Egyre több olasz érzi úgy, hogy a jelenlegi politikai pártok nem képviselik őt. Másrészt vannak politikai mozgalmak, amelyek különböző módon készülnek arra, hogy betöltsék ezt az űrt.

Ez a kérdés a katolikusokat is érinti, talán jobban, mint bárki mást, ahogyan ez a Comitato Liberi in Veritate [Szabadok az Igazságban Bizottság] első nyilvános ülésén is nyilvánvalóvá vált, amely az Ön által kiadott antiglobalista felhívásra válaszul alakult, abból a megfontolásból kiindulva, hogy immár két éve a globális puccs minden hatásával együtt élünk. Ezzel kapcsolatban két kérdés merül fel. Az első: Ön szerint van-e helye a politikai cselekvésnek azok számára, akik szembe szállni kívánnak az uralkodó, összehangolt gondolkodással, és harcolni kívánnak az ember szabadságáért, ahogyan Isten teremtette? Másodszor: van-e még értelme nemzeti elköteleződésbe fektetni, amikor mára bebizonyosodott, hogy a legnagyobb döntéseket nemzetek feletti szinten hozzák olyan hatalmas emberek, akik képesek befolyásolni és irányítani az egyes nemzetek döntéseit?

Viganò érsek: A katolikusoknak, mint állampolgároknak joguk és kötelességük, hogy polgári és politikai szerepvállalásukkal befolyásolják a társadalmat. Felelőtlenség lenne hátradőlni és hagyni, hogy mások részt vegyenek a nemzet politikai életében, különösen egy olyan pillanatban, amikor a természetjog és az erkölcs elveit figyelmen kívül hagyják vagy nyíltan ellenzik. Igaz, hogy a demokratikus rendszernek vannak gyenge pontjai, mert a kormányzás hatalmát a számbeli többségnek adja, nem pedig annak, ami helyes és jó. Azonban el kellene ismernünk, hogy először a világjárvány bohózat, most pedig az orosz-ukrán válság által megértettük, hogy a többség – a mainstream média minden manipulációja ellenére – egyre kevésbé van meggyőződve a hivatalos narratíváról. Ez azt mutatja, hogy szakadás van az uralkodó politikai osztály és a polgárok között, akik felismerik, hogy puccsot hajtott végre ellenük a globalista elit által rabszolgasorba taszított bürokraták és politikai vezetők maffiája.

Amint az emberek megértik, hogy csendes puccs történik, reagálniuk kell, és szembe kell szállniuk a diktatúrával, mielőtt megfosztják őket más alapvető jogaiktól.

AMV: Az antiglobalista szövetségre vonatkozó felhívásában összefogásra szólította fel az uralkodókat, a politikai és vallási vezetőket, az értelmiségieket és a jóakaratú embereket, és arra kérte őket, hogy közösen adjanak ki egy antiglobalista kiáltványt. Tájékoztatna bennünket e kezdeményezés legújabb fejleményeiről Olaszországban és máshol?

Viganò érsek: A globalista zsarnokságra adott válaszul felhívást adtam ki, mert úgy látom, hogy az érdeklődés és a támogatás egyre nő a különböző nemzetek különféle területeiről. Hiszem, hogy a bizonyítékok arra, hogy ki a felelős az orosz-ukrán válságért, és hogy milyen ostobaság a béke keresése helyett a provokációkhoz ragaszkodni, sok emberrel megértetik azt a veszélyt, melynek ki vannak téve, ha nem szerveződnek, hogy határozottan ellenálljanak a mély állam puccsának.

Tudom, hogy az Egyesült Államokban a kezdeményezés nemcsak a republikánusok, hanem sok demokrata szavazó körében is meleg fogadtatásra talált, akiket felháborítanak az Obamák, Clintonok és Bidenek botrányai és korrupciója.

AMV: Felhívásában valódi „népi ellenállási mozgalmakról és nemzeti felszabadító bizottságokról” beszél a politika radikális reformjáért. Egyesek véleménye szerint azonban a jelenlegi helyzetben nincs megfelelő erkölcsi feszültség, mert a közvélemény nagyrészt önelégült és alszik. Mit válaszolna erre az ellenvetésre a világ minden táján fennálló kapcsolatai alapján?

