Bátorító, amikor egy püspök nem csak buzdít, hanem maga áll a spirituális harc élére. Kihívás, ha az egyházmegyében minden egyes férfit szólítanak a keresztény ethoszt támadó szellemi harcba. Elgondolkodtató, hogy vajon hányan vállalják fel ugyanezt a missziót egy másik ország másik egyházmegyéjében. A szerk.

Apostoli buzdítás katolikus férfiaknak, lelki fiaimnak

Thomas J. Olmsted, püspök, Phoenix Egyházmegye (USA)

„Kerestem köztük olyan férfit, aki falat építene, és odaállna a résbe elém az országért…” (Ez 22,30)

Csatába hívás

Harsonaszóval kezdem ezt a levelet és világos üzenettel számotokra, fiaim és a testvéreim Krisztusban: férfiak, ne habozzatok részt venni a körülöttünk folyó csatában, ami gyermekeinket és családjainkat megsebzi egy olyan csatában, ami eltorzítja mind a nők, mind a férfiak méltóságát.

Ez a csata gyakran rejtett, de a harc valóságos. Elsősorban szellemi, de fokozatosan megöli a megmaradt keresztény ethoszt [erkölcsiség. A ford.] társadalmunkban és kultúránkban, de még saját otthonainkban is.

A világ a sátán támadása alatt áll, ahogy azt a mi Urunk is megmondta (1Pt 5, 8-14). Ez a csata az Egyházon belül történik, és a pusztítás teljesen nyilvánvaló. A 2000-es év óta 14 millió katolikus hagyta el a hitét. A gyermekek plébániai hitoktatása 24%-kal, a katolikus iskolák létszáma 19%-kal esett vissza. A csecsemőkeresztelések 28%kal, a felnőtt keresztelések 31%-al csökkentek, és a szentségi katolikus házasságok száma 41%-kal esett vissza.[1] Ez komoly rést jelent, egy tátongó lyukat Krisztus harcvonalain. Miközben Phoenix Egyházmegye a nemzeti statisztikákhoz képest jobban teljesített, a veszteségek megdöbbentőek.

Az egyik legfontosabb oka annak, hogy az Egyház a sátán támadásai alatt meginog az, hogy sok katolikus férfi nem hajlandó „odaállni a résbe” – kitölteni ezt a szakadékot, mely nyitott és sebezhető a további támadásokkal szemben. Sokan elhagyták hitüket, és sokan, akik megmaradnak „katolikus”-nak, a hitüket csak félénken és minimális elkötelezettséggel adják át gyermekeiknek. A közelmúlt kutatásai azt mutatják, hogy a fiatal katolikus férfiak nagy hányada elhagyja hitét és „nem hívő” lesz – olyan férfi, akiknek nincs vallási hovatartozása. A fiatal katolikus férfiak egyre növekvő csökkenése a következő évtizedekben pusztító hatással lesz az egyházra Amerikában, ahogy az idősebb férfiak meghalnak, a fiatal férfiak nem maradnak meg és nem házasodnak az Egyházban, ez felgyorsítja a már bekövetkezett veszteségeket.

Ezek a tények pusztítóan hatnak. Ahogy atyáink, testvéreink, nagybátyjaink, fiaink és barátaink elpártolnak az Egyháztól, egyre mélyebbre jutnak a bűnben, elszakítják köteléküket Istentől, és így sebezhetővé válnak a pokol tüzére. Míg tudjuk, hogy Krisztus minden bűnbánó bűnöst visszavár, az igazság az, hogy nagyszámú katolikus férfi nem tartja meg a gyermeke megkeresztelésekor tett ígéretét – hogy Krisztushoz viszi, és az Egyház hitében neveli fel őket.

Ez a válság nyilvánvalóvá válik a hozzád és hozzám hasonló katolikus férfiak elcsüggedésében és visszavonulásában. Valójában éppen ezért hiszek abban, hogy szükség van erre a buzdításra, és ez oka reményemnek, mert Isten folyamatosan legyőzi a gonoszt a jóval. Az Evangélium öröme erősebb, mint a bűn kovácsolta szomorúság! Egy eldobható kultúra nem képes ellenállni az új életnek és fénynek, mely folyamatosan árad Krisztusból. Ezért felszólítalak, hogy nyisd meg az elmédet és a szívedet Neki, a Megváltónak, aki megerősít, hogy belépj a résbe!

Ezen buzdítás célja

Ezt a buzdítást bátorításként, kihívásként ajánlom, és misszióra hívom Phoenix Egyházmegye minden jóakaratú férfiját: papokat és diakónusokat, férjeket, apákat és fiúkat, nagyapákat és özvegyeket, fiatal férfiakat a hivatásotok előkészítésére –azaz minden egyes férfit. Ezzel a buzdítással tisztázni akarom számotokra eme Krisztustól származó küldetés természetét, melyhez támaszkodom a Szentírásra, az Egyház tanítására és a szentek példájára.

