2. FEJEZET

A megbocsátás

„Mikor pedig imádkozni készültök, bocsássatok meg, ha nehezteltek valakire, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket.” (Mk 11,25)

A megbocsátás az élet sok területére kiterjed, sok szempontot magában foglal és sokféle jelentése is van. Minden ember másképpen látja. Megpróbáljuk ezt a sokféleséget néhány gondolattal megvilágítani. Ezért játsszunk most egy kis szójátékot. Az angol nyelvben a MEGBOCSÁTANI ige úgy hangzik, hogy: FORGIVE. Haladjunk végig ennek a szónak minden egyes betűjén, s reméljük, hogy sikerül így mélyebben megértenünk ennek a keresztény életben oly fontos fogalomnak a jelentését.

F = FIRE, azaz TŰZ

Az isteni szeretet tüze mélyen benne ég minden megkeresztelt ember szívében és lelkében. Ez a tűz Isten felé űzi a lelket, és segít abban, hogy a Szentháromság mély, bensőséges egységébe kapcsolódjunk most és az örökkévalóságban. Amikor valami eltávolít Istentől, amikor a bűn szétrombolja kapcsolatunkat Istennel, önmagunkkal és embertársainkkal, akkor az isteni szeretet tüze egyre nagyobb lánggal ég mindaddig, amíg helyre nem áll a harmónia minden kapcsolatunkban.

Az isteni szeretet tüze, Jézus szeretetének lángja arra késztet, hogy bocsánatot kérjünk és hogy megbocsássunk. Amikor bűnre hajló természetünk miatt elhalványul bennünk Krisztus szeretetének látása, akkor ez a tűz inkább csak pislákol bennünk, de Jézus újra meg újra lángra lobbantja azért, hogy észrevegyük: kiengesztelődésre van szükségünk. Ez a tűz vezet vissza a bűnből és a sötétségből Jézus Krisztus világosságába és igazságába, és ebben a tűzben tapasztaljuk meg Jézus Krisztus irgalmasságát és együttérzését.

Amikor megtapasztaljuk Jézus szeretetét és irgalmasságát, akkor nekünk, akik eddig bűneink miatt vakok voltunk, megnyílik a szemünk és új látást kapunk. Hirtelen észrevesszük, hogy csak a büszkeség nem hagyta, hogy megbocsássunk vagy bocsánatot kérjünk – a büszkeség, ami arra késztetett, hogy elítéljük Istent, saját magunkat és másokat. Hirtelen felismerjük, hogy milyen végtelenül szeret minket az Isten és milyen végtelenül irgalmas hozzánk, és nagy vágyat érzünk, hogy ezt a szeretetet másoknak is továbbadjuk, főleg azoknak, akiknek meg kell bocsátanunk, vagy akiktől bocsánatot kell kérnünk.

Ha Te nem vagy hajlandó engedni az isteni szeretet tüzének, amely benned ég, ha nem vagy hajlandó irgalmasságot gyakorolni Isten, saját magad és mások felé és nem bocsátasz meg, vagy nem kérsz bocsánatot, akkor rabságban tartod Istent, saját magadat és másokat csak azért, mert úgy döntöttél, hogy büszke leszel és nem gyakorlod a szeretetet és az irgalmasságot.

Jézus, a Te irgalmas Megváltód ezt mondja Neked a megbocsátásról egy, a Riehle Alapítvány gondozásában megjelent könyvben (I Am Your Jesus of Mercy):

„Gyermekem, sok testvérednek olyan nehezére esik a megbocsátás!

Úgy tele vannak haraggal, hogy nem bírnak megbocsátani! Pedig a megbocsátáshoz, én népem, vágy kell és megbocsátásra való hajlandóság. Aki másoknak nem bocsát meg, az saját magának sem tud megbocsátani.

Mondd, gyermekem, ha az én népem nem akar megbocsátani, akkor ez nem azt jelenti, hogy ítélkezik?…

Ha arra van szükség, hogy te kezdd el a megbékülést, akkor ne habozz… hanem kezdd el! Tedd meg te az első lépést! Kérj tőlem erőt és bátorságot, de ne halogasd a dolgot! Azonnal cselekedj! A halogatással csak az én békém és a bennem való szabadság örömétől fosztod meg magadat!