Viganò érsek: A legtöbb ember kevéssé hajlamos, hogy cselekvésre mobilizálják, különösen, ha a szociálpszichológia szakértői manipulálják és szedálják őket. Az igazi ellenállás és a Nemzeti Felszabadítási Bizottság létrehozása akkor lesz sikeres, ha azt olyan értelmiségiek és politikusok koordinálják, akik tudják, hogyan kell a közjót és az igazságosság védelmét a saját politikai előnyük elé helyezni. Bátor, becsületes vezetőkre van szükségünk, akiket szilárd erkölcsi elvek vezérelnek: az ő példájuk, valamint a lelkiismeret újjászületése és a bírák, a bűnüldöző szervek és a köztisztviselők méltóságának újbóli felemelkedése valóban megakadályozhatja az Új Világrend eljövetelét.

A társadalmi és politikai elkötelezettséget nyilvánvalóan természetfeletti perspektívával kell összekapcsolni, egyesítve a cselekvést az isteni gondviselés segítségében bízó imádsággal. A papok, a szerzetesek és az összes hívő ezért arra hivatott, hogy lelkileg kísérjék testvéreiket a jó harcban, nemcsak imával, hanem bűnbánattal, böjtöléssel és a szentségek gyakori vételével is. Isten irgalma és a Boldogságos Szűz erőteljes közbenjárása a valódi megtérés konkrét gesztusát várja tőlünk, hogy kegyelmek áradatát zúdítsa a szegény emberiségre. Így számbeli kisebbségünk és eszköztelenségünk az ellenséggel szemben lehetőséget ad az Úrnak, hogy megmutassa az Ő szavainak igazságát: Sine me nihil potestis facere – „Nélkülem semmit sem tehettek.” (Jn 15,5).

AMV: A globalista puccs egyik oka, hogy a Katolikus Egyház legfelsőbb hatalmi szintje már nem a szabadság biztosítéka az emberi méltóság tekintetében. Ehelyett az Új Világrend rabszolgája, ugyanazt a nyelvet beszéli, mint a globalisták, és ugyanazokat az érdekeket követi, mint az uralkodó elitek. Ez a globalista napirendnek való alárendeltség, amely oly sok katolikus számára nagy szenvedés forrása, úgy tűnik, hogy a keresztény újjászületés minden reményét kioltja. Az időtényező fontos szerepet játszik ebben. Minél tovább tart ez a pápaság, annál inkább igazodik az egyház az átfogó projekthez, akár az önpusztításig is. Ön szerint Bergoglio uralkodása után lehetséges lesz a fellendülés? Mit lát a horizonton?

Viganò érsek: A bergoglio-i egyház és az egész világ püspöki karának bűnrészessége a pszichopandemikus bohózatban a hierarchia egyik mélypontját jelentette az Egyház egész történetében. De ez a logikus következménye egy olyan korrupt és romboló ideológiának, amely a II. vatikáni zsinaton találja meg alapjait, ahogy azt alkotói büszkén ismételgetik.

Néhány nappal ezelőtt, március 25-én más összeesküvők is összegyűltek Chicagóban, hogy összehangoljanak egy marketing akciót, mellyel azt akarják hangsúlyozni, hogy aki Bergoglio ellen van, az a Zsinat ellen van. Túl ezen összeesküvők rossz hírnevén – akik közül kiemelkednek McCarrick udvaroncai és kegyencei – nem tehetünk mást, mint hogy egyetértünk velük a zsinati rák és a bergoglio-i áttét közötti belső összefüggésről. Nyilvánvaló, hogy a katolikus hierarchia hitehagyása az a büntetés, mellyel az isteni felség a lázadó és bűnös emberiséget sújtja, hogy az felismerje Isten szuverén jogait, megtérjen, és végül visszatérjen Krisztus szelíd igája alá. És amíg a püspökök nem ismerik fel árulásukat és nem tartanak bűnbánatot, addig a világ számára nincs reménység, hiszen üdvösséget csak az egy Pásztor alatt álló egyetlen nyájban lehet szerezni.

