Legyen szó magánéletünkről vagy szakmai előrehaladásunkról, vannak bizonyos időszakok, amikor úgy tűnik, hogy minden összeomlik. Akármit teszünk, minden csak rosszabbra fordul. Lehet, hogy egy fontos cél eléréséért küzdő karrierünkről, vagy egy értékes kapcsolatunk megmentéséről van szó, úgy érezzük, eljött a vég. Az elménket elborító sötét színben látjuk a világot. Barátaink, közeli rokonaink mintha távolodnának, és magunkra hagynának minket a magány érzésével. Már csak idő kérdése, és bekövetkezik a borítékolható hajótörés.

Abban a hitben élünk, hogy ami az üzleti világban, személyes célkitűzéseinkben és akár lelki életünkben igazán számít, az a siker. Ha nem büszkélkedhetünk saját sikertörténettel, akkor az csak kudarcot jelenthet. És sajnos a kudarc senkit sem érdekel.

Henri Nouwen, a keresztyén életvitel múlt században élt kiváló támogatója Itt és most c. könyvében arra hívja fel a figyelmünket, hogy az élet váltakozó epizódok sora: öröm és bánat, siker és kudarc, egészség és betegség természetes apálya és dagálya, akárcsak az évszakok a naptárban. A Biblia sokat elárul ezekről az évszakokról. Az Ószövetségben ezt olvashatjuk: „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak… Megvan az ideje a rombolásnak, és megvan az ideje az építésnek.” (Prédikátor könyve 3,1–8.)

Földi élete során a Názáreti Jézus úgy tekintett a fájdalom és a kudarc pillanataira, mint életének nélkülözhetetlen részeire. Pétert, egyik legközelebbi (és leglobbanékonyabb) követőjét megfeddte azon az éjszakán, melyen elárulták. Ezt mondta: „Tedd hüvelyébe a kardodat! Vajon nem kell kiinnom azt a poharat, amelyet az Atya adott nekem?” (János evangéliuma 18,11). Megértette, hogy a rá váró megpróbáltatást nem kerülheti el.

Péter szerint ez elfogadhatatlan volt. Ő nem tudta elviselni a kudarc tudatát. Inkább kirántotta korábban ügyesen elrejtett kardját, és harcolni kezdett Jézus vádlói ellen. Inkább megtámadta a támadókat és levágott egy fület. Bármit kész volt megtenni, csak a poharat nem akarta kiinni.

Mindannyian vágyunk egy saját „kardra”, amellyel elháríthatjuk az élet támadásait. Ilyen védőfegyvernek látszik egy vastag bankszámla, egy arany-hitelkártya, egy jelentős megtakarítási számla, egy tehetős barát, akit krízishelyzetben segítségül hívhatunk, illetve az anyagi javak, amelyeket szükség esetén könnyen likvidálhatunk. Valóban hatásos fegyverek ezek? Vagy inkább csak sétapálcák, amelyekkel átmenetileg elhárítható az elkerülhetetlen pohár?

Ahhoz, hogy dönteni tudjunk, mikor kell harcolnunk, és mikor kell kiinnunk a poharat, lelki látásra van szükségünk.

A dühös, erőszakos, fegyveres katonáktól körbevéve Jézus túllátott az ostromon. Megértette, hogy ez nem a harc ideje, hanem Isten akaratának elfogadásáé, még akkor is, ha ez szenvedéssel, fájdalommal és halállal jár. Szükséges volt, hogy kiigya ezt a keserű poharat. Az emberiség bűneiért kellett vezekelnie.

A pohár nemcsak a lelki életünkre vonatkozó illusztráció. Mindannyiunk számára, akik az üzleti és szakmai szférában dolgozunk, a „pohár” néha elkerülhetetlen. Talán éppen ma élsz át egy ilyen pillanatot. A pohár kiivására kérnek, de hallani se akarsz róla. Ugyan, ki vágyna a fájdalomra és a keserűségre a siker helyett?

Ilyen körülmények között bölcsességre van szükségünk, hogy megértsük, ami történik – és ami meg fog történni. A Biblia azonban ad vigasztalást. A zsoltáros Dávid írja “Mert csak egy pillanatig tart haragja, de egész életen át a kegyelme. Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás.” (Zsoltárok könyve 30,5). A 11. versben így folytatja: „Gyászomat örömre fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, és örömbe öltöztettél.” Meg volt győződve arról, hogy Isten a legsötétebb időket is a javunkra tudja fordítani.

A KEVE Társaság a CBMC International és az Europartners társszervezete

Forrás: keve.org, Monday Manna

Létrehozva 2018. szeptember 3.