Isten ma is megmutatja nekünk, hogyan kellene élnünk. Igyek­szik mindent megtenni azért, hogy ráfigyeljünk, különösen ak­kor,amikor eltávolodunk Tőle.

A zsoltárok könyvében olvassuk: „értelmet adok neked, meg­tanítalak az útra, amelyen járnod kell. Tanácsot adok neked, s szemem rajtad nyugszik.” (Zsolt 32,8)

De a legtöbb ember nem fogadja meg ezt. Isten oly sokat ve­sződik velünk! Igéje által mindig arra figyelmeztet bennünket, hogyan kellene élnünk. Ki tudja, mennyi időnk van még arra, hagy életünket megváltoztassuk, és mélyebb kapcsolatba lép­jünk Vele?

Márk evangélistánál olvassuk, hogyan szól Jézus az emberek­hez: „Hallgassatok rám mindnyájan és értsétek meg, amit mon­dok‘ (Mk 7,14) Biztosan nagy tömeg vette körül Jézust, amikor rávilágított, hogy mit csinálnak rosszul. Meg akarta értetni ve­lük, milyen fontos, hogy megtartsák Isten parancsait. Abban az időben is voltak, akik nem vették komolyan Isten Szavát és a pa­rancsokat nem tartották meg, akárcsak napjainkban.

Jézus világosan el akarta nekik magyarázni, mit jelent, ha Is­ten Szavát nem vesszük komolyan, és mi a bűn. Ezért hívta újra és újra magához az embereket és tanítatta őket, amint azt a 15. versben halljuk: „Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná.“

Ezt a kijelentést azonban még saját tanítványai sem értették egészen, amint a 17. vers is mutatja: „Amikor a tömeg elől be­ment a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme.“

A tanítványok megvárták, míg egyedül maradnak Jézussal. Csak ezután merték Őt megkérdezni. Bizonytalanok voltak, szükségük volt Jézus magyarázatára. Az Úr válasza nekünk is segít, hogy helyesen értsük Isten Szavát.

A 18. versben olvashatjuk Jézus magyarázatát, amit a tanít­ványoknak adott: „Így felelt nekik: »Hát rnég ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy ami kívülről kerül be az emberbe, nem szennyez­heti be?«”

Tehát amit eszünk, nem szennyezhet be minket. A további magyarázatot a 19. verstől a 23-ig olvashatjuk: „»Mert nem hatol a szívébe, hanem csak a gyomrába: aztán a félreeső helyre kerül. « Ezzel tisztának minősített minden ételt. De hangoztatta, hogy ami kimegy az emberből, az teszi tisztátalanná az embert. Mert be­lülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, er­kölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszin­dulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszt az embert.“

Mert az ember gondolkodásmódja a tökéletesség mértéke. Nincs bűn gonosz indulat nélkül. Minden bűn a szívünkben kezdődik, azaz a gondolatainkban.

Sámuel második könyvének tizenegyedik fejezetében talál­ható Dávid király története. Abban az időben az volt a szokás, hogy a király háború idején hadseregének élén haladt. Dávid ki­rály az embereit elküldte a háborúba, de ő maga Jeruzsálemben maradt. Nagyon sok szabad ideje volt, sétálni ment. Amint a ki­rályi palota tetején fel alá járkált, a kertben egy szép asszonyt lá­tott fürdeni, aki a fronton harcoló legjobb katonájának, Urijának felesége volt.

Ahelyett, hogy visszament volna a házba, Dávid figyelte az asszonyt, és mindjárt az a gondolata támadt, hogy jó volna együtt lenni vele. Ha rögtön bemegy a házba, ahelyett, hogy bá­multa volna őt, nem követ el bűnt. Ehelyett több parancsot is megszegett. A kilencedik parancs így szól: „Ne kívánd felebará­tod feleségét.” Mivel nem fordult el, hanem sokáig nézte őt, el­követte az első bűnt.

