Az interjú 2016 márciusban, az Amoris Laetitia pápai buzdítás megjelenése előtt készült. A szerk.

EXKLUZÍV INTERJÚ

A John Henry Newman Felsőoktatási Képzési Központ vendégprofesszoraként első alkalommal látogatott Magyarországra Mons. Dr. Athanasius Schneider O.R.C., Celerina címzetes főpásztora, a Boldogságos Szűz Mária astanai érsekségének (Kazahsztán) segédpüspöke.

Amint azt a Rorate Caeli 2016. március 10-i bejegyzésében is olvashatjuk, a közép-ázsiai főpásztor 2016. március 4-től 6-ig előadásokat tartott és tradicionális (usus antiquior) főpapi szentmisét mutatott be a magyar hívek részvételével.

Március 7-én Athanasius Schneider felkereste az Országházat, állami méltóságokkal találkozott, és fejet hajtott a magyar Szent Korona előtt. Végül felkereste a budapesti Szent István Bazilikát, ahol Szent István király Szent Jobbja előtt Mária országáért imádkozott.

Őexcellenciája exkluzív interjút adott Fülep Dánielnek, a Newman Központ igazgatójának.

A családszinódusról1

Fülep: A rendkívüli szinódust2 követő napokban sokan megijedtek, sokan pedig hamis reményeket kezdtek táplálni magukban. A záródokumentum3 tartalma bizonyára csalódással töltötte el azokat, akik az Egyház erkölcsi tanításának változására számítottak. De vajon nem áll fenn-e a veszélye annak, hogy mindez ajtót nyithat a visszaéléseknek, és a jövőben is hasonló próbálkozások alapjául szolgálhat? Miként vélekedik erről Excellenciád azon záródokumentum4 ismeretében, melyet a rendes szinódus fogadott el?

Őexcellenciája Schneider főpásztor: Hála Istennek,

a szinódus záródokumentuma egyértelműen állást foglalt a homoszexuális viselkedéssel kapcsolatban, mint ami elfogadhatatlan a keresztény erkölcsi rend szerint, és a gender ideológia tekintetében is világosan és pontosan fogalmaz.

Hála Istennek! De amint az összefoglaló jelentés elemzésében rámutattam5, az újraházasodottakkal foglalkozó rész továbbra is kétértelmű, ezért azok, akik az újraházasodottak áldozását támogatják, egyszeriben ki is jelentették, hogy az összefoglaló jelentés, ha áttételesen is, utat nyit efelé. Holott a püspököknek nem volna szabad hivatalos dokumentumban ilyen kétértelműen fogalmazniuk. Természetesen a záródokumentum – Istennek legyen hála! – nem a Tanítóhivatal állásfoglalása, csak egy jelentés. Ezért várnunk kell és reménykednünk, hogy a Tanítóhivatal egy másik hivatalos szöveget bocsát ki, amely egyértelműen rögzíti a katolikus tanítást.

Fülep: Egy korábbi interjúban6 Excellenciád kijelentette, hogy „a rendkívüli szinódus záródokumentuma sajnálatos módon az újraházasodottak szentáldozáshoz való engedésével kapcsolatos szavazás eredményét is tartalmazza. Bár a szavazatok kétharmadát nem sikerült megszerezniük, az mindenképpen megdöbbentő és nyugtalanító, hogy a jelenlevő püspökök abszolút többsége engedélyezné az újraházasodottak szentáldozását, ami egyben napjaink katolikus püspökeinek szomorú lelki állapotát is jelzi.”7Mit gondol Excellenciád erről? Mi lehet ennek az oka?

