A villám hevességével érkező tűz, mely a párizsi Notre-Dame-székesegyházat elborította, azt a benyomást keltette, mintha ez egy váratlan esemény lett volna a derült égből. Mint jelenség, ez a tragédia az elmúlt év többszáz szisztematikus gyújtogatásos támadása után történt, melyek a francia katolikus Egyházhoz tartozó különféle szent dolgokkal történtek.

Szintén jelentős, hogy a Notre-Dame-i tűz a nagyhét kezdetén történt, ami a katolikusok számára a liturgikus év központja. Mivel az eset tényei még nem ismertek, nincsenek bizonyítékaink, melyekre a székesegyház elpusztítására szolgáló cselekményt alapozhatnánk. Mindazonáltal beletörődünk egy bosszantó érzésbe, különösen, ha figyelembe vesszük a katolikusellenes események rendszerét, a marginalizáció, a diszkrimináció és a kigúnyolás láncolatát a katolikus hit ellen, a francia politikai intézményrendszer és a francia média által. Mindkettőt a jelenlegi keresztényellenes és szabadkőműves erők tartják kezükben.

A Notre-Dame nemcsak a legnevesebb kulturális és vallási jelkép a katolikus Egyházban Franciaországban. Tekintettel arra, hogy Franciaország „az Egyház legidősebb lánya” címet viseli,

a fő székesegyháznak mély kulturális és vallási jelentősége van az egész katolikus világ számára.

Egy ilyen látható jelnek, mint a párizsi Notre-Dame-székesegyház rombolása, félreismerhetetlen lelki üzenete van. A Notre-Dame tüze kétségtelenül erős és felkavaró jel, melyet Isten Egyházának ad nekünk napjainkban. Ez a szív kiáltása az autentikus megtérésre, elsősorban az Egyház pásztorai között. A tűz jelentősen megrongálta a Notre-Dame-t, a katolikus hit évszázados mesterművét.

Ez szimbolikus és erősen megidéző ​​ábrázolása annak, hogy mi történt az Egyház életében az elmúlt ötven évben, mivel az emberek tanúi voltak az Egyház legértékesebb szellemi remekművei, azaz a katolikus hit integritása és szépsége, a katolikus liturgia és katolikus erkölcsi élet tűzvészének, különösen a papok között.

Az évtizedek óta tartó lelki tűzvész csúcspontja manifesztálódott a klérus szexuális bántalmazási botrányaiban, melyek mélyen megrázzák az egész Egyházat. Sajnos azt kell mondanunk, hogy a klérus szexuális bántalmazási botrányának kezelése többé-kevésbé megmaradt az érzelmi megdöbbenés szintjén. A válság igazi gyökereit nem tárták fel átlátható módon, és következésképpen nem biztosítanak hatékony lelki gyógyulást, és nem alkalmaztak kíméletlen kánonjogi normákat.

XVI. Benedek volt pápa egy közelmúltbeli és részletes értekezésében azonosította a bántalmazási válság egyik legfontosabb gyökerét, vagyis a valódi hit elvesztését, az erkölcsi relativizmus elterjedtségét, valamint a szeminaristák heterodox és szekuláris képzését.

Az előző pápa, XVI. Benedek kijelentésére adott reakciókban megfigyelhető a kínos csend – sőt néhány felháborodott kiáltás – a liberális teológusok és a liberális papság soraiból, akik ma az Egyház igazi lelki gyújtogatói. Most XVI. Benedek pápát tartják bajkeverőnek, kinek kissé nyers kijelentései akadályozzák gyújtogató tevékenységüket.

Ha az Egyház pásztorai nem ismerik fel, hogy a Notre-Dame tűzeset egy isteni figyelmeztetés, akkor úgy viselkednek, mint azok a népek a megváltás történetében, akik nem ismerik fel azokat a figyelmeztetéseket, melyeket Isten gyakran küldött a próféták kellemetlen és leplezetlen szavai, a természeti katasztrófák és más események által. A Notre-Dame tragédiája önkéntelenül Urunk alábbi szavait juttatták eszembe: „Vagy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony, és agyonzúzta őket, azt hiszitek, hogy bűnösebbek voltak, mint Jeruzsálem lakói közül bárki? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.” (Lk 13, 4–5)

A párizsi Notre-Dame katedrális tragikus tűzvésze szintén egy kedvező alkalom az Egyház minden tagja számára, hogy bűnbánatot tartson az árulás cselekedeteiért, melyeket elkövettek Krisztus és az Ő isteni tanításai ellen az elmúlt ötven évben.

űBűnbánatot és jóvátételt kell tartani, különösen az Atyaisten parancsainak elárulásáért, mert az egész emberiségnek hinnie kell az Ő isteni Fiában, az emberiség egyetlen Megváltójában. Mert Isten csak azt az egy és egyetlen vallást tartja pozitívnak, amely hiszi, hogy megtestesült Fia az Isten, és [Ő] az emberiség egyetlen Megváltója. Bűnbánatot és jóvátételt kell tenni azért is, mert elárulták Krisztus kifejezett parancsát, hogy kivétel nélkül minden nemzetet, elsõsorban a zsidó népet, evangelizálják. Mert hozzájuk küldte el Krisztus először apostolait, hogy az Őbenne való hitre vezessék őket, és az Új és örök szövetségre, amiért az Ó- és időleges szövetség létrejött.

Ha az Egyház pásztorai megtagadják a bűnbánatot az elmúlt ötven év lelki tűzvésze miatt, és Krisztus egyetemes evangelizációs parancsának elárulása miatt, akkor nem kell-e attól tartanunk, hogy Isten egy újabb és sokkolóbb jelet küldhet, mint egy pusztító tűzvész vagy földrengés, mely tönkretenné a római Szent Péter-bazilikát? Istent nem fogják korlátlanul és szemérmetlenül kigúnyolni napjaink Egyházának pásztorai a hit elárulása, a világ talpnyaló szolgálata, valamint az időleges és múlandó dolgok újpogány imádata révén. Nekik is szólnak Krisztus e szavai: „ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.” (Lk 13,5)

A szomorú és sajnálatos tűzvész a párizsi Notre-Dame-székesegyházban újra szítsa fel a szeretetet és buzgóságot – különösen az Egyház pásztoraiban –, az igazi katolikus hit iránt, és mindazok lelkes evangelizációjáért, akik még nem hisznek Krisztusban. És figyeljenek arra, hogy ne marginalizálják és gyáván ne zárják ki a zsidó és a muszlim embereket a szeretet e kiváló formájából. Szolgáljon a Notre-Dame-i tűz is eszközként, hogy föllobbantsa az Egyház pásztoraiban a valódi bűnbánat szellemét, hogy Isten adhassa mindenkinek az igaz hitben, a Krisztusba, Urunkba, Istenünkbe és Megváltónkba vetett igaz szeretetben történő megújulás minden kegyelmét.

Amikor a párizsi Notre-Dame-székesegyház égni kezdett, volt ott a hívők egy csoportja, köztük gyerekek és fiatalok, akik letérdeltek a földre, és énekelték az Üdvözlégy Máriát. Ez volt az egyik leginkább megérintő és szellemileg legerősebb jel a nagy tragédia közepette. Szűzanya, keresztények segítője, járj közben értünk, hogy az Egyház pásztorai elkezdhessék a hűséges hívők segítségével újjáépíteni a lelki romokat a mai Egyház életében. Az Egyházban, miképpen Párizsban is, a helyreállítási és újjáépítési folyamat a remény jele.

2019. április 17.

+ Athanasius Schneider, az asztanai Szűz Mária érsekség segédpüspöke

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2020. december 19.