Abban a tudatban, hogy mint királynak, hatalmában áll min­dent megtenni, palotájába kérette Batseba-t, Urija feleségét és együtt hált vele. Ezzel a hatodik parancs ellen vétett.

Amikor megtudta, hogy Batseba gyermeket vár tőle, vissza­hívatta Uriját a harctérről. Azt akarta, hogy Urija a feleségével háljon, hogy úgy tűnjön, mintha Urijától lenne állapotos. Urija azonban nem ment haza a feleségéhez. Amikor Dávid ezt meg­hallotta, alattomos módon megölette. Megparancsolta, hogy Uriját állítsák a frontvonalba, aztán a többi katona húzódjon hátra. Ez Urija biztos halálát jelentette, és ezzel Dávid az ötödik parancs ellen vétkezett: „Ne ölj!”

Végül Dávid még a nyolcadik parancs ellen is vétkezett: hazu­dott. Mivel bűneit el akarta tussolni, részvétet színlelt, amikor az özvegy Batseba-t magához vette a királyi palotába.

Dávid példájából világos, hogy a király mennyi bűnt követett el, mivel nem ment el a háborúba, s ezért sok szabad ideje volt. Nem csak ő vétkezett, hanem másokat is bűnbe vitt.

Minden egy pillantással kezdődött. Ettől a pillantástól bű­nös gondolatai támadtak, s ez lett a kiindulópontja minden go­noszságnak. Milyen gyorsan bűnbe lehet esni! Az Úrnak mindez nem tetszett. Fel akarta ébreszteni Dávidban a bűntudatot, hogy vétkét megbánja és megtérjen. Ezért Isten elküldte Nátán prófé­tát Dávidhoz. A tizenkettedik fejezetben olvashatjuk, hogy mit mondott a királynak:

Élt egy városban egy gazdag ember, akinek sok birkája és marhája volt. Élt ott egy szegény ember is, egyetlen bárányká­jával. A kis jószág a gyermekeivel együtt nőtt fel. Az ő kenyerét ette, az ő poharából ivott, ölében ült. Olyan kedves volt számára, mintha egyik gyermeke lenne. Amikor a gazdag emberhez ven­dégek érkeztek, nem akart a lakomához a saját állataiból vágni. Elvette hát a szegény ember bárányát, és azt szolgálta fel vendé­geinek.

Az 5-7. versekben megtudhatjuk, miként reagált erre a király: „Igen nagy haragra gerjedt erre Dávid az ellen az ember ellen, s azt mondta Nátánnak: »Az Úr életére mondom, hogy halál fia az az ember, aki ezt cselekedte. Négyszeresen térítse vissza a bárányt, mivelhogy ezt cselekedte és könyörtelenül járt el.« Azt mondta erre Nátán Dávidnak: »Te vagy az az ember!«” Megdöbbent erre Dá­vid király. Felismerte, mennyire hálátlan volt az ellen az Isten el­len, aki oly sok ajándékkal halmozta őt el. Megbánta bűneit és Isten megbocsátott neki. Azonban, vétkei miatt fiát, akit Urija felesége szült neki, az Úr elvette, meghalt.

Az Újszövetségben is olvasunk a Tízparancsolatról. Ott egé­szen pontosan le van írva, hogy ki örökli Isten Országát és ki nem. Néhányan, akik hozzánk a Raphael Házba jönnek, azt mondják nekem: „A Tízparancsolat csak azokra az emberek­re vonatkozik, akik akkor éltek.” Szerintem az emberek ezt be­beszélik maguknak azért, mert szabadok akarnak lenni. Min­dent maguk akarnak eldönteni és mindent úgy akarnak csinál­ni, ahogy nekik tetszik. Pál apostol a Galatákhoz írt levelében a következőket írja: „A test cselekedetei nyilvánvalók: kicsapon­gás, tisztátalanság, fajtalanság, bálványimádás, babonaság, ellen­ségeskedés, viszálykodás, vetélkedés, harag, veszekedés, szakadás, pártoskodás, irigykedés, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Mint már előbb mondtam, most ismét kijelen­tem: Akik ilyeneket művelnek, nem öröklik Isten országát.” (Gal 5,19-21)