…Mondom neked, jobb megbocsátani és kiengesztelődni, mint a pokol tüzében égni!          Szállj le büszkeséged trónusáról, én népem! Azt gondolod netán, hogy kiengesztelődés nélkül is elnyerheted az örök életet?

Engedd, hogy megsemmisítsem a büszkeségedet, hogy kiengesztelődve békében és boldogságban élhess! Ne gondold, hogy te jobb vagy, mint a többiek! Es azt se gondold, hogy a kiengesztelődés lealacsonyít!…

Neked kell döntened! Benned kell, hogy föllobbanjon a vágy és a hajlandóság a megbocsátáshoz, hogy azután meg is tedd azt! Addig én sem tudok megbocsátani neked, amíg meg nem engeded. Meg kell bocsátanod önmagadnak és testvéreidnek, hogy én is megbocsáthassak neked!”

Neked magadnak kell eldöntened, hogy a szívedben és lelkedben égő tűznek engedve megbocsátasz-e Istennek, önmagadnak és embertársaidnak. Isten szeretetének és irgalmasságának tüze a Szentháromsággal való teljes egyesülésre sürget most és az örökkévalóságban. Ha a megbocsátás mellett döntesz, akkor ezáltal eljuthatsz a teljes békére és szabadságra. Akarod ezt?

O = OBEDIENCE, azaz ENGEDELMESSÉG

Amikor megbocsátunk, akkor Jézusnak engedelmeskedünk, mert hiszen Ő azt mondta: „Ha vétkezik ellened testvéred, fedd meg, de ha megbánja, bocsáss meg neki. Ha napjában hétszer vétkezik ellened, de hétszer jön hozzád és azt mondja: sajnálom, bocsáss meg neki.” (Lk. 17,3-4) Ez egyértelmű és világos beszéd! Mindenkinek meg kell bocsátani, aki vétkezik ellenünk! Teljesen mindegy, hogy hányszor bántanak meg minket! Ha Jézusnak engedelmeskedni akarunk, akkor meg kell bocsátanunk!

Sokan azt kérdezik, hányszor kell megbocsátani ugyanannak a személynek, ugyanazért a megbántásért? Erre ezt válaszolom: ugyan hányszor kell, hogy Isten megbocsássa neked ugyanazt a bűnt? Ha te azt akarod, hogy Isten megbocsásson neked, akkor neked is meg kell bocsátanod!: „Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek” (Mt. 6, 14). Szeretnünk kell testvéreinket és irgalmasnak kell lennünk hozzájuk. Nem könnyű engedelmeskedni Jézusnak és megbocsátani, de nincs más választásunk, ha azt akarjuk, hogy a mi bűneink is bocsánatot nyerjenek. Jézus világosan megmondta, mit vár tőlünk ahhoz, hogy Vele egyesülhessünk az örök életben. „Nem tudjátok, hogy annak szolgálatában vagytok és annak kell engedelmeskednetek, akinek mint szolgák alárendelitek magatokat? Vagy a bűnnek, ami halálra vezet, vagy az engedelmességnek, ami megigazulásra visz?” (Róm 6,16)

A következő történet egy asszonyról szól, akinek mindig, újra meg újra meg kellett bocsátania.

Nagyon nehéz folyton megbocsátani

A fiam egy olyan lányt vett feleségül, aki egy teljesen lehetetlen családból származik. A fiam akkoriban kábítózott, és a kislány teherbe esett. Azután lett egy gyönyörű kislányuk – ez volt az egyetlen jó, ami ebből az egész házasságból származott.

Alig született meg a baba, a menyem máris elkezdett csavarogni és fiúzni, össze-vissza hazudozott mindenkinek. A kislányt én gondoztam, én dédelgettem, apja, anyja rá se nézett.