Ebben a buzdításban három alapvető kérdéssel foglalkozom:

1. Mit jelent keresztény férfinak lenni?
2. Hogyan szeret a katolikus férfi?
3. Miért létfontosságú, teljesen érthetően, minden férfi számára az apaság?

Mielőtt a három alapkérdéssel foglalkoznánk, fontos, hogy megfelelő kontextusba helyezzük ezeket. A következő részben elmagyarázok három fontos kontextust, amelyek segítenek megérteni a fő kérdéseket.

#1 kontextus: Új apostoli időpont – az „új evangelizáció”

Először is, egy új apostoli időszak érkezett el számunkra az Egyház történetében. A Szentlélek elhozza azt, amit a legutóbbi pápák az „új evangelizációnak” neveznek.

Az evangelizáció alatt Jézus Krisztus evangéliumának minden rendelkezésre álló eszközzel történő megosztását értjük,

mint amilyen a prédikáció, a tanítás, a gyümölcsöző és hűséges családi élet, a cölibátusban élés Isten Királysága érdekében, a média és más művészetek alkalmazása az Evangélium szolgálatában. Mi az, ami új? A mi időnk újdonsága: Nyugaton a versengő kultúrák közepette találjuk magunkat, különösen a városokban és azok környékén, ahol az Evangélium egyszer már mélyen hatott.

Jézus Krisztus nagy küldetése (Mt28, 16-20), hogy menjenek szerte az egész világon és terjesszék az örömhírt, már megtörtént ott, ahol élünk! A nyugati kultúra átitatása egyszer már olyan mély volt, hogy bizonyos értelemben a talaj részévé vált, és bizonyos értelemben még mindig ezen a talajon állunk. Nyilvánvalóak az életről szóló jelenlegi feltevések, amelyek közvetlenül a görög-római-zsidó-keresztény keretrendszerből származnak: a „tisztesség”, „egyenlőség”, „erény”, „férfi méltóság”, „együttérzés”, „képviseleti kormány”, „Aranyszabály”, a „Tízparancsolat”, a „kórház”, az „egyetem” és más egyértelműen pozitív fejlemények a civilizáció történetében. Mindez a mi apai örökségünk lelki őseinktől. Ezen a gazdag talajon állunk, melyen sok áldás van, mert az Evangéliumot itt tanították, hitben fogadták és a gyakorlatba átültették.

Ugyanakkor a termeszek keményen dolgoznak ebben a talajban. Itt a fejlett arizonai sivatagban jól ismerjük a termeszeket. A háztulajdonosok tudják, hogy az éghajlatunk alatt épített otthonok nem teljesen mentesek az éhes, föld alatti rovaroktól. Hasonlóképpen egyetlen kultúra sem – bármennyire mélyen keresztény – immunis a féligazságok és a rejtett bűn korrupciójával szemben.

Keresztény örökségünk sok gyümölcse még létezik, de a talaj alatti gyökerek ostrom alatt állnak.

A kultúránk nagy része jó marad, és meg kell őrizni ezt, de ostobaság lenne figyelmen kívül hagyni a fennmaradó jót fenyegető és egyre növekedő tendenciákat, és veszélyeztetik azt a örökséget, mellyel megáldottak bennünket.

A válasz és a kizárólag végső megoldás az új evangelizáció, amiről beszélünk. Szent II. János Pál pápa, akivel kilenc évig áldott munkát végezhettem együtt, és aki sok férfit inspirált, emlékeztet bennünket erre a szükséges válaszra:

„Az Evangéliumon kívül nincs megoldás a társadalmi kérdésre.”^[2]

Ezzel a buzdítással örömmel vallom szavait a sajátoménak; Jézus evangéliumán kívül nincs más megoldás kulturális hanyatlásunkra.

Ez talán ijesztő, de bizonyosan egy kaland. A Jelenések könyvében az Úr Jézus azt mondja nekünk: „Íme, újjáteremtek mindent!” (21,5) -, hogy az öreg és fáradt, bűnös és törött dolgok megújuljanak az Ő megtestesülésében, halálában és feltámadásában. Lehetséges, hogy ez igaz? A válasz egy hangos igen! Egy igaz katolikus férfi az egész életét ezzel a tétellel köti össze -, hogy Jézus Krisztusban minden megújul. Urunk megígérte, hogy Ő mindig velünk van és velünk is lesz. Így a katolikus férfiak az évszázadok során válaszoltak arra a hívásra, hogy megkezdjék a mindig ősi és mindig új csatát, és bízom benne, hogy hasonlóképpen válaszoltok ti is, hogy beálljunk a mai résbe. Légy magabiztos! Légy merész! Előre, a résbe!