Néhányan nem tudják, mit nevezünk paráznaságnak. Elő­adásaim során újra és újra megkérdezik, mi a paráznaság. A Ka­tolikus Egyház Katekizmusában, a 2353-ban található a követke­ző meghatározás:

A paráználkodás (lat. fornicatio) egy szabad álla­potú férfi és nő házasságon kívüli testi egyesülése. Súlyosan ellenkezik a személyek méltóságával és az emberi szexualitással, amely természete szerint a házastársak javára, valamint gyermekek nemzésére és nevelésére rendeltetett. Ezenkívül súlyos botrány, amikor fiatalokat ront meg.

2009 őszén egy Dél-Tirolban, Brixen-ben tartott lelkigyakorlat alatt ismertem meg Martinát és Georg-ot. Mindketten figyel­mesen hallgatták Isten igéjét. Megértettek mindent és elismer­ték, hogy a házasság Isten áldása nélkül nem épülhet föl. Az elő­adás után Georg megkeresett engem és elmondta, hogy ő ezt ed­dig nem tudta. Gyakorló katolikus volt, azonban már több éve együtt élt a feleségével, anélkül, hogy egyházi házasságot kötöt­tek volna. Nem sokkal ezután kaptam egy köszönőlapot temp­lomi esküvőjükről a következő szöveggel:

„Bensőségesen, csendesen, a legszűkebb körben, hosszú utat bejárva fogadjuk most az Isten gyógyító áldását! Kedves Margaritha nővér, szívből köszönjük figyelmeztetését, hogy kér­jük Isten áldását házasságunkra. Imáinkba foglaljuk Önt. Öröm­teli és áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk! Az Ön Georgja és Martinája”

Nem csodálatos látni, amint az emberek figyelmüket az Úr út­mutatására fordítják és az Ő szavát követik? Georg és Martina egy sokatmondó fényképet is mellékelt, amelyen a pap áldó ke­zei is láthatók. Tudjuk, hogy maga Jézus az, aki a pap kezei ál­tal megáldotta őket. A képen látható, mennyire sugárzik róluk a boldogság!

Mivel sok ember nem olvassa a Katolikus Egyház Katekizmusát, nem is tudja, mi a paráznaság. Ismerek embereket, akik évek óta egyházi esküvő, tehát Isten áldása nélkül élnek együtt. Házas­ságukat nem sziklára építették, hanem homokra. Már gyakran egy kis veszekedés is szétzilálja a kapcsolatukat. Nem értik meg, hogy így nem örökölhetik a mennyek országát.

Egyszer egy házaspár tizenkét éves kislányával jött lelkigya­korlatunkra. A férj nagyon beteg volt. Elmesélték, hogy már sok orvosnál voltak és rengeteget imádkoznak. Kértem Jézust, hogy adjon számukra üzenetet, és felütöttem Bibliámat. Izajás köny­vénél nyílt ki. Felolvastam nekik: „Nem! Nem rövid az Úr keze: meg tudna szabadítani, s a füle sem süket a hallásra, Nem, hanem a ti gonoszságaitok ütöttek szakadékot köztetek és Istenetek kö­zött. Bűneitek fedik el arcát előletek, hogy ne hallgasson meg ben­neteket.” (Iz 59,1-2)

Isten mindenható. Ő mindent megtehet. De ha bűnben élünk, nem tud nekünk segíteni. Bűneink eltakarják az Ő arcát, így nem hallhatja meg imánkat. Isten nem tud cselekedni, ha bűneink közénk állnak.