Rengeteg veszekedés, szívfájdalom és pereskedés után végül is elváltak, de a menyem továbbra is lehetetlenné tette az életünket. Hamarosan ismét teherbe esett valami új fiútól és újra kislányt szült. Ezt a kislányt már születése pillanatában örökbefogadásra ajánlotta fel. Néhány hónappal később megint érdeklődni kezdett a fiam iránt és mindent megpróbált, hogy újból összekerüljön vele. Egy nagy veszekedés után a fiam felkeresett egy kábítószeresek számára létesített rehabilitációs intézetet, ahol megpróbált kikeveredni az érzelmi hullámvölgyből.

A volt menyem továbbra is ott próbált bajt keverni, ahol csak tudott. Újra férjhez ment, a kislányáról lemondott a fiam javára és elhagyta az országot, de nem sokáig volt tőle békességünk: két hónap múlva elvált, visszatért és azzal fenyegetőzött, hogy visszaperli a kislányát.

Nagyon nehezen tudom ennek a fiatalasszonynak megbocsátani azt a rengeteg fájdalmat, izgalmat, bosszúságot, aminek kitesz minket immár öt éve, de tudom, hogy az Úr pontosan ezt akarja tőlem és a családomtól: hogy megbocsássunk. Ez természetesen az akarat és nem az érzelmek szintjén történik, de így is rengeteget kell imádkoznom, hogy sikerüljön megbocsátanom mindazt, amit újra meg újra elkövet ellenünk.

– P.A.M., Sterling, IL

R = RECONCILE, azaz KIENGESZTELŐDÉS

A kiengesztelődés nem más, mint az önmagunkhoz, egymáshoz és Istenhez való eltorzult viszonyunk helyreállítása; szabadon meghozott akarati elhatározás, amikor azt választjuk, hogy helyreállítjuk a belső és a külső harmóniát. Ezek az elhatározások mind egy-egy szeretet-cselekedetet jelentenek, amelyhez a bennünk élő Jézus szeretetével, irgalmasságával és együttérzésével egyesülve, Atyánktól kapjuk az erőt a Szentlélek által, aki helyreállítja a belső és a külső békességünket. S ezzel amellett döntünk, hogy követjük Jézust, aki azt mondta: „Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48).

Nagyon nehéz megőrizni a belső és a külső békességet a sok izgalom és esemény közepette, amelyek napról napra befolyásolják életünket. Mindennap szembe találjuk magunkat mások nehézségeivel, különbözőségekkel, naponta gondoskodni kell a családról, nem csak az anyagi, hanem az érzelmi szükségleteikről is, meg kell birkózni munkahelyi, házastársi és gyermeknevelési feladatainkkal. Barátaink, rokonaink közt egyre több a beteg, egyre többen meghalnak. Egyre többet hallunk társadalmi feszültségekről, háborúkról, s látjuk ezek pusztító hatását. Egyre több problematikus kérdés merül föl körülöttünk: a homoszexuális emberek jogai, az abortuszhoz való állampolgári jog, a fogamzásgátlók, a házasság előtti és a házasságon kívüli szexuális kapcsolatok gyakorisága. Úgy tűnik, elvesztettük az irányítást ezek fölött a dolgok fölött, s egyre többen kérdezik: „Hogyan őrizzem meg ennyi felfordulás közepette a lelki nyugalmamat?”

A válasz nagyon egyszerű, csak nem könnyű megvalósítani, mert a válasz a SZERETET! Isten, aki maga a szeretet, azt akarja, hogy olyanok legyünk, hogy „ha átkoznak minket, áldást mondunk, ha üldöznek, türelemmel viseljük, ha szidalmaznak, szelíden szólunk” (1 Kor 4,12-13). Azt akarja, hogy „türelmesek legyünk és kedvesek, sose irigykedjünk és ne legyünk féltékenyek, ne hencegjünk, ne legyünk kevélyek, lenézőek, önzőek, gorombák” (v.ö.: l Kor 13,4), és mindig „legyetek szelídek és készek a megbocsátásra” (Kol 3,13), amint Isten is mindig megbocsát nekünk Jézus Krisztusban.