Őexcellenciája Schneider főpásztor: Már több éve megfigyelhetjük, hogy sok püspökkari konferencia elsősorban világi dolgokkal foglalkozik, a természetfeletti és örök dolgokra, amelyek pedig az Egyház életében a legfontosabbak, kevesebb időt fordítanak. Krisztus azért jött el és azért alapította meg az Egyházat, hogy megmentse a lelkeket és a mennyországba vezesse őket. Ezért az Egyháznak is azzal kell foglalkoznia, hogy az embereket a mennyországba vezeti, és közli velük az isteni igazságokat, a természetfeletti kegyelmeket, Isten életét. Ez az Egyház elsőrendű feladata. A világi dolgok intézése a kormány dolga. Azt látom sajnos, hogy a püspökök, vagyis az apostolok utódai, egyre inkább a kormányzat, a polgári hatóság feladatait látják el. Természetesen az Egyház társadalmi tanítása olykor iránymutatást adhat a kormányzatnak, hogy a társadalom élete a természettörvényhez igazodjon. Ez azonban csak másodlagos dolog, nem az Egyház legfontosabb feladata.

Egyházunk mai válsága jórészt ennek köszönhető: a legfontosabb helyett másodlagos feladatokat végzünk.

Fülep: A püspöki szinódus XIV. közgyűlése8 összefoglaló jelentést adott ki, melyben lelkipásztori javaslatokat fogalmaznak meg, amelyekről a pápának kell döntenie. Minderről Excellenciád azt írta9, hogy „már a szinóduson megjelentek Mózes új tanítványai és az új farizeusok, akik az összefoglaló jelentés 84–86. pontjában előkészítették az utat ahhoz, hogy az újraházasodottak szentáldozását később engedélyezni lehessen. … A szinódus utolsó két közgyűlésén (2014-ben és 2015-ben) Mózes új tanítványai és az új farizeusok a házasság felbonthatatlanságát és a hatodik parancsolat felfüggesztését az eseti megítélés álcája mögé rejtették…” A módszerük itt is a modernizmusra oly jellemző kétértelmű nyelv. Zavaros, félreérthető kifejezésekkel találkozunk, pl. „eseti különbségtétel,” „kísérés”, „belső fórum”, „a püspök iránymutatásai”, „a pappal folytatott párbeszéd”, „az érintettek mélyebb bevonása az Egyház életébe”. Úgy tűnik, az összefoglaló jelentésben (és főként a 85–86. pontban) a lelkiismeretet az isteni törvény fölé helyezik. Vajon nem Luther tévedéséről van-e szó, tudniillik arról a protestáns alapelvről, hogy a hit és az egyházfegyelem dolgában az egyén maga dönthet, illetve az „optio fundamentalis” téves elméletéről10?

Őexcellenciája Schneider főpásztor: Ezek a pontok kimondják, hogy a házaspároknak az Egyház tanítása fényében kell meghozniuk lelkiismereti döntésüket, ugyanakkor némi bizonytalanság valóban marad a szövegben. Akik az újraházasodottak szentáldozását támogatják, például Kasper bíboros és a csoportja, nyíltan kijelentették, hogy jóllehet az Egyház tanítása nem változik, van lehetőség arra, hogy az újraházasodottak szentáldozáshoz járuljanak, vagyis szerintük a gyakorlat ellentétbe kerülhet a tanítással. Ez tipikusan protestáns hozzáállás. Ragaszkodnak az elmélethez, illetve a tanításhoz, ugyanakkor a cselekedeteket nem tartják annyira fontosnak. Arról a veszélyes alapelvről van itt szó, miszerint az ember egyedül a hit által üdvözül. A fenti pontok ugyanakkor egyetlenszer sem utalnak az érvényes házasságon kívüli együttélés bűnös voltára, ami súlyos mulasztás. Az összefoglaló jelentés hallgatólagosan azt mondja, hogy az új polgári házasságban élő párok együttélésének bűnös voltát bizonyos körülmények vagy a szenvedélyeik csökkenthetik, sőt akár meg is szüntethetik. Rá kell azonban mutatnunk arra, hogy a fenti elv alkalmazása a házasságon kívüli együttélésre minden alapot nélkülöz.