Mondtam a családnak: valami akadály lehet köztük és Isten között; talán bűnben élnek és régóta nem gyóntak. Rögtön be­vallották, hogy nincsenek egyházilag összeházasodva. Elmagya­ráztam nekik, hogy paráznaságban élnek. Házasságukat Isten ál­dása nélkül kezdték; családi életükben Istennek semmi szerepe nincs. Sok családhoz hasonlóan ők sem fogták fel, hogy Isten mit mond a paráznaságról.

Részletesen elmagyaráztam nekik a paráznaság negatív hatá­sait. Ha továbbra is így élnek, nem juthatnak be a mennyek or­szágába. Néhány héttel később megtudtam: amint elhatározták,

hogy egyházilag összeházasodnak, a férj jobban lett, Megtartot­ták a templomi esküvőt. Hála legyen Istennek, hogy Szavát meg­értették!

Ha Jézussal járjuk utunkat, újra és újra csodálatos dolgokat ta­pasztalhatunk meg. Ezt E. H. asszony is megerősítheti, aki édes­anyja kíséretében jött első alkalommal az imanapra. Erről a következőképpen ír:

2009. december 13-án vasárnap érkezett kilenctagú csoportunk Bad Soden-Salmünsterbe, az imanapra. Margaritha nővér megkérdezte a jelenlévőktől: „Ki volt Önök közül már a karácsonyi vásárban?” Né­hányan felemelték a kezüket. Erre így szólt: „A ka­rácsonyi vásár itt van; az Űr sok ajándékot készített számunkra. Csak ki kell tárnunk a kezünket, és eze­ket elfogadnunk a magunk és szeretteink számára:’

Előadásában Margaritha nővér azokról a házaspá­rokról beszélt, akik már harminc éve, vagy még ré­gebben együtt élnek egyházi esküvő nélkül. A nővér hangsúlyozta, hogy ez súlyos bűn. Láttam, hogy édes­anyám nyugtalanul mocorog a székén. Azt gondol­tam magamban: Aha! Találva érzi magát! Így is volt. A következő napon felkeresett. Nagyon meglepődött, hogy sejtettem, miért jött. Komolyan és elszántan rám nézett, és így szólt: „Össze akarok házasodni a férjemmel! Hívj papot!” Aztán elment az édesapám­hoz. Hozzá kell tennem, hogy ő egy súlyos szélütés miatt két éve ágyhoz volt kötve. Édesanyám ápolta.

Így imádkoztam: „Uram, segíts nekünk! Nincs még ebben tapasztalatom. Nem tudom, mit és ho­gyan kell tennem. De Te, Uram, tudod, Te ismered az utat!” Margaritha nővért is kértem, hagy imád­kozzon értünk. Így fohászkodtam: „Uram, fogd a kezem és vezess engem:’ Aztán felhívtam a plébá­niát. Szerencsére a plébános otthon volt. Vázoltam neki a helyzetet, s közben arra gondoltam: „Kará­csony előtt a papoknak sok dolguk van; bizonyára csak egy távoli időpontot tud adni a szüleimnek:’

Amikor mindent elmondtam neki, a plébános a következőt kérdezte: „Jó lesz, ha fél órán belül Önöknél vagyok?” Kérdése sokkolóan hatott rám, de gyorsan igent mondtam. Szélsebesen rohantam

édesanyámhoz, és odakiáltottam neki: „Mennyas­szony, gyorsan öltözz át! Fél óra múlva esküvő lesz!” Mire ő elkezdett sírni.

Én is gyorsan átöltöztem, magam sem tudtam, hogy miért. Megérkezett a plébános. Néhány szó után kijelentette: „Ön és testvére a tanúk:’ Most már tudtam, miért csinosítottam ki magam annyira! Édesapám ágya köré gyűltünk mindannyian. Odatettünk egy keresztet és egy égő gyertyát is. Az atya imádkozott. Éreztük, hogy hatalmas kegyelem árad ránk, mely nagy örömmel és belső békével tölt el bennünket. Mindannyian tudtuk, hogy ez az es­küvő Isten különleges ajándéka. 53 év után a szüle­im Isten jóságának köszönhetően új életet kezdtek, amelyben a házasság szentségét, és az egyház áldását kapták a pap által.