Az alábbi történetek ragyogó tanúságtételek arról, hogy amikor valaki úgy dönt, hogy meg akar szabadulni a bűnösségétől és Istenhez fordul segítségért és bűnei bocsánatáért, ha őszintén keresi a kiengesztelődést Istennel, önmagával és a többiekkel, akkor Isten helyreállítja a békességet benne és körülötte is.

Az én kisbabáim

Csaknem tizenhét éven keresztül működtem közre abortuszok végzésénél. 1973-ban, amikor lehetőségem nyílt arra, hogy továbbtanuljak egy egészségügyi szakiskolában, tanulmányaim első két hónapjában hetente kétszer egy abortusz klinikán kellett dolgoznom. A továbbképző iskolában nyolcan voltunk az évfolyamon és én voltam az egyetlen katolikus. Amikor először kellett abortusznál asszisztálnunk, az összes évfolyamtársam kiment a teremből, egyedül én maradtam ott, mert úgy gondoltam, hogy én nehezen tanulok, és nekem sok gyakorlati tapasztalatot kell szereznem. Amikor a „megtermékenyülés termékét” egy műanyag tubuson keresztül leszívták, azt mondtam magamban, hogy ez csak vér.

Amikor megszereztem a diplomát, egy családgondozó intézményhez kerültem, ahol a családtervezés módszereiről kellett tájékoztatnom az érdeklődőket és beutalót kellett adnom azoknak, akik abortuszt óhajtottak csináltatni. Az ezután következő tizenhat év során sokaknak beszéltem az abortuszról és az egyéb, terhesség megelőzési módszerekről – kivéve a természetes családtervezést (TCST), amelyről szinte semmit nem tudtam.

1974 őszén felkerestem egy papot és elmondtam neki, mit is csinálok én a munkám során, mivel úgy éreztem, ezért végül még kiátkoznak az egyházból. Azt a választ kaptam, hogy ez nem az én bűnöm, hanem az övéké, és ne is törődjek vele többet.

A nyugtalanság azonban megmaradt és én egyre több alkoholt fogyasztottam: így akartam megszabadulni gyötrő érzéseimtől.

1990 elején nyugdíjba vonultam. Aztán elzarándokoltam Medjugorjéba és a második zarándoklat alkalmával, 1991 októberében végre megkezdődött a gyógyulás. A Krizevac-i kálvária nyolcadik állomásán mindkét alkalommal ugyanazt a képet láttam: rengeteg magzat csontvázát.

Beszéltem erről egy pappal, és ő segített nekem: nevet adtunk ezeknek a babáknak – volt vagy 960 belőlük –, azután mindet a Szűzanyának ajándékoztuk. Sok gyógyító ima és beszélgetés után most már hiszem, hogy ezek a babák mind a mennyországban vannak és imádkoznak értem. És én is imádkozom az ő szüleikért és másokért, hogy bocsássák meg azt a sok fájdalmat, amit én okoztam nekik.

Ezután hamarosan teljesen leszoktam az alkoholról, még csak nem is volt nehéz. Teljesen szabad vagyok és nyíltan tudok beszélni a múltamról is, hogy ezzel másoknak a segítségére lehessek.

Én mindenkinek azt javasolom, hogy teljes szívéből imádkozza a megbocsátó imát, legalább havonta gyónjon meg, járjon mindennap misére és áldozzon is ha lehet, és ne felejtse el, hogy Jézus szereti őt és mindent megbocsát, csak kérni kell.

– J.A.J., Rantoul, IL

De hiszen én rosszabb vagyok Júdásnál

Gyakorló katolikus voltam egész életemben, de nagyon nehezen bírok megbékélni gyengeségeimmel és bűnösségemmel. Négy gyereket nemzettem, akiket nem szült meg az anyjuk.

