Ne engedd, hogy a félelem felemésszen
Franklin D. Roosevelt, egykori amerikai elnök közismert mondása, hogy „Egyetlen dolog, amitől félnünk kell, az maga a félelem!” Érdekes, hogy a Biblia leggyakrabban használt kifejezése a „ne félj”, illetve „ne féljetek”. A félelem ösztönző is lehet, de gyakran inkább elcsüggeszt. Arra késztethet, hogy mozgásba lendüljünk, vagy akár arra, hogy lebénulva ne tegyünk semmit. Az értelmes cselekvés akkor kezdődik el, amikor a félelmet háttérbe szorítjuk és átgondoltan, pragmatikus módon viselkedünk.
A kaliforniai Chapman Egyetem az egyik éves felmérésében az amerikaiaktól azt kérdezte, hogy mi a legnagyobb félelmük. Mindig azt gondoltam, hogy ez félelem lesz a nyilvános megszólalástól, vagy pénzügyi bizonytalanságtól, vagy talán haláltól. Nos, az eredmény egy kicsit meglepő volt. Az első tíz leggyakoribb félelemből csak kettő volt kapcsolatos pénzügyekkel, öt pedig a környezetszennyezést érintette.
A halál nem is volt az első tízben! Azt hallottam, hogy az egyik szerző szerint a környezetszennyezést nem is sorolhatnánk a félelmeink közé. Mintha igazi félelem csak a haláltól, ráktól vagy hasonló rettegett betegségtől lehetne. A környezetszennyezéstől való félelmet elveti, mintha az nem adhatna okot aggodalomra.
A magam részéről biztatónak tartom az eredményt, mert az emberek nem attól félnek, amit a politikusok és a média sugall nekik, hogy féljenek, hanem ennél szélesebb a látókörük. A felmérés szerint a három legfontosabb tényező a félelem kialakulásában az alacsony műveltség, a televízió, illetve a rádió beszélgetős műsorai, és a tévé bűnügyi programjai. Gyakorlatilag ez az oka, amiért annyian félnek a bűnözéstől, a bevándorlástól és a természeti katasztrófáktól. Éppen ezért, ha nem akarunk ijedősek lenni, akkor kapcsoljuk ki a tévét és látogassuk meg a könyvtárat.
Könnyen elkaphat az éppen divatos félelem sodra. Úgy is nevezhetjük ezt, hogy a „sürgősség zsarnoksága”. (Ez a kifejezés egy utalás Hummel azonos című könyvére, Tyranny of the Urgent). Fegyelmet igényel tőlünk, hogy a látóterünk ne szűküljön be. Gyakran beszélgetünk a feleségemmel arról, hogy öt év távlatában hol szeretnénk tartani és mit szeretnénk csinálni. Vagyis mit kell tennünk ma, hogy elérjük a célunkat! Most nézzünk néhány példát arra, hogy a Szentírás miért tanítja: „ne féljetek”!
Emlékezz arra, hogy nem vagy egyedül! Mikor arra kezdünk gondolni, hogy az élet kihívásaival és nehézségeivel egyedül kell szembesülnünk, akkor emlékeztessük magunkat, hogy Isten azt ígéri, hogy velünk van. „Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” (Ézsaiás könyve 41,10)
Emlékezz arra, hogy megbecsült vagy! Isten nagyra becsül mindent, amit teremtett, azonban az emberiség magasan a legértékesebb. Ezért rábízhatjuk magunkat a vezetésére és a gondoskodására. „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. Ugye, a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül? … Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok.” (Máté evangéliuma 10,28-31)
Emlékezz arra, hogy Istennek terve van veled! Mikor elbátortalanít az előttünk lévő ismeretlen, akkor bizonyosak lehetünk abban, hogy Istennek előre elkészített terve van velünk, és azt be is teljesíti. „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” (Jeremiás könyve 29,11)
Mikor Roosevelt a félelemtől való félelemről beszél, akkor úgy érti, ne essünk pánikba. Ne engedjük, hogy a rémületkeltők, akik a félelem terjedését szolgálják, a hatalmukba kerítsenek! Ahelyett, hogy azon aggódnánk, amit nem tudunk befolyásolni, inkább térjünk vissza munkánkhoz, hogy arra összpontosíthassunk, amin változtatni tudunk. Bízzunk Istenben, aki uralkodik mindenek felett.
A KEVE Társaság a CBMC International és az Europartners társszervezete
Forrás: keve.org, Monday Manna
Létrehozva 2019. október 25.