Köszönjük Neked, drága Jézus azt a szeretetet, amelyet szüleimnek és az egész családnak adtál. Alleluja! Dicsőség az Úrnak!

Egy hónappal később a frissen házasodott feleség eljött az ima­napra, és tanúságot tett. Mialatt beszélt, láttam, hogy sok részt­vevőnek könnybe lábad a szeme. Mélyen megérintette őket a történet. Biztos vagyok abban, hogy sokan felismerték: Isten ál­dása nélkül az együttélés nem tesz boldoggá.

Manapság sok ember nem érti, amit Jézus a házasságról mara­dott. Máté evangéliumában így szól hozzánk: „Hallottátok a pa­rancsot: Ne törj házasságot.” (Mt 5,27) Akik házasságot törnek, úgy gondolják: úgysem látja senki.

De Sirák fia könyvében ez áll: „A férfi, aki vétkezik ágyában, azt gondolja magában: « Ugyan ki lát engem? Betakar a sötét, el­rejtenek a falak, senki sem lát engem, miért félnék hát vétkezni? A Magasságbeli nem ügyel vétkemre.» Csak az emberek szemétől fél, s nem gondol arra, hogy az Úr szeme tízezerszeresen fényesebb a napnál: az embereknek minden útját látja, s a legrejtettebb zugba is behatol.” (Sir 23,18-19)

Így él sok ember a világon. Számukra csak egy a fontos: em­bertársaik ne lássák, hogy ők bűnben élnek. Nem gondolnak arra, hogy Isten mindent lát és eljön az idő, amikor tetteikért számot kell adniuk.

Egyszer egy férfi jött a Raphael Házba és arra kért, imádkoz­zam két gyermekéért, mert mindketten egy szekta tagjai lettek. Később kiderült, hogy a férfi több mint húsz éve paráznaságban él: elvált és polgári házasságot kötött egy másik asszonnyal. Ho­gyan kaphat ez az apa választ Istentől, amikor gyerekeiért imád­kozik? Hiszen ő maga is bűnben él? Sok olyan ember van, aki Is­ten nélkül él, de nem fogja fel, hogy rossz úton jár, hogy életét meg kéne változtatnia. Amikor aztán rosszul alakul az életük, Istent hibáztatják.

Jézus nemcsak a házasságtörésre figyelmeztet, hanem még azt is mondja: „… aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele.” (Mt 5,28)

Miért néznek a férfiak sóvárgó tekintettel a nőkre? Legtöbb­ször a ruha miatt, amit a nők fölvesznek. Ezzel a nők tudatosan, vagy tudattalanul bűnre csábítják a férfiakat, s ezzel maguk is bűnt követnek el. Sirák fia könyvében ez áll: „Hogy ki az ember, megmutatja az öltözete, a nevetése és a járása:‘ (Sir 19,30) Egy látszólag ártalmatlan viselkedés így vonhat maga után további bűnöket. A kihívó öltözködés gyakran paráznaságra vagy házas­ságtörésre csábit, és nem ritkán váláshoz vezet.

Jézus ezt mondja a házasságról: „Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét.” (Mk 10,9) Ez mindnyájunknak szól. Miért nem veszik az emberek ezt komolyan? Nem értik? Sokan nem akarják megérteni, ezért sok a válás manapság. A statisz­tika szerint minden második házasság válással végződik. Egyes helyeken a házasságok kétharmada így végződik. Erre mondták régen: „Amennyi a bűn a házasság előtt – annyi a könny a há­zasságban:’ Vegyék komolyan a házasságot! Ha paráznaságban vagy házasságtörésben élnek, térjenek meg!