Húsz éves voltam, amikor az első abortuszra sor került: a lány azt mondta, hogy ő semmiképpen sem tartja meg a gyereket, mert be akarja fejezni a tanulmányait, azután pedig dolgozni akar. Én felajánlottam, hogy vállalom a gyereket és őt is támogatni fogom, de azután igyekeztem másra gondolni és titkolni próbáltam a kínos helyzetet. Azt hittem, az abortusz után majd eszembe se fog jutni ez a dolog, de nem így történt. Nagyon elszigetelődtem. Önigazolást kerestem és megmagyaráztam magamnak, hogy „ami elmúlt, az elmúlt, azon úgysem lehet már változtatni. Én megtettem ami tőlem telt. Ő akarta így. Most aztán fátylat kell borítani az egészre.”

Elmentem gyónni, de ezt a bűnömet nem voltam képes meggyónni, és a bűntudat csak úgy marcangolt. Majdnem egy egész év eltelt, amikor Nagycsütörtökön végül mégis elszaladtam gyónni, de túl későn: a pap már éppen elmenőben volt. Karon ragadtam és könyörögtem neki, hogy hallgasson meg. Meghallgatott és feloldozott, és én úgy éreztem, mintha a világ összes terhét vette volna le a vállamról.

Amikor a második és a harmadik gyereket nemzettem, akkor 29 illetve 31 éves voltam és azt a lányt el akartam venni feleségül. Így aztán, amikor közölte, hogy babát vár, arra gondoltam: „ó, nem, ezt nem fogom még egyszer végigcsinálni. Akkor inkább gyorsan házasodjunk össze és jöhet a gyerek!” De a lány hallani se akart róla. Azt mondta, hogy ő még nincs erre felkészülve, majd talán később családot alapíthatunk, és elvetette a babát – én pedig nem tudtam, mit tegyek? Feldúlt és zavarodott voltam, s bár elfogadtam a döntését, valójában belebetegedtem.

Két év múlva megkértem a kezét, de ő nagyon bizonytalannak érezte magát – aztán teherbe esett, és ismét nem akarta a gyereket. Hidegen és tárgyilagosan érvelt. Végül jól összevesztünk és ő elvetette ezt a gyereket is. Én meg nem értettem, hogyan tudott így elvetni engem is, meg a második közös gyerekünket is? Nagyon szenvedtem attól, hogy megint belekeveredtem egy abortusz-ügybe.

Továbbra is napi misejáró maradtam, de ezt az abortuszt nem is próbáltam meggyónni. 1989 nagyböjtjében egy barátom meghívott egy lelkigyakorlatra, és ott egy idős papnak elmondtam az összes abortuszt. A pap csak hallgatott és mosolygott, aztán feloldozott. Megkérdeztem a barátomat, hogy érvényes-e a feloldozás,azt mondta hogy: „Igen, mert Jézus hallotta.” De én azért még egyszer meggyóntam egy fiatalabb papnál is, aki azt mondta, hogy az Úr már megbocsátott nekem, most csak nekem kellene megbocsátanom saját magamnak. Így már sokkal jobban éreztem magam, de folyton az járt a fejemben: „Én miért nem tudok vigyázni magamra? Miért keveredek folyton ilyen helyzetbe? Mi baj van velem, Istenem?”

Két évvel ezután újra teherbe esett tőlem egy lány, akivel csak úgy hébe-hóba találkoztunk és néha szeretkeztünk. Ez a lány se akarta a gyereket, és ezt nagyon drasztikusan közölte velem. Azt mondta, tudja, hogy én katolikus vagyok és nem egyeznék bele az abortuszba, de a saját testével ő azt csinál, amit akar, ebbe nem lehet beleszólásom – állította. Különben is, mire bíróságra vinném az ügyet, ő már rég túl lenne az abortuszon.

Én magamon kívül voltam. „Hiszen én rosszabb vagyok Júdásnál is! Nemcsak elárultam. Jézust, hanem feláldoztam négy életet is! Én vagyok a legnagyobb farizeus, aki valaha is élt a világon! Hogyan tudnám ezt megbocsátani magamnak? Megfogadtam, hogy soha többé nem leszek részese egy abortusznak, és tessék. Ezután nem fogok szeretkezni senki mással, csak a hites feleségemmel!” Ez volt a fordulópont: itt lépett be az életembe a Szentlélek, és én elfogadtam az önuralom ajándékát. Képes voltam kiengesztelődni és imádkoztam belső gyógyulásért. Elneveztem és a karomban ringattam négy gyermekemet, bocsánatot kértem tőlük és Jézusnak adtam őket. Azóta lassan gyógyulok és kezdem megtanulni, hogyan bocsássak meg saját magamnak.