#2. kontextus: Tábori kórház és katonai iskola

Homíliáiban Ferenc pápa ma az egyházat „csata utáni tábori kórházként” írja le – állandó kegyelem forrása annak érdekében, hogy elviseljük és legyőzzük azokat a sebeket, amelyeket mindannyian viselünk.

Az Egyház az Igazság erőteljes forrása, hogy meggyógyítsa a férfiakat és felkészítse őket arra, hogy harcoljanak egy újabb napon Krisztusért.

Itt Phoenixben, mint másutt is, az Egyház megtalálja – bár meg kell kettőznie erőfeszítéseit, hogy megtalálja – a gyógyulás útjait saját magunknak, és az eszközöket, melyekkel gondoskodhatunk másokról, akik, hozzánk hasonlóan a bukás jelét kimerítő módon hordozzák, legyenek ezek fizikai vagy lelki sebek (pornográfiától, alkoholtól, kábítószerektől, ételektől való függőség, összetört házasság, apahiány és zűrös családi élet). Szólít az idő az Egyház szellemének megújítására a fizikai és lelki gyógyulásért, melyet a Szentlélek adott. Mint Ferenc pápa mondja, a sebesültek körülöttünk vannak, és „nincs értelme megkérdezni egy súlyosan sérült személyt, hogy magas-e a koleszterin vagy a vércukor szintje. A sebeket kell meggyógyítani.”[3] Ugyanakkor a Katolikus Egyházban található igazság teljességének kinyilatkoztatása elengedhetetlen. Ez vezet titeket, férfiakat, hogy olyan életet éljetek, ahol a bűnök nem okoznak elmérgedő sebeket. Krisztus irgalma és igazsága által meggyógyulunk és újraéledünk a csatára. Krisztus irgalmában és igazságában erőssé válunk az Ő erejében, bátorrá az Ő bátorságában, és valóban megtapasztalhatjuk a „háború örömét” Krisztus katonájaként.

Mivel az egyház, mint „tábori kórház” csata után megfelelő analógia, akkor egy másik kép is megfelelő a mai napra: a szellemi katonai iskola. Az egyház mindig is egy olyan iskola (volt), amely felkészít a spirituális harcra, ahol a keresztények „megvívják a hit jó harcát” (1Tim 6), hogy „Öltsétek föl az Isten fegyverzetét”, hogy „az ördög cselvetéseinek ellenállhassatok”.  (Ef 6,11).

Azóta, hogy Jézus kiválasztotta a tizenkét apostolt formálta őket az Ő jelenlétében, és elküldte őket az Ő nevében, folytatta a kiválasztást és a férfiak formálását Egyházán keresztül, és elküldte őket a sebesültekhez. Ez az apostol szó jelentése – az elküldött férfi. Ezzel a levéllel tehát fiaim és testvéreim, arra szólítalak fel benneteket, hogy figyeljétek Jézus hívását, és hagyjátok, hogy formálja elméteket és szíveteket az Evangélium fényével, a küldetés céljából. Ezért apostoli buzdítás ez a levél.

Ezúton arra kérlek benneteket, hogy álljatok a résbe – hogy elvégezzétek Krisztus katonáinak munkáját a mai világban.

#3 kontextus: Férfi és nő kiegészítik egymást, nem versenytársak

A férfiasság és a nőiség komplementaritása kulcsfontosságú annak megértéséhez, hogy az embereknek milyen az istenképük. Anélkül, hogy tudnánk és értékelnénk ezt, nem ismerhetjük meg magunkat vagy férfiúi küldetésünket, és a nők sem tudják felvállalni saját hivatásukat, bízva az Atya szeretetében.

A férfiak és a nők természetesen különbözőek. A tudomány egyre inkább elmélyíti ennek a különbségnek a megértését. Egészen a közelmúltig kevés elképzelésünk volt a hormonok komplex működéséről, a kémiai reakciókról, a férfi és a női agy különbségeiről, minden, ahogy reagál a fogantatáskor jelen lévő kromoszómák XX vagy XY kombinációjának jelenlétére. Például lenyűgöző felfedezés az átlagos nőnél a corpus callosum (az agy két oldala közötti kötőszálak) jelentősen nagyobb mennyisége, mint ahogy az is, hogy a férfiagy jellemzően jobban szegmentált a funkcióiban. Tanulmányok szerint a lány csecsemők átlagosan kétszer olyan hosszú ideig néznek egy csendes felnőttet, mint a fiú csecsemők, akiket jobban érdekel az Isten által létrehozott személy.[4] Mindezen biológiai tények, melyeket a tudomány felfedezett, kiegészítik a komplementaritás szimfóniájára vonatkozó ismereteinket a férfi és a nő között, amit igazán megcsodálunk, és aminek örülünk, amikor találkozunk a szexuális különbség szépségével.