A fiatalokat is arra szeretném hívni, hogy gondolják végig: mit jelent a paráznaság, és milyen következményei lehetnek. A Raphael Házba sok fiatal jön lelkigyakorlatra. Beszélgetéseink során újra és újra észreveszem, hogy a fiatal lányok milyen könnyen hagyják magukat elcsábítani. Elég, ha a fiúk azt mondják: Szeretlek! Jó volna együtt lenni az ágyban! A lányok félnek, hogy elveszítik a fiút és mindenbe belemennek. Csak később jönnek rá, hogy ez nem igazi szerelem, és nincs jövője a kapcsolatuk­nak. Csalódottak és sérültek lesznek, gyakran elkeserednek és egy új kapcsolatba menekülnek; de nem lesznek boldogok.

Ajánlom a fiataloknak, hogy imádkozzanak jó társért és jó házasságért. Gondoljanak arra: milyen gyorsan múlik az idő itt a földön. Az élet olyan rövid! Most van itt az idő: a kegyelem és a megtérés ideje! Életünket mindig újrakezdhetjük Jézussal. Ő vár ránk. Csak meg kell tennünk az első lépést Felé egy határozott döntéssel, hogy megtérünk, Akkor Jézus már szembe fog jön­ni velünk: elfogad és átölel bennünket. Akkor is, ha disznóólból jövünk. Nem fog szemrehányást tenni. Erről Lukács evangéliu­mában olvashatunk a 15. fejezet 11. versétől kezdődően, ahol a tékozló fiúról szóló példabeszédben Jézus elmondja, milyen ir­galmas az Isten.

Mint keresztényeknek nemcsak az a kötelességünk, hogy Is­ten parancsai szerint éljünk. Másokat is figyelmeztetnünk kell bűneikre, hogy megtérhessenek. Ezekiel könyvében ez áll: „Ha azt mondom az istentelennek: Istentelen, meg kell halnod, és te nem teszel semmit, hogy az istentelent visszatérítsd útjárói, az is­tentelen vétke miatt hal ugyan meg, de vérét tőled kérem számon. Ha ellenben meginted az istentelent, hogy hagyjon fel életmódjá­val és térjen meg, de nem tér is útjáról, meghal ugyan gonoszsága miatt, de te megmented életedet.” (Ez 33,8-9)

Ez érvényes arra a sok ezoterikus rendezvényre is, amelyeket manapság a katolikus intézményekben kínálnak. Ahelyett, hogy ezeken magunk is részt vennénk vagy együttműködnénk, köte­lességünk figyelmeztetni őket. Úgy vezetik az ilyen ezoterikus kurzusokat, és keverik össze a katolikus vallást más vallásokkal, hogy nincs is róla tudomásuk. Ha jól meggondoljuk, rájövünk, hogy ezek a kurzusok az embereket nem Jézushoz vezetik, ha­nem tőle elviszik.*

* „Jézus az élő viz hordozója; Szent István Társulat, 2003. Bp. Keresztény reflexíó a New Age-ről. Összeállította: a Kultúra Pápai Tanácsa és a Vallásközi Párbeszéd Tanács.

Mi lehet fontos számunkra, ha Jézussal akarunk élni? Szüksé­günk van ilyen ezoterikus gyakorlatokra? A Katolikus Egyház­ban minden rendelkezésünkre áll, ami a gyógyuláshoz szüksé­ges: van Eucharisztiánk. A szent Eucharisztia ünneplésekor Jé­zust vehetjük magunkhoz minden nap. Isten Szava is a miénk, amely által Jézus szól hozzánk. Szentségeink is vannak. A bűn­bánat szentségében Jézus maga bocsátja meg bűneinket. Van­nak szentjeink, akik közbenjárnak értünk; különösen égi Édes­anyánk, Mária. Csodálatos Anya, aki mindig gondoskodik gyer­mekeiről és minden időben könyörög értük. Mire van még szük­ségünk? Miért keressük idegen vallásokban a segítséget?