Mindennap imádkozom értük, az anyjukért és azokért az orvosokért és ápolónőkért, akik az abortuszt megcsinálták. Imádkozom azért is, hogy a társadalom megértse: az abortusz nem old meg semmit, hanem csak sokkal nagyobb problémákat okoz és ezért be kéne tiltani.

Istennek legyen hála, azóta megnősültem, és igen-igen boldog vagyok, mert a feleségem nagyszerű asszony. Mindennap hálát adok érte az Úrnak! Egészen az esküvőig tiszták maradtunk, ami nem volt könnyű, de így éreztük helyesnek. Mindketten nagyon örülünk, hogy eléggé szerettük egymást ahhoz, hogy kivárjuk az esküvőt, és boldogan fogadunk majd minden gyereket, akit küld nekünk az Úr.

– C.V., Fort Worth, TX

G = GIFT and GRACE, azaz AJÁNDÉK és KEGYELEM

A megbocsátás szerető mennyei Atyánk ajándéka; kegyelem, amit szabad akaratunk szerint elfogadunk vagy elvetünk. A mi elhatározásunktól függ, hogy befogadjuk és felhasználjuk-e ezt az ajándékot, hogy megbocsátunk-e azoknak, akik ártottak nekünk. „Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért. Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak…” (Mt 5,43-45)

Sokszor éppen a szeretteink bántanak meg a legjobban. Ez óriási küzdelmeket okozhat a lelkünkben, a családban vagy a barátok között is.

Az alábbi történet arról szól, hogy egy asszony, aki nem tudta ugyan megváltoztatni a körülményeit, hogyan tudta mégis megváltoztatni a saját hozzáállását, hogyan vált szabaddá a megbocsátás révén.

Megbocsátani azt, amin nem tudtam változtatni

Már 10 vagy 12 éve asszony voltam, amikor először hallottam arról, hogy meg kellene bocsátanom azt, amit a férjem vétkezik ellenem. Nagyon rossz házasságban éltem. A növekvő szenvedés arra késztetett, hogy szabadulást keressek a fájdalmakból, így végül visszatértem az egyházba, amelyet 18 évesen elhagytam. De már nem azt találtam, ami valaha volt, hanem igazi közösséget, egy érdekes, izgalmas, zsinat utáni egyházat.

Idővel felfedeztem, Jézus arra hív, hogy bocsássam meg a férjem ismétlődő félrelépéseit, nőügyeit, de hiába igyekeztem, nem ment. Akkor valaki azt mondta, nem arról van szó hogy: „Jól van, megbocsátok, nyugodtan csinálhatod tovább”, hanem arról, hogy Istennek adom a kérdést, Ő vegye kezébe a dolgot, illetve azt az embert, akinek én megbocsátottam. Megértettem, hogy az ilyen megbocsátás az egyedüli módja annak, hogy békére leljek és önmagamnak is meg tudjak bocsátani.

Meg kellett bocsátanom magamnak azt, hogy nem vagyok tökéletes, hogy csúnya az arcom meg a testem, hogy félszeg vagyok és sérülékeny. Unalmasnak és taszítónak találtam magam, tulajdonképpen soha nem is csodálkoztam, hogy a férjem mindig másnak tette a szépet, és mások folyton lekezeltek.

Amikor végre sikerült megnyílnom a Szentlélek előtt és felfedeztem, hogy én Isten gyermeke vagyok és Jézus mennyire szeret engem, akkor sikerült legyőznöm a szégyenkezésemet is, el tudtam fogadni azt, hogy nem vagyok tökéletes, s akkor végre szeretni tudtam magamat eléggé ahhoz, hogy megbocsássam mindazt, amin nem tudtam változtatni úgysem.

