Rítusok- a lelkiatya válaszol

Rítusok- a lelkiatya válaszol

[keleti rítusok, keleti egyházak, ortodoxia]

“21 éves vagyok és egész életemben római katolikusnak neveltek. A katolikusok nagy részéhez hasonlóan ez jórészt azt jelentette, hogy hetente egyszer családilag elmentünk misére, évente párszor gyónás és este bűntudat ha elfelejtettem a “kötelező” imát. Néhány évvel ezelőtt az egyetem keretein belül egy protestáns közösségbe kerültem, ami a fiatalbarát, sola fide/sola gratia/sola scriptura hozzáállásával igen erősen megrengetett a hitemben. Végül is épp a folyamatosan ajánlott Biblia-tanulmányozás vezetett arra, hogy a reformáció egyházaiból teljesen kiábrándultam.

Valami egészen új lelkesedéssel vetettem bele magam a katolicizmus világába. Tanulmányoztam a katekizmust, a Bibliát, az Egyházatyák írásait és őszintén boldog voltam a hitemben. De valami hiányzott.

A latin rítust, különösen az általam ismert Novus Ordo Missae-t kevésnek érzem. Tudom, hogy Benedek pápa újra engedélyezte és bátorította a régi rítusú nagymiséket, de ez igen ritka. Ekkor kezdtem utánanézni a keleti egyházaknak és az interneten az első Szent Liturgiát (Aranyszájú Szent János-féle) amit megnyitottam végig is néztem. Csodálatos volt. Tudtam, hogy EZ az ami nekem hiányzott egy miséből. Kutatásaim fókuszpontja a keleti egyháztörténet lett, és ekkor merült fel az újabb probléma. Keleti katolicizmus vagy ortodoxia?

És itt már tényleg komoly hitéleti bajban vagyok. Csak liturgia alapján nem tudok dönteni. Azonban teológiai kérdések igenis felmerültek.

Eddigi életem során a katolikus egyház tanításait sosem kérdőjeleztem meg, de most komoly bajban vagyok, ezért kérném az útmutatását. A Pápa első az egyenlők között vagy a teljes egyház feje? Szent Péter volt a szikla akire Jézus építette az egyházát. De az apostoli szukcesszió automatikusan azt jelentette, hogy Péter elsőbbsége tovább szállt, egészen addig, hogy a szentatya ha ex cathedra tanít akkor tévedheetlen? A Filioque problémán sem tudom túltenni magam egyelőre… A keleti egyházakat miért nem érintette a reformáció? És legfőképp a II. vatikáni zsinat felelős azért a modernizációs hatásért amit egyre több római katolikus templomban tapasztalunk? (gitáros misék, protestáns dicsőítő zene Gregorián helyett, egyszín alatt áldozás, kézben áldozás etc.)

A hosszú szöveg után az lenne a kérdésem, hogy mit kellene tennem? Rendszeresen beszélni egy római, görög és ortodox atyával és ez alapján döntést hoznom? Vagy maradjak teljesen a rítusomban habár egyáltalán nem érzem lelkileg kielégítőnek?

Elnézését kérem a hosszú és helyenként esetleg zavaros novelláért, és előre is köszönöm válaszát!

-P. Gergely”


A lelkiatya válasza megtalálható a Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegye honlapján itt.

Létrehozva 2016. február 25.