Az emberek gyakran vakok és azokat követik, akik éppolyan vakok, mint ők. Vannak, akik úgy próbálják tanfolyamaikra csá­bítani a keresztényeket, hogy: „Ez keresztény zen, ez keresztény jóga, ez keresztény reiki!” Azt a látszatot akarják kelteni, hogy a keresztény egyházhoz tartoznak. Mekkora tévedés? Pontosan olyan, mintha azt mondanám: „Létezik keresztény Buddha és keresztény hindu.’ Ha azt tapasztaljuk, hogy katolikus intézmé­nyekben ezoterikus tanfolyamokat tartanak, kötelességünk az embereket figyelmeztetni erre, hogy a helyes útra vezessük őket.

Az indiai iskolában sok különböző vallású gyerek között nőttem fel, de mindannyian barátok voltunk. Nekik megvolt a saját hi­tük, és nekünk is megvolt a magunké. Nem akartuk az ő vallásu­kat átvenni. Számunkra Jézus az egyedüli Szabadító és Megvál­tó. Jézus az Út, az Igazság és az Élet. Csak Őáltala juthatunk el az Istenhez, az Atyához. Nincs szükségünk idegen istenekre. A mi dolgunk az, hogy az embereket Jézushoz vezessük. Nem hagy­hatjuk, hogy mások vigyenek el bennünket Jézustól.

Amikor egyszer egy asszony megkérdezte tőlem: mivel fog­lalkozom,így válaszoltam: „Isten Igéjét hirdetem az egész vilá­gon és tanúságot teszek arról, hogy Jézus ma is él:’ Mire az asszony így szólt: „Egyszerűen el vagyok ragadtatva Buddhától!” Spontánul azt kérdeztem: „Életét áldozta Önért Buddha a ke­reszten? Egyáltalán: tett valamit Önért?” Hallgatott. Remélem, hogy elgondolkodott ezen és megértette, mit mondtam neki. Bí­zom benne, hogy felfogja, mit mond nekünk Jézus, és mit tett értűnk.

Jézus emberré Iett, köztünk élt, megmutatta szeretetét egé­szen a kereszthalálig. Feltámadt és ma is köztünk él, ahogyan megígérte: „S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,20b) Mindegy, hol élek vagy hová megyek. Ő mindig velem van. Valóban velünk van, bárhol és bárhogyan is élünk.

Mindaddig, amíg ezeket nem fogjuk fel és Isten parancsait nem tartjuk meg, nem tudunk igazán Jézussal élni, életünk nem terem gyümölcsöt. Ezt János evangéliumában olvassuk: „Én va­gyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek:‘ (Jn 15,5) Ha nem Jézussal élünk, a lelkünk halott. Így életünk végén nem jutunk el arra a helyre, amelyet Jézus készített számunkra.

János evangéliumában olvassuk, mit ígért Ő nekünk: „Atyám házában sok hely van, ha nem fgy volna, megmondtam volna nek­tek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elme­gyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök és magammal viszlek benneteket, hagy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.” (Jn 14,2-3)

Ezért fontos, hogy tudatosan Istennel éljünk, parancsait meg­tartsuk, s hogy bejuthassunk arra a helyre, amelyet Jézus nekünk készített. Az emberek nemcsak a parancsokat, de az ígéreteket sem veszik komolyan, amelyeket Isten a Szentírásban üzent. Nem értik, hogy minden egyes ígéretet személyesen, saját ma­gukra vonatkoztathatnak. Annyira gyenge a bizalmunk Isten iránt, hogy nem élünk az Ő ígéreteivel.

