Egy olvasónk írja:

„kaptam vatikáni kenyér receptet, amit meg is csináltam. Minden nap kell vele valamit csinálni: tejet hozzáönteni, lisztet hozzáadni stb, majd szombaton ki kell sütni, és három adag tésztát tovább kell adni. Vasárnap aki a kenyeret készítette és megtöri, az kérhet valamit. Ez most bűn vagy nem?

Most kerestem rá a receptjére hogy továbbadjam, de van ahol szerencsesütiként hozzák, a kereső második helyén pedig egy boszorkánykonyha áll. Ez ami megrémített.

Tudom, hogy süti készítés nélkül is lehet Isten segítségét kérni, illetve egy süti elkészítése után (csak a süti miatt) nem fogja megadni azt, amit kérek.

Azért csináltam, mert ez egy jó gesztus. A kitartásra tanít, s legalább egy olyan kevés áldozatot hozzunk meg, mint odafigyelés a kenyérre, mert ha egy kenyérre oda tudunk figyelni, akkor másokra is. De már elbizonytalanodtam, s nem tudom, hogy mit tegyek. Továbbadjam? Akinek továbbadtam annak szóljak, hogy ne csinálja?”

Kicsit keresgéltem a neten, a más néven barátságkenyérnek hívott (Amish eredetű) sütnivalóra az alábbi “frappáns” meghatározást találtam: Ez a kenyér szerencsét hoz az egész családnak! Annak, aki süti, telejesíti egy kivanságát. Az életben azonban csak egyszer készítheti el mindenki. (nosalty.hu)

Nem feltétlenül ördögi az ötlet, bár kétségkívül van benne számos szerencselevél motívum (add tovább, így szerencséd lesz, teljesül a kívánságod, csak akkor jó, ha így meg így csinálod, életedben csak egyszer, “higgy a kenyérben”, stb.).

Javaslatom: csináljunk bármilyen kenyeret, amit szoktunk, akár több napig tartó előkészülettel is, és az egészet nyugodtan adjuk tovább a rászorulóknak, élelemért kéregetőknek – tegyük a templomok környékén egyre több helyen megtalálható enni adok – enni kapok feliratú zöld dobozokba.

Ne keverjük bele sem a Vatikánt, sem a szerencsét,  más bugyuta feltételt a kenyérsütésbe, jó szívvel és szándékkal adjuk oda az éhezőknek.

A lánclevelekről itt olvashatsz még a honlapon.

Létrehozva 2021. január 16.