Azok, akik együtt élnek, folyamatosan bűnös cselekedetet szándékoznak elkövetni, vagyis nem pillanatnyi erkölcstelen cselekedetről van szó.

Meg kell lennie bennük a szándéknak, hogy elkerülik a házasságon kívüli nemi aktust. Továbbá az együttélés bűne az együtt élő fiatalok esetében is kimagyarázhatóvá válik. Mikor magukévá teszik ezt az elméletet, ezek a püspökök Isten hatodik parancsolatát érvénytelenítik. És ha ez az elv igaz, akkor a hatodik parancsolat ellen elkövetett egyik bűn sem tekinthető többé bűnnek. A hatodik parancsolatot ezzel ki is iktatták.

Fülep: Excellenciád úgy fogalmazott, hogy a rendes szinódus összefoglaló jelentése „olyan kakofóniát kíván bevezetni a Katolikus Egyházba a tanítás és az egyházfegyelem terén, amely szöges ellentétben áll a katolicitással.”^[11] Ki tudná bővebben fejteni, mit ért ez alatt a kakofónia alatt?

Őexcellenciája Schneider főpásztor: A kakofónia a szimfónia ellentéte. A szimfóniában valamennyi hang harmonikusan kiegészíti egymást, és egy egésszé áll össze. A kakofóniában a dallamot hamis hang zavarja meg, így az egész zene élvezhetetlenné válik. Mikor tehát ez az összefoglaló jelentés nem utal egyértelműen az újraházasodottak együttélésének erkölcstelen voltára, és hallgat arról, mi a méltó szentáldozás feltétele Isten szemében, akkor ezt a mulasztást arra fogják felhasználni, hogy olyan nézeteket hirdessenek, amelyek ellentétesek az igazsággal, hasonlóképpen ahhoz, ahogy a szimfónia igazsága csorbát szenved a hamis hang miatt.

A II. Vatikáni Zsinatról

Fülep: Egy teológiai konferencián, melyet 2010 decemberében tartottak Rómában, Excellenciád felvetette, hogy újra jegyzéket kellene készíteni korunk tévedéseiről12, melyben a pápa a maga tanítóhivatali tekintélyével korrigálná a II. Vatikáni Zsinat dokumentumainak téves értelmezéseit.13 Mi erről most az álláspontja?

Őexcellenciája Schneider főpásztor: Zűrzavaros korunkban, úgy gondolom, feltétlenül szükség lenne egy ilyen jegyzékre, mely a veszélyeket, a zavaros megfogalmazásokat, félreértelmezéseket stb. tartalmazná, azokat a tévedéseket, amelyek a tanítás, az erkölcs és a liturgia terén a leginkább elterjedtek. Másfelől ezen pontokat pozitív módon is meg kellene világítani. Biztos, hogy lesz ilyen, hiszen az Egyház mindig tisztázta a problémás dolgokat, különösen akkor, amikor nagy volt a zűrzavar.

Fülep: 1959. január 25-én tartott beszédében XXIII. János az „aggiornamento” szóval határozta meg pápai programját, mely egyben a II. Vatikáni Zsinat egyik kulcsszava is lett. Miként lehet ezt a kifejezést jól érteni?

Őexcellenciája Schneider főpásztor: Mikor XXIII. János pápa az „aggiornamentóról” beszélt, nem az igazság megváltoztatására gondolt, hanem arra, hogy az igazságot mélyebben és közérthetőbben kell megfogalmazni, hogy az emberek jobban megértsék és elfogadják.

A pápa hangsúlyozta, hogy az „aggiornamento” a hit teljességének megőrzésére épül.

A zsinat után teljesen kiforgatták ezt a szót eredeti jelentéséből, mintha az a hit megváltoztatására irányulna, holott ez szöges ellentétben áll azzal, amit XXIII. János akart.

Fülep: A „participatio actuosa” kifejezést is teljesen félreértették.^[14] Még gyakran a papság is úgy értelmezi, mintha minden világi hívőnek kapnia kellene valamilyen liturgikus feladatot. Valamiféle állandó nyüzsgést, aktivizmust értenek alatta. A belső tevékenység gondolata fel sem merül.