AMV: Nemrégiben egy Demos álnéven aláírt memorandum keringett a Szent Kollégium tagjai között, amely felsorolja azokat a katasztrófákat, amelyeket Bergoglio pontifikátusa minden (doktrinális, pasztorális, vezetői, gazdasági, törvényhozási) szinten okozott. „Jobb későn, mint soha” – jegyezték meg egyesek, míg mások azt mondták: „Nincs értelme bezárni az istálló ajtaját, miután az összes ló elszökött.” Mit gondol erről a memorandumról? Egy bíboros írta? Egy megkésett tudatosság tünete?

Viganò érsek: Ez a memorandum a bergoglio-i „pontifikátus” borzalmait sorolja fel. Ennek megtétele már előrelépés ahhoz képest, hogy dicsőítjük őt. De az argentin és udvarának borzalmai és hibái nem a semmiből bukkantak fel, mintha az előző pontifikátusokban minden tökéletes és csodálatos lett volna. A válság a II. vatikáni zsinattal kezdődött: egy betegség tüneteit nehezményezni anélkül, hogy megértenénk az okait, haszontalan és káros művelet. Ha a bíborosi kollégiumot nem sikerül meggyőzni arról, hogy vissza kell térni ahhoz, amit az Egyház XII. Piusig hitt, tanított és ünnepelt, akkor a jelenlegi rendszerrel szembeni minden ellenállás biztos kudarcra van ítélve.

AMV: Ön szerint van-e valaki a bíborosi kollégiumon belül, aki hiteles és hitelesen katolikus, akire a bíborosok egy konklávéban összpontosíthatnák szavazataikat, hogy a jelenlegi pontifikátushoz képest teljes hangnemváltást érjenek el?

Viganò érsek: Ne felejtsük el, hogy bizonyos pápákat megkap [az Egyház], másokat pedig ráruháznak [az Egyházra]. De mielőtt a következő konklávéról beszélnénk, szükséges megvilágítani XVI. Benedek lemondását és a 2013-as konklávé manipulálásának kérdését, amely előbb-utóbb hivatalos vizsgálat tárgyát kellene, hogy képezze.

Ha bebizonyosodik a szabálytalanság bizonyítéka, akkor a konklávé érvénytelen lenne, és Bergoglio megválasztása is érvénytelen lenne, ahogyan minden kinevezése, kormányzati aktusa és tanítói kijelentése is érvénytelen lenne.

Ez egy olyan visszaállítás lenne, amely gondviselésszerűen visszavezetne minket a status quo ante-hoz, egy olyan bíborosi kollégiummal, amely csak azokból a bíborosokból állna, akiket XVI. Benedek idejéig neveztek ki, kiszorítva mindazokat, akiket 2013 óta kreáltak, és akik köztudottan ultraprogresszívek.

Minden bizonnyal a jelenlegi helyzet, a Ratzinger lemondásáról és Bergoglio megválasztásáról keringő pletykákkal nem segíti az egyházi testületet, és zavart és értetlenséget kelt a hívek körében.

A katolikusok itt is könyöröghetnek az Isteni Felséghez, hogy kímélje meg Egyházát a további megaláztatásoktól azzal, hogy jó pápát ad nekik. Ha van olyan bíboros, aki valóban „változtatni akar a dallamon”, akkor jelentkezzen, és – az Isten szerelmére – hagyja abba a II. vatikáni zsinatra való hivatkozást, és gondoljon inkább a papság és a hívek megszentelődésére.

AMV: Az Egyesült Államokban a Biden-kormányzat egyre nagyobb bajban van, és az elnök egyre inkább kimutatja alkalmatlanságát; mégis úgy tűnik, hogy a szövetségek és a legmagasabb szintű érdekek összefonódása miatt lehetetlen ezt a kártyavárat ledönteni. Mit tesz Trump? Tudna segíteni nekünk abban, hogy jobban megértsük az amerikai helyzetet, amelynek Ön a szakértője?

Viganò érsek: A Biden-adminisztráció tükörképe annak a korrupciónak, amely általánosságban uralkodik a közügyekben, az Evangélium megváltoztathatatlan erkölcsi elveinek figyelmen kívül hagyásával. És ha egy politikus, aki az abortuszt, az eutanáziát, a gender ideológiát és a legrosszabb elhajlásokat támogatja, magát katolikusnak meri nevezni, akkor meg kell kérdeznünk, hogy mi a felelőssége azoknak a tanítóknak, nevelőknek és papoknak, akik ezt a politikust formálták. Mit tanított neki a plébánosa a katekizmus órákon? Mit tanított neki a professzora a katolikus egyetemen? Milyen útmutatást adott a leendő politikai vezetőnek saját lelkivezetője?

