A homoszexuális szülõk által nevelt gyermekeket nemcsak az fenyegeti, hogy nemi identitásuk összezavarodik a torz szülõi minta, magatartás miatt, és így maguk is homoszexuálissá válhatnak.

(Ilyen kutatási eredményekrõl a HVG 2004. január 31-ei számában megjelent „Minták érték nélkül” címû cikben lehet olvasni.)

Ezen kívül a homoszexuálisok által nevelt gyermekeknek sokkal gyakrabban kell elszenvedniük a biológiai szülõk elvesztése után egy vagy több nevelõszülõ elvesztését a férfi homoszexuális párkapcsolatok nagyfokú bomlékonysága miatt; azt, hogy az utóbbi miatt itt még több, még bonyolultabb “válás utáni szituáció” alakulhat ki (ami megfoszthatja õket a biztonságérzettõl és összezavarhatja a pszichés fejlõdésüket); a gyakoribb gyermekbántalmazást (ld. Cameron 1998 Psychological Reports, p1155-1191); végül (az AIDS miatt a férfiaknál) a szülõk súlyos betegségét és halálát. További veszélyeztetõ tényezõk, hogy a homoszexuálisok között az átlagosnál jóval nagyobb az alkoholisták, drogosok aránya (a leszbikus nõknél is), a férfiaknál általános a partnerváltogatás vagy a szexuális hûtlenség. Félõ, hogy a férfi homoszexuálisok – akiknek felmérések szerint mintegy 40%-a valamikor szexuális visszaélés vagy erõszak áldozata volt – nem mindig zárják ki szexcentrikus életvitelükbõl a gyermekeiket sem. Mindkét nemnél gyakran korábbi traumáktól pszichésen terheltek a felek. 

Ami pedig a homoszexualitás kialakulását illeti, tévedés, hogy azonosították volna a homoszexualitásért felelõs géneket illetve hogy bizonyítást nyert volna ilyenek létezése. (Errõl a témáról részletesen írtam a Magyar Nemzet 2001. július 30-ai számában, a 7. oldalon megjelent Homoszexualitás és valóság címû cikkemben.) Megjegyzem, hogy tekintettel az emberi viselkedés, ezen belül a szexuális viselkedés bonyolult voltára, lényegében kizártnak tûnik, hogy bármilyen biológiai alapú hajlam – amennyiben ilyen egyáltalán létezne – önmagában meghatározhatná egy szexuális torzulás kialakulását. Tehát a homoszexuálisok azzá válnak, nem annak születnek, ennek az ellenkezõjét (tehát hogy a homoszexuálisok „ilyennek születtek”) még a homoszexualitás genetikai eredetét – sikertelenül – bizonyítani próbáló kutatók sem állították. 

Viszont azt kimutatták, hogy a homoszexuálisok családja gyakrabban volt sérült (válás, árvaság, nevelõszülõ), és szüleik között nagyobb volt a törvénnyel összeütközésbe kerülõk aránya (Fergusson et al., Archives of General Psychiatry, 1999;56:876-880).

Tehát a homoszexualitás kialakulásáért bizonyítottan felelõs a negatív szülõi háttér.

Ilyen negatív szülõi hátteret jelentenek általában a homoszexuális párkapcsolatok, tehát logikus, hogy ezek maguk gyakran lehetnek a homoszexualitás kialakulásának okai a bennük nevelõdõ gyermekek számára. Így a negatív jelenség újratermeli önmagát, újabb és újabb gyermekek életét téve tönkre. 

Nemcsak a homoszexuálisok örökbe fogadási, hanem ettõl függetlenül a házasságkötési joguk ellen is szólnak komoly érvek. A házasság intézménye alapvetõen a gyermekszülés és -nevelés biztonságos körülményeinek az érdekében létezik, és a jognak mint ilyen intézményt kell védelmeznie. A homoszexuális kapcsolat viszont sajátos jellegénél fogva, mint párkapcsolati modell eleve kizárja a gyermeknemzést, sõt a heteroszexuális házassággal szemben elutasító életfelfogást demonstrál (teljesen kizárják egymást), így a jognak nem indokolt, de nem is szabad támogatnia. (Bár akadnak gyermektelen heteroszexuális házasságok, de azoknál alapvetõen más a helyzet, mert nem jelentenek olyan párkapcsolati modellt, amely a modell alapvetõ jellegénél fogva lehetetlenné tenné gyermekek nemzését. Ezért azok esetében a jog nem igazol egy torz párkapcsolati modellt.) 

A homoszexuális nemi identitás és életstílus általában alkalmatlanná tesz a gyermeknevelésre, ugyanis mindkét nemnél az általuk nevelt gyermekek jelentõs része nemi identitásának összezavarásával jár, mindkét nemnél igen gyakran különbözõ devianciáktól, illetve korábbi traumáktól pszichésen terheltek a felek, a férfiaknál pedig általában igen bomlékony és szélsõségesen szexcentrikus is a kapcsolat. Ha a homoszexuális párkapcsolatok éppen az ellenkezõjét jelenítik meg annak, amit a családjog jelenleg védelmez – ami a gyermekeknek sajátos jellegüknél fogva megfelelõ, biztonságos környezetet jelentõ párkapcsolatok – akkor törvénybe iktatása teljesen ellentétes lenne a családjog jelenlegi alapvetõ céljával, jellegével. 

A homoszexuális „házasság” azt sugallná a társadalomnak, fõleg a fiataloknak, hogy mindegy, hogyan él valaki, és a szexualitás, párkapcsolatok, házasodás, gyermekvállalás területén a személyes döntéseinknek vagy választott életstílusunknak nincsenek következményei.

Hiszen sok fiatal azt gondolhatja egy ilyen törvényhozás után, hogy „ha a gyermektelen és zavaros homoszexuális párkapcsolatokkal valami baj lenne, akkor biztos nem legalizálnák, de hát manapság már mindegy, hogyan él valaki, minden normális”. De ez nem így van. Családszociológiai és demográfiai tárgyú kutatásaim alapján jól tudom, hogy az egyre elterjedtebbé váló élettársi kapcsolatok sokkal bomlékonyabbak mint a házasságok, és hogy az alacsony gyermekszám hosszú távon a társadalom rendkívüli mértékû elöregedéséhez vezet. A kapcsolatok fölbomlása valószínûleg gyakran lelki sérülésekhez és a biztonságérzet hiányához vezet, gyermekek és felnõttek számára egyaránt, az elöregedés pedig a nyugdíjrendszer összeomlásához, tömeges idõskori szegénységhez, vagy mindkettõhöz.

A szexuális normák relativizálása (amit a homoszexuális „házasság” törvénybe iktatása is sugallna) tovább erõsítheti azt a tendenciát, hogy sok tizenéves nem veszi figyelembe a józan normákat, korlátokat, és házasság elõtt, biztonságot nem jelentõ kapcsolatokban él nemi életet, gyakran tragikus következményekkel (amit az abortuszok, nemi betegségek, áldozattá válás és pszichés sérülések jelentenek).

Tárkányi Ákos
szociálpolitikus, demográfus

 (Korábbi forrás: Érvek a homoszexuálisok házasodási és örökbefogadási “joga” ellen)

Létrehozva 2018. december 1.