90

Hála Istennek, a Katolikus Egyházban minden évben a meg­térésre szolgáló, kitüntetett időként ünnepeljük meg az adven­tet és a nagyböjtöt. Ez az az idő, amikor intenzíven és tudatosan újra átgondolhatjuk életünket és megtérhetünk. Isten ebben se­gít nekünk. Pontosan tudja, mi esik nehezünkre. De azt is, hogy mire van szükségünk. Mindig velünk van, hogy a megtérésben segítsen.

„…közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1,15) – így kezdi Jézus 2040 ével ezelőtt tanítását, amint Márk evangéliumában olvashatjuk. Ma is ugyanazt mondja nekünk: „Térjetek meg, gyertek vissza Hoz­zám, forduljatok el bálványaitoktól, rossz szokásaitoktól! Hagy­játok el bűnös szokásaitokat!“

Minden időben lehetőségünk van megtérni és Istenhez vis­szafordulni. Sirák fia könyvében olvassuk: „Térj meg az Úrhoz és hagyj fel a bűnnel, esedezz az Úrhoz, s többé ne bántsd meg. Térj a Fölségeshez, hagyd a törvénysértést, gyűlölj mindenféle utála­tos dolgot. Milyen nagy az Úrnak irgalmassága, könyörülete azok iránt, akik hozzátérnek!” (Sir 17,25.26.29)

Sok ember nem tudja, hogy hol áll, honnan és mitől kellene visszatérnie. Sokan nem tudják, hogy bűnben élnek. Úgy vélik, nincs bűnük. Mindenkinek el kellene gondolkodnia azon: Hol vagyok most? Mitől kellene visszatérnem? Milyen bűnös csele­kedetektől kellene elfordulnom?

Isten Ezekiel prófétán keresztül szól: „Térjetek meg, hagyjátok el bálványaitokat.” (Ez 14;6b)

Mik a bálványok? Pénz utáni sóvárgás, vagy függőség? Inter­net- vagy játékfüggő vagyok? Talán órákon keresztül a tv előtt ülök és nem tudom kontrollálni magam? Vágyom-e hallgatni ártalmas zenéket, nézni erkölcsileg romboló filmeket? Talán el­ítélek vagy megszólok másokat, tudatosan rossz hírüket keltem? Vagy önző vagyok és csak magamra gondolok? Lehet, hogy el­távolodtam az igaz Istentől és idegen isteneket kerestem? Mind­egy, hogy milyen bálványokról van szó, tudatosan el kell hatá­roznunk, hogy elhagyjuk az idegen isteneket és bűnös hajlama­inknak többé már nem engedünk.

Nem akarjuk az időt elvesztegetni. Még ma megtérünk, mert nem tudhatjuk, mikor jön el az Úr. Fel vagyunk-e készülve az érkezésére? A Mt 25-ben a tíz szűzről olvasunk. Az öt okos szűz vitt magával olajat lámpásához, a balgák azonban nem. Mivel a vőlegény sokáig nem jött, a fáradtságtól elaludtak. Amikor meg­érkezett a vőlegény, a balgák kérték az okosakat: adjanak nekik olajat. Ők azonban aggódtak, hogy nekik sem lesz elegendő, el­küldték tehát a balgákat olajat vásárolni.

Máté így ír evangéliumában: „Míg odavoltak vásárolni, meg­érkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bevonultak vele a me­nyegzőre. Ezzel az ajtá bezárult, Később megérkezett a többi szűz is. Beszállak: Uram, Uram, nyiss ki nekünk! De ő igy válaszolt: Bi­zony mondom nektek, nern ismerlek benneteket. Legyetek hát ébe­rek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.” (Mt 25,10-13)

Gondoskodnunk kell arról, hagy mindig legyen elegendő olaj a lámpásunkban, hogy Istennel élhessünk. Ha fel vagyunk készülve az Úr érkezésére, ha hallgatunk Rá és megértjük, mit mond, nem kell félnünk!

(in: Jézussal az élet útján. Marana Tha, 2014. Budapest)

Létrehozva 2022. június 14.