Ez visszavezet bennünket kiindulópontunkhoz: A II. vatikáni zsinat, amely ahelyett, hogy a világot az egyházhoz térítette volna, az egyházat a világhoz térítette, és így evangelizációja eredménytelenné vált. Sok szó esett a „missziós egyházról”, de ezzel párhuzamosan az igehirdetés ostoba emberbarát eszmék, fáradt baloldali ideológiák és üres pacifista jelszavak propagandájává vált. És íme, mi jött ki ezekből a jezsuita iskolákból, a II. vatikáni zsinat krémje: olyan emberek, mint Pelosi és Biden, akikben semmi katolikus nincs, de büntetlenül mutatkozhatnak, hogy szentáldozáshoz járuljanak püspökök, sőt maga Bergoglio tapsa által kísérve.

Az amerikai püspöki kar túlságosan óvatos, hogy Bergoglio kedvében járjon, valóban nagyon óvatos volt, hogy ne ítélje el a Demokrata Párt programját, bár nem habozott Trump elnök ellen ostorozni, aki minden más ellentmondása mellett határozottan hatékonyabban és meggyőzőbben védte a természetjog és az élet szentségének elveit.

Az orosz-ukrán válság egy olyan Bident mutat nekünk, aki a mély állam bábja, aki makacsul megakadályozza a békét a jelenlegi konfliktusban, mert túlságosan is azzal van elfoglalva, hogy mind saját, mind Hunter fia botrányait eltussolja. Gondolok itt például Burismára és az ukrajnai biolaborokban lévő amerikai érdekeltségekre. Ha a bizonyítékok Hunter Biden megvádolásához vezetnek, és bebizonyosodik apja, Joe érintettsége, elkerülhetetlen és bőségesen indokolt lesz a vádemelés, és ez visszavezetheti Trumpot a hatalomba. Ha eközben a folyamatban lévő vizsgálatok bebizonyítják, hogy választási csalás történt [2020-ban], Trumpot lehetne kikiáltani elnöknek. És ez halálos csapás lenne a mély államra és a Nagy Újraindításra.

AMV: A COVID-ügy és most az ukrajnai háború ügye rávilágított arra, hogy mély különbségek – mondhatnánk antropológiai különbségek, még a kulturális és politikai különbségek előtt – vannak azok között, akik érzékelik a kondicionálás problémáját, amelynek a „gondolatfőnökök” állandó, összehangolt tevékenysége által alávetettek mindazokat, akik nem fogadják el a domináns narratívát és nem igazodnak a ránk kényszerített dogmákhoz. Szembenézve ezekkel a különbségekkel, melyek még a családi kötelékek és barátság által egyesített embereket is megosztják, hogyan kellene hívőként viselkednünk, hogy tanúságot tegyünk az Igazságról anélkül, hogy engednénk a lelkiismeret „militarizálása” kísértésének?

Viganò érsek: A lelkiismeret manipulálása az egyén szabadságának tényleges megsértését jelenti, ami az egyén képességeinek eltompulásához vezet, ami viszont hatással lehet cselekedeteinek erkölcsösségére. A szociálpszichológia azt tanítja, hogy bárki, akit meghatározott technikák szerinti mentális befolyásolásnak vetnek alá, végül úgy fog cselekedni, hogy megtántorodik ítélőképessége, vagy akár tartózkodni fog cselekedeteinek erkölcsi értékelésétől: gondoljunk a tömegek példájának mozgatórugójára, a társadalmi ítélet hatalmára, melyet viselkedésünk felett gyakorol, a szankciókkal való fenyegetés erejére, amelyet arra használnak, hogy „szabályok betartására” bírjanak bennünket, és megfordítva a díjak és jutalmak csábítására, amit arra használnak, hogy „szociálisan felelősségteljesen” cselekedjünk.

Erre az alapra épül például a pandémiás bohózat, ahol a tömegmanipuláció minden elvét nagy sikerrel alkalmazták anélkül, hogy ezek ellen megfelelő tömeges reakciót váltottak volna ki azokból, akiket megfosztottak jogaiktól, munkájuktól, fizetésüktől és utazási lehetőségüktől.

