(Földesi Barnabás festőművész barátom írását teszem közzé a prófétai és tanítói szereppel kapcsolatban. Az alábbi gondolatmenetet először másfél éve egy levélváltásban küldte át nekem több részletben. Számomra annyira megvilágosító erejű volt, hogy arra bíztattam, fogalmazza át egy önálló cikké, amit vendégposztként közzé adhatok. A cikk mostanra született meg, de a tartalma azonos a másfél évvel ezelőtti eredetivel. Aki követi az evangéliumi világon belüli mozgásokat, számos ponton kifejezetten prófétainak fogja találni a Barnabás által leírtakat. Nagyon fontos és időszerű írás. Mivel a leírt mintázat nem kortól függő, a gondolatmenet szerintem időtálló is lesz.)

„Antiókhiában, az ottani gyülekezetben volt néhány próféta és tanító: Barnabás és Simeon, akit Nigernek is hívtak, cirénei Lucius és Manaén, aki Heródes negyedes fejedelemmel együtt nevelkedett, valamint Saul.” (ApCsel 13,1)

A mai egyház gyakorlata szinte kizárólagossá tette az egyszemélyű, prédikáló lelkipásztor szerepét. Ebben a zubbonyban senyved sok szolgálati ajándék, amelyek különálló és határozott peremű energiaközpontként is kapcsolódhatnának egymáshoz, ha nem kötné őket gúzsba ez a hagyománnyá merevedett uniformis. Éppen ezért – és ez kívülről sokkal jobban látszik – nyomokban evangélista, prófétai vagy apostoli ambíciókat is fogva tart a parókiaposzt. Sok értékes szolgálati karakter jobb híján lelkipásztorkodik és félrecsúszott hologramként felel csak meg munkaköri leírásának amitől a gyülekezetén kívül talán saját maga szenved a legjobban. De a képet kicsit elfordítva, azt is elmondhatjuk, hogy a helyi kötődésű, pásztori szívvel rendelkező presbitériumnak is nagy szüksége van, hogy valós segítséget kapjon az idézett igében felvonultatott beszédajándék specialistáitól, lévén, hogy a pásztorlás vagy gyülekezetvezetés nem feltétlen kívánja meg a szónoklás vagy a szisztematikus gondolkodás képességét.

Az antiókhiai klérus leírása alapján a helyi gyülekezet működhet az apostol, pláne az evangélista jelenléte nélkül is (akik az indulásnál ugyan nélkülözhetetlenek), de nem nélkülözheti a tanító és a próféta ajándékait. Az, hogy a két terminus nem szinonimája egymásnak, már ebből a kis szakaszból is jól kitűnik. A két ajándék nem keverendő össze. Az élek letöréséből, az ízek keveredéséből sokszor csak silány szellemi ellátmány várható. Az Újszövetségben a prófétaság nem az Ószövetség hasonló néven bejegyzett intézményének a folytatása, hanem kevesebb annál. De nem is az alkalmi kijelentéseket és próféciákat közvetítő kegyelmi ajándék birtokosa. Ennél – a laikus testvérek által is gyakorolható karizmánál – többet megvalósít az Újszövetség prófétája, akit talán a tanító hivatalának az összevetésével lehet legjobban körbejárni. A próféták és a tanítók ugyanis sokszor ellentétes habitusban és szerepben öltenek testet. Ennek ellenére vagy éppen ezért kéz a kézben járnak, és együtt testesítik meg az egyház számára az isteni gondviselést.

A prófétának Isten életutat és sorsot ad, amit üzenetté kell formálnia. Lehet egy földrajzi, társadalmi, családi vagy munkahelyi helyzet, melyen keresztül Isten mélyen beleszántja lelkébe azokat a vájatokat, amik begyűjtik majd a Szentlélek gondolatait. Nem mindenhez ért és nem tud mindent, mint a tanító! Időről-időre várandós egy-egy fontos igazsággal, ami számára is életalakító jelentőséggel bír! A tanító saját élettapasztalatán túlmutatóan is tud tanácsot és útmutatást adni. Képes az elveket és általános igazságokat a töredékes tapasztalatokra is adaptálni, az egyediben meglátni az általánost. A próféta ezzel szemben saját és mások helyzetét emeli üdvtörténeti magaságokba. A tanítóval szemben a profétának a saját helyzetét kell nézőponttá tennie, mert Isten egyik arcélét képviseli az emberek felé.

