A gender diszfóriában szenvedő gyermekek túlnyomó többsége természetes módon kinövi azt, de ezt az információt elhallgatják, mert a pszichológia területét eltérítették a woke [ideológiát is gyakorló] gender aktivisták.

Az 1990-es évek közepén szereztem mesterdiplomát a mentálhigiénés tanácsadás területén, és néhány évvel később kaptam meg a szövetségi államtól a prakszis engedélyemet. A doktori iskolában elvégeztem egy olyan kurzust a gyermekfejlődésről, amely azzal foglalkozott, amit akkoriban a DSM-IV – a mentális zavarok standard osztályozása, melyet a mentális egészségügyi szakemberek használnak az Egyesült Államokban – „gender identitás zavarnak” nevezett. Abban az időben a diagnózis ritka volt, és a legjobb kezelés az egyéni és családi terápia volt – és az, hogy hagyjuk, hogy a természet tegye a dolgát.  

A természetet a maga útján hagyni azt jelentette, hogy a gyerekeket hagyni kellett a serdülőkorba lépni. Az volt akkor és ma is ismert, hogy „a gender diszfóriában szenvedő, pubertáskor előtti gyermekek 80-95%-ának problémája a késő serdülőkor végére eltűnik, ha nem részesül társadalmi megerősítésben és orvosi beavatkozásban” (Michelle Cretella, M.D., American College of Pediatricians, 2018). Ma azonban ezt az információt elnyomják, mert a pszichológia területét eltérítették a woke gender aktivisták.

Az, hogy az intézményeket hogyan terrorizálták a „woke világnézetbe”, egy összetett kérdés, de arra lehet következtetni, hogy akadémiai körökből terjedt tovább, ahol az vezetők nagy része politikailag és társadalmilag baloldali beállítottságú. Samuel J. Abrams, a Sarah Lawrence College politikatudományok professzora szerint a vezetők többsége oktatási diplomával rendelkezik, „és a jelentések szerint az oktatási programok végzősei a demográfia, az identitás, a sokszínűség és a kapitalizmus szűk, progresszív szemléletére, valamint az elnyomásról alkotott elképzelésekre vannak állítva, melyek szerintük áthatják az amerikai társadalmat”. A Newsweek véleménycikkében Abrams professzor kifejti, hogy az egyetemi vezetők „olyan pedagógiához ragaszkodnak, amely a végzősöket aktivistákká változtatja.”

2013-ban az Amerikai Pszichológiai Társaság a gender identitászavart gender diszfóriává írta át, miután aktivisták évekig lobbiztak, akik szerint a korábbi terminológia igazságtalanul kategorizálta mentálisan betegnek a transznemű személyeket. Ezzel a pálfordulással a gender zavarodottság mentális betegségként való besorolása egy olyan kellemetlen érzéssé változott át, melyet „a test és az elme nem egyezése és/vagy a gender szempontból eltérő emberek társadalmi marginalizálása okoz” (APA).

A DSM-5 továbbá azt is megfogalmazza, hogy „a gender nem-konformitás önmagában nem mentális zavar.” Az az állítás, hogy a gender diszfóriát a „társadalmi marginalizáció” okozza, már eleve kétesélyes, mivel az Egyesült Államok a világ egyik legjobban leszbikus, meleg, biszexuális és transzneműséggel egyetértő országának számít.

A zűrzavart tovább fokozza, hogy a gender diszfória nem számít mentális betegségnek, míg a testdiszmorfia, „a külső megjelenés valamely aspektusának szélsőséges leértékelése, melyet objektív bizonyítékok nem támasztanak alá” (APA Dictionary) annak számít. Az étkezési zavarokkal küzdő egyének gyakran tapasztalnak testdiszmorfiát, és olyan beavatkozásokra van szükségük, mint kognitív viselkedésterápia, hogy segítsenek megváltoztatni rendellenes gondolkodásukat.

2015-ig a „téveszméket” a pszichiátria diagnosztikai kézikönyvében, a DSM-IV-ben úgy definiálták, mint „a külső valóságra vonatkozó téves következtetésekből eredő téves hiedelmek.” Ma azonban a pszichológia területe azt állítja, hogy a biológiai nemünkkel – amely valójában fizikai valóság – való ellentmondás nem téveszme, és nem a rendezetlen gondolkodás jele.

Az Amerikai Pszichológiai Társaság elvetette azokat a mentális egészségügyi normákat, amelyek megkövetelik, hogy az egyén gondolatai összhangban legyenek a fizikai valósággal, hogy elősegítse az érzelmi stresszre való összpontosítást, és elkerülje a gender zavarodottság mentális betegségként való megjelölését. Azokat a gyerekeket, akik a gender variancia vagy zavarodottság bármilyen jelét mutatják, most arra bátorítják, hogy a biológiai nemüktől eltérő, más „gender identitásokat” is fedezzenek fel.