A hívők, mint a társadalom tagjai, szintén elszenvedték a COVID-os rezsimpropagandát azzal a súlyosbító körülménnyel, hogy a polgári hatóságokat az egyházi hatalom ratifikálta és támogatta, amely ezért a katolikusokat arra késztette, hogy kritikátlanul engedelmeskedjenek a lezárásoknak, a maszkok használatának és az erkölcsileg elfogadhatatlan kísérleti génterápia alkalmazásának. El kell tehát ismerni, hogy a pszichopandémia és a vakcinakampány elfogadásáért a felelősség szinte teljes egészében az egyházi lelkipásztorokat terheli, különösen Bergoglio-t, aki nem titkolja, hogy feltétel nélkül támogatja az Új Világrendet, a Világgazdasági Fórumot és a globalista ideológiát.

Ön úgy beszél a lelkiismeretek „militarizálásáról”, mintha ez egy sajnálatos dolog lenne. A mi Urunk mondta: „Ezentúl ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás közt: három kettő ellen, és kettő három ellen. Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával, az anya a lányával és a lány az anyjával, az anyós a menyével és a meny az anyósával.” (Lk 12,52-53). És még egyszer: „Halálra adja majd a testvér a testvért, az apa a gyermekét, a gyermekek meg szüleik ellen támadnak és vesztüket okozzák. Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül.” (Mt 10,21-22).

Hogyan gondolhatjuk, hogy a gonosz erőinek kibontakozásával és az Új Világrend társadalom és Krisztus elleni támadásával szemben elkerülhető lesz lelkiismeretünk „militarizálása”, ha e kifejezés alatt a Krisztusról és a Megfeszített Krisztusról való bátor tanúságtételt értjük?

Az igazság nem egy bunkósbot, amivel ütni lehet azokat, akik figyelmen kívül hagyják azt, hanem világosság, melyet nem lehet a véka alá rejteni, világosság, amely talán eleinte vakít, de amit a jóakaratú és jó lelkiismeretű emberek nem hagyhatnak figyelmen kívül. Aki nem akarja látni ezt a fényt – ami mindig a világ egyetlen Világosságának, Krisztusnak a sugara -, az a sötétség oldalára áll, és a szeretet segítségével kell neki segíteni, hogy kilépjen a sötétségből. Ez még inkább igaz szeretteinkre: téves meggyőződésük gyakran megroppan, amikor ellenségeskedés nélküli, türelmes válaszunkkal találkoznak, és idővel megértik, hogy „összeesküvés-elméletünk” egyszerűen csak ésszel és éleslátással vetítette előre azokat a dolgokat, melyek röviddel ezután a nyilvánosság elé kerülnek. Persze könnyebb megérteni a pszichopandémia csalását, mint azt a sokkal nagyobb csalást, amit a modernisták a zsinattal együtt keltettek.

AMV: Egyes katolikusok körében van egy ellenvetés önnel szemben, ami nagyjából így hangzik: „Viganò érsek most túlságosan is politikával és gazdasággal foglalkozik, eltávolodva a számára megfelelő tevékenységi területtől, ami a szigorúan vallási szférához kellene tartoznia, ami a teológiával, a tanítással és a lelkipásztori gyakorlattal foglalkozik.” Ön mit válaszolna erre?

Viganò érsek: De mit tudnak ők az én lelkipásztori tevékenységemről? Az Úr által nekem adott erővel intenzív lelkipásztori és tanítói tevékenységet végzek, ami a fő elkötelezettségemet jelenti, emellett lelki és anyagi támogatást nyújtok papoknak és a híveknek szerte a világon – ez a papi tevékenység nem kerül be a hírekbe, azért is, mert nem szoktam kíséretet vinni magammal… Másrészt, azok, akik ma azért támadnak engem, mert a politikáról és az egészségügyi vészhelyzetről beszélek, tegnap azért támadtak, mert elítéltem az egyházban a korrupciót, a zsinat és a megreformált liturgia elhajlásait.