Őexcellenciája Schneider főpásztor: A „participatio actuosa” kifejezést először X. Pius pápa használta Tra le Sollecitudini 15 kezdetű híres motu propriójában, mely a szent zenével foglalkozott. A pápa értelmezése szerint a „participatio actuosa” azt jelenti, hogy a szentmisén a híveknek oda kell figyelniük a szent szavakra és rítusokra, és tudatosan kell részt venniük a szertartáson, kerülve a szórakozottságot. Szívüknek összhangban kell lennie azzal, amit mondanak. Lényegileg a II. Vatikáni Zsinat Sacrosantum Concilium kezdetű konstitúciójában16 is ez az értelmezés jelenik meg. A Sacrosanctum Concilium szerint a participatio actuosa a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ember figyel, válaszol, énekel, térdel, ugyanakkor azt is, hogy csöndben marad. Ekkor fordult elő először, hogy a Tanítóhivatal a csendről mint a participatio actuosa egyik formájáról beszélt. Szakítanunk kell tehát néhány mítosszal, amely „participatio actuosához” kapcsolódik.

Az Egyház válságáról

Fülep: El kell ismernünk, hogy napjaink Egyházát mély megosztottság jellemzi. A kép igen összetett; leegyszerűsítve úgy fogalmazhatnánk, hogy a modernizmus és a hagyomány fájdalmas szembenállásával van dolgunk. Miként magyarázza Excellenciád az Egyház életének ezt a megosztottságát?

Őexcellenciája Schneider főpásztor: Ezt a megosztottságot már 50 éve, a Zsinat óta tapasztaljuk. Egyfelől vannak bátorító jelek az Egyházon belül, másfelől azonban egyes püspökök és papok téves tanokat hirdetnek. Ez a helyzet összeegyeztethetetlen az Egyház lényegével. Mivel Jézus Krisztus azt parancsolta az apostoloknak és utódaiknak, hogy tisztán őrizzék a hit kincsét, vagyis a katolikus hitet, az apostolok még az életüket is odaadták érte. Azoknak, akik az Egyházban tekintéllyel rendelkeznek, tenniük kell ezen helyzet ellen.

Fülep: Az Egyház életét elemezve azt látjuk, hogy rendkívüli időket élünk. A hitehagyás szinte mindenütt általános, bizonyos eretnekségek pedig egyre jobban terjednek: a modernizmus, a konciliarizmus, az archaizmus stb. Bármilyen szomorú, az eretnekség jeleivel a püspökök körében is találkozhatunk. A történészek azt mondják, hogy ez a válság az arianizmus korára emlékeztet. Ha egyetért ezzel a megállapítással, Ön szerint milyen hasonlóságok fedezhetők fel az arianizmus kora és a mi korunk között?

Őexcellenciája Schneider főpásztor: Az ariánus válság a 4. században valóban nagy felfordulást okozott az egész Egyházban. A Krisztus istenségével kapcsolatos eretnekség, illetve féligazságok és félreérthető nézetek igen széles körben hódítottak akkoriban. Alig maradt püspök, aki nyíltan felemelte szavát ez ellen az eretnekség, valamint a kétértelmű megfogalmazások ellen, melyeket az úgynevezett „szemiariánusok” képviseltek. Akkoriban azokat a papokat nevezték ki püspöknek, akik politikailag korrektek voltak, mivel a kormány az eretnekséget támogatta. Bizonyos értelemben ma is ez a helyzet. Korunkban nem pusztán valamely hittételt tagadják, hanem a katolikus tanítás, erkölcsiség és liturgia csaknem minden területén általános a zűrzavar. A legtöbb mai püspök is hallgat, és nem mer a katolikus hit védelmére kelni, vagyis valóban állíthatjuk: a két kor hasonlít egymásra.