Sajnos a szerepmodellek identitásképzésre gyakorolt hatását már nem veszik figyelembe vagy nem értik meg. Ennek bizonyítéka az olyan mai gyerekek számának robbanásszerű növekedése, akik a gender normák társadalmi elutasítása és a gender zavarodottság széleskörű támogatása miatt gender zavarral küzdenek az iskolákban, az orvosi rendelőkben, a terápián és a médiában. „Egy nemrégiben készült tanulmány dokumentálja, hogy a serdülők körében egyre nagyobb tendencia, hogy a közösségi oldalakon, például a Tumblr-en, a Reddit-en és a YouTube-on való tombolást követően transzneműként diagnosztizálják saját magukat. Ez arra utal, hogy társadalmi fertőzés lehet a háttérben.” (Littman L., “Rapid-onset gender dysphoria in adolescents and young adults: A study of parental reports”).

A terapeuták szerepe ma már nagyrészt arra szorult vissza ebben a tömeges zűrzavarban, hogy „szövetségesként” funkcionáljanak, hogy „kísérjék” és „megerősítsék” a gender identitást és a gender kifejezést. Valójában a legtöbb terapeuta olyan államokban és területeken él, ahol törvény kötelez bennünket arra, hogy affirmatív [megerősítő] terápiát nyújtsunk, ami klinikai aktivizmusnak felel meg. A hozzám hasonló katolikus terapeutákat, akik ellenállnak, marginalizálják – arra kényszerítik őket, hogy hallgassanak, hogy dolgozhassanak, vagy teljesen hagyják el a területet, ami még nagyobb visszhangot kelt a félretájékoztatásban és az egyre kevesebb kezelési lehetőségben. 

Azzal a jelenséggel, hogy a szakembereket arra kényszerítik, hogy elhagyják a pszichológia területét, hogy elkerüljék a woke politikát, a média általában nem foglalkozik, kivéve, hogy azokat a szakembereket, akik elég híresek ahhoz, hogy nyilvános dorgálást érdemeljenek, elmarasztalja. Jordan Petersont, egy kanadai pszichológust, írót és médiaszemélyiséget 2022-ben az Ontario-i Pszichológusok Kollégiuma saját engedélyének elvesztésével fenyegette meg, mert „szakmaiatlannak” tartott nézeteket fogalmazott meg. Peterson úr válaszul bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, és azóta nem hajlandó részt venni a testület által követelt „átnevelő” programban, mert olyan nézeteket vallott, amelyek „politikailag nem eléggé baloldaliak.”

Anekdotikus módon, a gyóntatószék szentségében beszélgettem olyan papokkal, akik spirituális vezetőim voltak, és megerősítették, hogy más katolikus pszichoterapeuták is úgy látják, hogy el kell hagyniuk munkahelyüket, hacsak nem találnak módot arra, hogy önállóan praktizáljanak. Katolikusként erkölcsileg kötelességünk elkerülni, hogy a gonosz cinkosává váljunk. A szakpolitika és irányelvek szintjén bekövetkező változások miatt sokan közülünk a pszichológia területén hamarosan nem tudnak majd jó lelkiismerettel praktizálni.

Azt akarom csinálni, amire kiképeztek; pszichoterápiát nyújtani.

Azoknak az egyéneknek, akik a megtapasztalt genderük és a biológiai nemük közötti inkongruenciával küzdenek, lehetőséget kell kapniuk arra, hogy feltárják, hogy a gyermekkori káros események, traumák és társadalmi fertőzések hatása hogyan hozható összefüggésbe azzal, hogy nehezen fogadják el biológiai nemük valóságát. Ehelyett számos államban megtiltották ezt a feltárást „konverziós terápia” címszó alatt, összemossák a valódi pszichoterápiát a homoszexualitás vagy a gender zavarodottság „gyógyítására” irányuló, potenciálisan káros kísérletekkel, áltudományos gyakorlatokkal.

Soha nem ajánlanék megkérdőjelezhető vagy etikátlan kezelést a gender diszfória kezelésére, és pontosan ezért nem tudom elhagyni az igazi pszichoterápiát a gender zavarodottságban szenvedő személyek „kísérésének” és „megerősítésének” nem vizsgált útjáért. Maga a genderideológiai mozgalom tudománytalan és mindenféle, tényekkel alátámasztott alapot nélkülöz.

A hozzám hasonló szakemberek számára következményekkel jár, amikor erkölcsi ítéletek születnek, melyeket gazdasági és társadalmi következmények követnek a genderrel kapcsolatos „politikailag inkorrekt” vagy keresztény nézetek képviselete miatt. Ami még tragikusabb, hogy egész életre szóló következményekkel jár a gyermekek esetében, akiket a gender aktivisták a nemváltó hormonok használata felé terelnek, és akiket olyan orvosi nemváltoztatás útjára küldenek, melyeknek az eredményeit nem képesek felfogni, vagy amelyekhez nem tudnak hozzájárulni.

A gyermekek védelme érdekében össze kell fognunk, hogy közösen lépjünk fel a „eltörlési kultúra” [cancel culture] ellen, hogy a gyermekeket védeni akaró szakembereket – és magukat a gyermekeket – ne tiporja el a genderipar.

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2023. augusztus 23.