Minimál kereszténység
Az utóbbi időkben egyre feltűnőbb, hogy igen sokan mintha „minimál kereszténységet” élnének az életükben. Mintha az lenne a céljuk – kimondva vagy kimondatlanul –, hogy megkeressék azokat a vonalakat, azokat a pontokat, melyek mentén még éppen elmondhatják magukról, hogy katolikusok, keresztények, de ezért a lehető legkevesebbet kelljen tenni, a lehető legkevesebbet kelljen lemondani a kényelemről, a kellemes dolgokról. Egy kis helyezkedés, egy kis önzés az belefér…
A teológián a morális elvek között tanítják a „minimális magatartást”, mely arról szól, hogy mik azok a magatartás elemek, melyekkel még éppen nem követek el halálos bűnt. Mintha ezt gyakorolnák körülöttünk igen sokan a hívek közül, de úgy tűnik, a papok között is találkozhatunk ilyen magatartással – sajnos. Ha valaki ezt az utat járja, akkor tulajdonképpen sohasem lehet biztos, hogy átlépte-e a határt vagy sem. Sohasem lehet biztos abban, hogy nem csúszik-e bele valami komolyabb bűnbe, hiszen állandóan annak a határán egyensúlyoz.
Úton útfélen, igen gyakran hallom azt egy-egy probléma felvetésére adott válaszként, hogy „ugyan már, miért ne férne bele ez vagy az” a cselekedet. Tehát nem az a kérdés, hogy nemesebbé válik-e a cselekedettől az én lelkem, vagy a környezetemé, vagy az azt megcselekvőé, hanem hogy bűnt követek-e el azzal, ha megcselekszem. „Ugyan már, belefér, az még nem bűn!”
A mai világban a sátán egyik legnagyobb eredménye, hogy elhitette már a hívek és papok jelentős részével, hogy egyes bűnök tulajdonképpen nem is bűnök.
Ez után még inkább bizonytalan, hogy mikor lépem át a bűn határát és milyen mértékben. Mert olyan könnyű elhinni valamiről, hogy az nem is bűn – különösen, ha azt egy pap mondta valamikor valakinek, vagy éppen nekem mondja.
Krisztus nem erre tanított minket! Nem azt tanította, hogy a törvény betartásának a minimumát keresgéljük. Ő éppen a farizeusokat, a törvény betartásánál többet nem tevőket korholta azzal, hogy amenynyiben nem teszünk mi többet, mint hogy éppen betartjuk a törvényt, akkor nem biztos, hogy bejuthatunk a mennyek országába, vagy ha igen, akkor nagyon kicsik leszünk ott. „Aki tehát egyet is elhagy e legkisebb parancsok közül és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában, aki pedig megteszi és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában. Ezért mondom nektek: ha a ti igazvoltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, semmiképp sem mentek be a mennyek országába.” (Mt 5,19-20).
Nekünk Jézus követésében ennek ellenkezőjét kell, illetve kellene keresnünk, vagyis azt, hogy milyen módon tudom napjaim minél nagyobb részében a cselekedeteimet Krisztushoz igazítani, iránta való szeretetemet minél nagylelkűbben, hősiesebben kifejezni. Nem a minimum, hanem a maximum kell, hogy vezéreljen ahhoz, hogy komolyan reménykedhessek a mennyországba jutásban. Még akkor is biztos, hogy el-el botlok időnként, de komoly bűnbánatot tartva bízhatok Isten irgalmasságában.
A minimál kereszténységet élve az irgalmasságban hiába is bíznék, hiszen a minimál kereszténységben a komoly bűnbánat nem kerül elém.
Mert ha elém kerül, akkor már nem a minimumra fogok törekedni onnantól fogva, hanem a szívem kitárásával a maximum lesz a célom.
Aki a minimumban él, arról a környezete nem fogja látni, hogy keresztény. Egyes esetekben kimondottan „lejáratja” a keresztényeket az ilyen ember – hiszen érdemben nem különbözik tőlük. Aki nem éli a hitét aktívan, napi minimum 10-15 perc ima, rendszeres bűnbánat, rendszeres alázat gyakorlás, szeretet szolgálat, buzgó szentmisére járás, a liturgia komoly megélése, teljes önátadás a Szűzanyának és Jézusnak stb., az hiába is akar misszionálni, úgysem fog sikerülni. Pedig Jézus azt mondat, hogy „mennyetek és tegyétek tanítványommá mind a népeket” (Mt 28,19). De ahhoz előbb magamat kell a maximumhoz igazítani, és a szerint élni. A minimál keresztény ezt a krisztusi feladatát biztos, hogy nem fogja tudni ellátni. Törekedjünk a maximumra!
Forrás: Tengernek Csillaga, 2015/3. szám
Létrehozva 2021. március 29.