Fülep: Többekben felmerült, hogy szükség lenne egy új dogmára, mely meghatározná a Hagyomány fogalmát, valamint azt, miként kapcsolódik a Hagyomány a pápasághoz, a zsinatokhoz, a Tanítóhivatalhoz stb. Ez az új dogma megvédhetné a Hagyományt pl. a konciliarizmus vagy a pápai primátus téves értelmezése ellen. Excellenciád mit gondol erről?

Őexcellenciája Schneider főpásztor: A II. Vatikáni Zsinat külön dokumentumban tárgyalja az isteni kinyilatkoztatást (Dei Verbum17), melyben sok ragyogó megfogalmazással találkozhatunk. Kijelenti, hogy a pápa nem áll sem Isten igéje, sem a Hagyomány felett, hanem – mint Isten írott és szájhagyomány útján továbbadott (= Hagyomány) igéjének szolgája – alá van rendelve nekik. Hangsúlyozni kell, hogy a Hagyomány vagy a liturgia nem a pápa vagy a pápaság sajátja, amely felett szabadon rendelkezhet, hanem – mint jó kertész a kertet – őriznie és gondoznia kell azt. A pápa tehát mint hű szolga köteles őrizni és óvni a Hagyományt.

Úgy gondolom, jó lenne mélyebben elgondolkodni a Tanítóhivatal és a Hagyomány kapcsolatáról.

Fülep: Napjainkban a katolikus híveknek a Tanítóhivatal gyengeségével és működési zavaraival kell szembesülniük: túlzás nélkül merem állítani, hogy a hivatalos katolikus médiában csaknem naponta hallunk, olvasunk és látunk durva tévedéseket, kétértelmű megfogalmazásokat, sőt eretnekségeket, amelyek nemegyszer magas rangú papoktól, sőt, sajnálattal kell mondanunk, püspököktől és más magasabb rangú egyházi méltóságoktól származnak. A hivatalos megnyilatkozások jelentős része, beleértve a legfelsőbb körökből származókat is, gyakran zavarosak, ellentmondásosak, és sok hívőt megtévesztenek. Mit kell tenniük a katolikus híveknek ezekben a nehéz időkben? Hogyan maradhatunk hűségesek a hithez? Mit tegyünk?

Őexcellenciája Schneider főpásztor: A hit és az erkölcsiség többször került mély válságba az Egyház történelmében. A sok válság közül egyértelműen a 4. században jelentkező ariánus válság volt a legmélyebb és a legveszélyesebb, mely a Legszentebb Szentháromság misztériuma ellen intézett végzetes támadást. A katolikus hitet ebben az időben gyakorlatilag az egyszerű hívek mentették meg. Mikor Boldog John Henry Newman ezt a krízist elemzi, rámutat arra, hogy a 4. században a katolikus hit teljességét nem az “ecclesia docens” (vagyis az egyházi Tanítóhivatal tagjai), hanem az “ecclesia docta” (vagyis a papság vezetésére bízott hívek) mentették meg. Mély válság idején az isteni gondviselés szereti azokat felhasználni, akik egyszerűek és alázatosak, hogy általuk bizonyítsa be Egyháza elpusztíthatatlanságát. Szent Pál alábbi kijelentését az Egyház belső helyzetére is vonatkoztathatjuk: „Isten azt választotta ki, ami a világ szerint oktalan, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ szemében gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket” (1Kor 1,27). Mikor az egyszerű hívek arra lesznek figyelmesek, hogy a papság képviselői, beleértve a főpásztorokat is, elhanyagolják a katolikus hitet, és tévedéseket hirdetnek, imádkozniuk kell megtérésükért, és hitük melletti bátor tanúságtételükkel jóvátételt kell nyújtaniuk a papság hibáiért. Bizonyos esetekben a híveknek figyelmeztetniük és korrigálniuk is kell a papokat, de ezt mindig tiszteletteljesen, vagyis a “sentire cum ecclesia” elvét követve kell tenniük pl. Sziénai Szent Katalin vagy Svéd Szent Brigitta példája szerint. Az Egyházban mindannyian egy testet alkotunk, Krisztus misztikus testét. Ha a fej (a papság) gyenge, akkor a többi tagnak igyekeznie kell az egész testet erősítenie. Az Egyházat végső soron a láthatatlan fej, Jézus Krisztus irányítja, életét pedig a láthatatlan lélektől, a Szentlélektől kapja. Az Egyház ezért elpusztíthatatlan.