Ez a különbség kihívás is, hiszen a félreértés belopakodhat, és a bűn miatt elveszíthetjük az egymás iránti tiszteletet, és elrabolja tőlünk a nők és férfiak közötti békés és gyümölcsöző együttműködés reményét.

De ez a nemek közötti küzdelem nem Isten teremtésének hibája; ez a bűn eredménye.

Ferenc pápa ezt így magyarázza:

A férfi és a nő Isten képmása és hasonlatossága. Ez azt mondja nekünk, hogy nem csak a férfi vette magára Isten képmását, nemcsak a nő foglalja magában Isten képét, hanem a férfi és nő, mint egy pár, szintén Isten képmása. A férfi és a nő közötti különbség nem ellentét, se nem alárendeltség, hanem egység és szaporodás [procreatio], mindig Isten képmására és hasonlatosságára.[5]

E küzdelem mellett a „gender ideológia” gyors előrehaladása megfertőzte a társadalmakat világszerte. Ez az ideológia arra törekszik, hogy megsemmisítse az Isten által teremtett szexuális különbséget, hogy eltávolítsa a férfi és a nő jelentését, mint az emberi személy értelmezésének normatív módját, és helyére a szexualitás más „kategóriáit” tegye. Ez az ideológia romboló az egyén és a társadalom számára, és hazugság. Káros az emberre, és ezért olyan hamis fogalom, melyet keresztényként elleneznünk kell. Ugyanakkor együttérzést és segítséget kell nyújtanunk azoknak, akik zavart tapasztalnak saját szexuális identitásukban. Ez a zavar nem váratlan, ha a szekularizmus mérge eléri az olyan kritikus szintet: „Amikor Istent elfelejtik, a teremtmény maga érthetetlenné válik”.[6]

Ennek a „gender ideológiának” az egyénekre és a társadalomra gyakorolt ​​káros hatásával idén Ferenc pápa is hosszasan foglalkozott:

Megkérdezem magamat, hogy az úgynevezett gender elmélet nem … a frusztráció és a rezignáció kifejezése-e, mely a szexuális különbség megszüntetésére törekszik, mivel már nem tudja, hogyan nézzen szembe ezzel.

Igen, azt kockáztatjuk, hogy egy lépést hátralépünk. A különbség eltávolítása valójában gondot, nem pedig megoldást jelent. A kapcsolati problémák megoldása érdekében a férfiaknak és a nőknek többet kell beszélniük egymással, egymást többször meghallgatni, jobban megismerni a másikat, szeretniük kell jobban egymást. Tiszteletben kell tartaniuk egymást és együttműködniük barátságban.[7]

Ahogyan Ferenc pápa emlékeztet mindannyiunkat arra, hogy „jobban szeressük egymást”, buzdítalak benneteket, fiaim és testvéreim Jézus Krisztusban, hogy mélyebben megragadjátok a szexuális különbség szépségét és gazdagságát, és megvédjetek azt a hamis ideológiák ellen.

Miután meghatároztuk azokat a kontextusokat, ahol meg lehet érteni a jelen buzdításban tárgyalt kérdéseket, most magam is válaszolok a fenti kérdésekre.

(folyt. köv.)

[1] Center for Applied Research into the Apostolate. Frequently Requested Church Statistics, 2014

[2] Pope St. John Paul II, Ecclesia in America, 3, 5

[3] Interjú, 2013. szept 19.

[4] Természetesen a genetikai szabálynak vannak ritka kivételei. Tudatában vagyunk a genetikai hiba vagy az elégtelen hormonális fejlődés által okozott kivételeknek. Például a Turner-szindróma lányoknál és az Androgén Érzéketlenségi Szindróma vagy a XXY-szindróma fiúknál olyan helyzeteket okoz, mely nagyon fájdalmas ezeknek a fiatal férfiaknak és nőknek és családjaiknak. Imádkozom, hogy a katolikus kutatók, pszichológusok és orvosok élen járjanak ezen jelenségek tanulmányozásában, és etikus tanácsadásban, gondozásban és támogatásban részesítsék ezeket az egyéneket és családokat.

[5] Homilia, 2015. június 14

[6] Gaudium et spes, 32.

[7] Gaudium et spes, 32.

Létrehozva 2019. március 4.