A kompetenciák „szektorizálása” kiváló eszköz, amellyel az ellenfél motu proprio [saját kezűleg] eldönti, hogy beszélgetőpartnere mit mondhat, mikor mondhatja el, és milyen képesítéssel kell rendelkeznie ahhoz, hogy kinyithassa a száját. Pontosan ki döntötte el, hogy egy püspök nem avatkozhat bele politikai ügyekbe? A szekularisták, és a katolikusok közül azok, akik furcsa módon hagyják, hogy az ultraprogresszív püspökök és papok fecsegjenek, akik elájulnak, ha Bergoglio Trump ellen vagy Trudeau mellett vagy Trudeau érdekében szólal fel, de akik széttépik a ruhájukat, ha egy püspök nem tetszik a rendszernek, vagy nem követi a narratívát úgy, hogy az egybehangzó gondolkodással egységben legyen.

Nem hiszem, hogy Szent Ambrusnak – aki ráadásul közigazgatási pályáról érkezett, és még laikus korában püspökké avatták – valaha is gátlásai lettek volna, hogy politikai kérdésekbe avatkozzon. Mivel a püspök egy pásztor, és az Úr által rábízott nyájban vannak alázatosak és hatalmasok, alattvalók és uralkodók, férfiak és nők, becsületes polgárok és bűnözők egyaránt: mindannyian juhok, akiket jó legelőre kell vezetni, és meg kell védeni a farkasoktól.

Úgy tűnik számomra, hogy beavatkozásaim során mindig és kizárólag azt a küldetést követtem, amit az Úr rám, mint az apostolok utódjára bízott: a lelkek megmentéséért dolgozva egy olyan órában, amikor az emberiség a szakadékba zuhan anélkül, hogy bárki is riadót fújt volna a közelgő veszély miatt.

AMV: Hamarosan belépünk a Nagyhétbe. Szeretnénk, ha néhány szót ajánlana nekünk, Excellenciás uram, hogy segítsen nekünk, hogy ezt jól éljük meg, autentikus katolikus módon?

Viganò érsek: Nagyböjt ötödik vasárnapjával belépünk a passió idejébe, amely a szent triduum ünneplésével tetőzik: e napok liturgikus szertartásainak szépsége és mélységes lelkisége értékes alkalom arra, hogy méltóképpen befejezzük a Nagyböjtöt, felkészülve Urunk feltámadására.

Elmélkedjünk a tömeg Hozsannáján, amikor diadalmasan fogadják Dávid Fiát Jeruzsálemben, és nem sokkal később hagyja magák manipulálni a Szanhedrin által, és Pilátushoz kiáltva Izrael Királyának keresztre feszítését követelik. Legyen ez figyelmeztetés, hogy távol tartson bennünket a gonosz tanácsosoktól és a korrupt hatóságoktól, és bátran kövessük az Urat a keresztúton.

Elmélkedjünk a fájdalmas ostorozáson az Oszlopnál, a tövissel való megkoronázáson, a Golgotára való feljutáson és Urunk keresztre feszítésén, miután a polgári hatóság igazságtalan és igazságtalan ítéletet hajtott végre a főpapok érdekeinek kielégítése érdekében. Lelkileg egyesülve Legszentebb Megváltónk szenvedésével, ne hagyjuk magunkat megtéveszteni azok által, akik még ma is hatalmuk által akarják halálra ítélni Urunkat, Jézus Krisztust, megismételve a nagypénteki tömeg szavait: Non habemus regem, nisi Cæsarem – „Nincs királyunk, csak császárunk” (Jn 19,15).

Videbunt in quem transfixerunt – „Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.” (Jn 19,37), mondja a Szentírás. Nézzünk mi is Megváltónkra, akit a szenvedés gyötrelmei megzavartak, és gondolkodjunk el azon, hogy mindannyian milyen szerepet játszottunk Urunk szenvedéseiben. Bánjuk meg bűneinket, hűtlenségeinket, az emberi tisztelet hajszolását, azokat az alkalmakat, amikor vétkesen hallgattunk. Ébredjünk fel középszerűségünkből és álljunk bátran a Királyok Királyának zászlaja alá, kezdve azzal, hogy Isten kegyelmében élünk, elmondjuk a rózsafüzért, részt veszünk a szentmisén, gyakran elmegyünk gyónni és szentáldozásban részesülünk. És emlékezzünk arra, hogy nincs feltámadás a kereszt nélkül, és hogy a halál eszköze az Úr által kiontott Legdrágább Vér által vált az élet és a győzelem jelképévé.

2022. április 3.

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2022. április 9.