Zavartkeltő és kétértelmű videóüzenet

Fülep: Ferenc pápa a vallásközi párbeszédre vonatkozó januári imaszándékát egy videóüzenetben tette közzé.18 A Szentatya kijelenti, hogy azért imádkozik, hogy a „különböző vallásokhoz tartozó férfiak és nők között megvalósuló őszinte párbeszéd a béke és az igazságosság gyümölcsét teremje”. A videón az argentin pápát más vallások követőivel – zsidókkal, mohamedánokkal és buddhistákkal – együtt látjuk, akik valamennyien kijelentik, hogy hisznek a szeretetben. A pápa a vallásközi párbeszédre szólít fel, és így szól: „A bolygó csaknem valamennyi lakosa hívőnek vallja magát, ez tehát a vallásközi párbeszédre kell, hogy ösztönözzön minket”. „Csak akkor tudjuk legyőzni az intoleranciát és a hátrányos megkülönböztetést, ha párbeszédet folytatunk egymással” – hangsúlyozza. A pápa rámutat arra, hogy a vallásközi párbeszéd a világbéke „feltétele”, majd így folytatja: „Szüntelenül imádkoznunk kell ezért, és együtt kell működnünk azokkal, akik másként gondolkoznak.” Reményének ad hangot, hogy imakérése minden embert elér. „A vallások ezen sokszínűségében – fejezi be Ferenc pápa, – egyetlen bizonyosságunk van: mindannyian Isten gyermekei vagyunk”, majd hozzáteszi, hogy bízik imáinkban. Az utolsó képen a kis Jézust látjuk Buddha, a menóra és egy mohamedán imalánc társaságában. Ha azt hisszük, hogy Jézus Krisztus Isten egyszülött Fia, és a katolikus egyház, a hit és a keresztség elfogadása az üdvösség feltétele19, istengyermekségünk pedig a megigazulás gyümölcse, akkor ezen videó láttán igencsak zavarba jövünk…

Őexcellenciája Schneider főpásztor: Teljesen egyetértek Önnel. A pápa ezen megnyilatkozása sajnos igen zavarba ejtő. A zavar annak köszönhető, hogy egy szintre helyezi a természetes szintet, ahol minden ember Isten teremtménye, és a természetfeletti szintet, ahol csak azok Isten gyermekei, akik hisznek Krisztusban és megkeresztelkednek.

Csak azok Isten gyermekei, akik hisznek Krisztusban, akik nem testből és vérből születnek (ami a természetes szintre történő utalás), hanem a Krisztusban való hit és a keresztség által Istenből.

Maga Isten jelenti ki ezt Szent János evangéliumában.20 A pápa fenti kijelentése bizonyos értelemben magának Isten igéjének mond ellent. Szent Pál szavai szerint is csak Krisztusban, a lelkünkbe kiáradt Szentlélek által mondhatjuk: „Abba, Atyánk!”21 Isten igéje egyértelműen ezt állítja. Természetesen Krisztus minden emberért kiontotta a vérét, hogy megváltsa. Ez a megváltás objektív valósága. És ezért bárki Isten gyermekévé válhat, ha a hit és a keresztség által személyesen is elfogadja Krisztust. Ezekre a különbségekre fel kell hívnunk a figyelmet.

A teljes interjú elolvasható a Newman Központ honlapján.

Read the full interview in English here.

Létrehozva 2023. november 23.