Egy tanító ezzel szemben nem engedheti meg magának a személyességnek ezt a luxusát! Neki kiszögelni kell és eltávolodni magától, mert az embereket fogja Isten felé vinni. Egy próféta lehet virtuóz a kifejezésben és élhet a teatralitás eszközeivel, egy tanítónak ellenben le kell mondania erről. A tanítónak nem szabad a kivételekre építeni, a prófétának viszont azonosulnia kell az egyéni drámákkal. A próféta élete rejtőzködő és pusztai élet. A tanító a hegyen áll a folyamatos figyelem középpontjában. A tanító hosszútávfutó, aki stratégaként éli az életét. Nagy munkabírású és bírja a módszeres, rendszeres terhelést. A próféta sprinter, aki egy nap alatt kétszer is megjárhatja a Jákob lajtorjáját, de utána évekre eltűnhet az Adullám barlangjába. Koncentrációja intenzív, de rövid ideig tart. A tanító megteremti a helyzetet és lerakja az alapokat, kezdeményez és épít. A próféta reagál, betoppan és kiigazít.

A Biblia egy vaskos tanítói könyvvel kezdődik, mely kijelöli az Isten helyét az ember életében, de a próféták munkálkodásával folytatódik, akik a valós hozzáigazítást elvégzik. A próféta keresi a tanító tekintélyét és igényli normakontrolját! Nem önjáró és nem önjelölt. Képes bejárni az alázat völgyét. A tanítóban a stabil rugaszkodási pontot keresi, ahonnan felemelkedhet és ahova az üzenetétől megüresedve visszaeshet. A próféta kockáztat, mikor saját szerepével házal és beleáll mások életébe, de a tanító megfoghatja kezét, hogy bele ne szédüljön küldetésébe. A tanító munkája folytatóját látja a prófétában, befogadja inspirációit és rendszerbe foglalja.

A hirtelen támadt helyzeteket nem mindig szerencsés a tanítónak definiálnia. A tanító megérleli és elhelyezi ezeket a rendszerében. Ez idő. A rajtaütés a próféta dolga, aki a gyors helyzetfelismerés ajándékát kapta. Gyakran képekben és példázatokban világít meg összefügéseket. A tanítónak nem szerencsés ezért elhasználódnia a sajtóértesülés szintű aktualitásokban, mert koptathatja a tekintélyét. A tanító megkérdezheti a prófétát és tanácsokat is elfogadhat tőle a friss áramlatok megítélésben, mert a próféta szimata itt jobban működhet.

Mózes törvénytanító volt. Dávid próféta. Ha csak a zsoltárokat olvassuk a törvény nélkül, akkor életünk az igei inspirációk és benyomások önkénye szerint alakul majd. Bármi igaz lehet és annak ellentéte is. Mózes kéréséhez pedig sosem leszünk elég bátrak, ha nem kapunk erőt hozzá a zsoltárokból. Mózes alig hibázott élete során (ott is inkább csak megduplázott valamit, amit egyszer is elég lett volna) és kimaradt miatta az ígéret földjéről. A tanító nem hibázhat, mert akkor százezrek mehetnek a levesbe. Az alap egyszerűen nem lehet rossz, mert akkor a hibás építkezés közben nem lesz hová visszatérni. A munka megéghet, de a fundamentum nem! Dávid Mózessel szemben hibát hibára halmozott élete során, mégis azt mondta róla Isten: szívem szerinti ember. Ez nem menti fel Dávidot és nem bátoríthatja a prófétát felelőtlenségre, csak a két elhívás ellenkező természetére mutat rá.

Ne legyetek sokan tanítók, mondja Jakab, mert azoknak nagyobb ítéletük lesz. Tanítóból kevesebb kell, mint prófétából. A tanítónak nem szabad kilépnie elhívásából és fecsegnie a szószékről. Fontos, hogy vállalja önmagát és szerepéhez hű legyen. Még akkor is, ha időként nehéznek vagy hűvösnek érzik a tanácsait. Neki nem szerencsés az általános szabályoktól eltérnie. Egy elakadt embernek szüksége van arra is, amit a tanító és arra is, amit a próféta tud neki mondani. A kettő a tanácsolt személy döntésében és helyzetében összeforr.

A XX. században volt néhány átfogó jelentőségű próféta és tanító. Chesterton például tankönyvszerűen szólaltatta meg a prófétai hangot a XX. század elején. A modernizmus jelentkezésével egyidőben adott megsemmisítő kritikát az új mozgalom gyökerének. Csodálni való lélekjelenléte minden fals gondolatnak utána eredt. Virtuóz volt, meghökkentő és kíméletlen. Munkáját azonban mások folytatták. C.S. Lewis, aki Chestertont mesterének tartotta, sokkal tovább jutott abban, hogy a modernizmus utáni világnak újra elmagyarázza a keresztény igazságot. Ez lassabban érő és kitartó feladat volt. Szinte minden részletre kiterjedt munkássága és betöltötte a XX. századi keresztény hiányérzet várakozásait.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2019. szeptember 9.