Most már tudom azt mondani, hogy „Kérlek, bocsáss meg” és „Megbocsátok neked”, ahelyett hogy „Jaj, sajnálom” és, Óh, semmi baj”. Most már tudom, hogy a meg nem bocsátás leblokkolja a kapcsolataimat, és én nem akarom, hogy keserűség legyen köztem és embertársaim között. Amióta sikerült magamnak megbocsátani a tökéletlenségeimet, azóta mások hibáit is könnyebben megbocsátom.

– P.S., Bettendorf, IA

Nekünk is ugyanazt kell tennünk, amit ez az asszony tett! Ha békében akarunk élni, akkor meg kell változnunk, másképpen kell az emberekre, saját magunkra és Istenre reagálnunk, mint eddig! Nem könnyű dolog megbocsátani a házastársunk iszákosságát vagy kicsapongásait, a gyerekeink kábítózását vagy korai teherbe esését, a barátaink kölcsönkéréseit, amit mindig elfelejtenek visszaadni és a szomszédok és munkatársak pletykálkodásait, bosszantó megnyilvánulásait, holott Jézus pontosan ezt akarja: „…bocsássatok meg, ha nehezteltek valakire…” (Mk l 1,25). Meg kell változtatnunk a szívünket és el kell kezdenünk megbocsátani, ha arra vágyunk, hogy mások is megváltoztassák a szívüket! Meg kell nyílnunk a megbocsátás felé, be kell fogadnunk ezt a kegyelmet és válaszolnunk is kell rá, hogy példánkon okulva – s buzgó imáink közepette – szeretteink is befogadják a megbocsátás ajándékát!

Nyisd meg a szememet és a szívemet

Drága mennyei Atyám, kérlek segíts nekem kinyílni a megbocsátás felé, segíts elfogadni ezt az ajándékot! Segíts, hogy a megbocsátás révén én is úgy szeressek, ahogy Jézus szeret bennünket! Segíts, hogy megnyíljon a szívem, az értelmem, a testem és a lelkem a Szentléleknek, hogy szabadon mozoghasson bennem és rajtam keresztül a Te akaratod szerint! Kérlek, add áldásodat, hogy példámmal másokat is elvezethessek az igaz életre Tebenned, ahogyan Jézus tette! Segíts felismerni Jézus jelenlétét bennem és másokban! Nyisd meg a szememet és a szívemet, hogy mindig, mindenkiben Jézust lássam és szeressem! Atyám, áldásodat kérem magamra, a családomra és a barátaimra is, hogy mindannyian békében járhassunk együtt a Te szeretetedben! Mindezt Jézus nevében kérem Tőled a Szentlélek ereje által; Jézus szent sebeinek érdeméül, Szűz Mária, az angyalok és a szentek közbenjárására, és a Te nagyobb dicsőségedre most és mindörökké. Ámen. Alleluja. Ámen.

I = ILLUMINATES, azaz MEGVILÁGOSÍTÁS

Ha egyszer végre megnyíltunk a megbocsátás felé, akkor a Szentlélek megvilágosít bennünket; az értelmünket, a szívünket, a lelkünket, és új szemmel látjuk azt, amit eddig eltakart a sötétség, amely megkötözött bennünket. Jézus mondta: „Amit megkötsz a földön, megkötött lesz a mennyben is, és amit föloldasz a földön, a mennyben is föloldott lesz” (Mt 16, 19), vagyis ha megbocsátunk magunknak, másoknak és Istennek, akkor feloldjuk a meg nem bocsátás, a harag, a szeretetlenség és a keserűség kötelékeit, amelyek különben fizikai, pszichés, érzelmi és/vagy lelki megbetegedésekhez vezethetnek.

Az alábbi történet jól rávilágít erre.

Csak saját magadat tudod megváltoztatni!

A férjem éveken át bántalmazott szóban és tettekkel, szexuálisan és az érzelmek területén is, mielőtt végre rászántam magam arra, hogy beadom a válópert. Addigra már tele voltam gyűlölettel iránta, és ebbe a gyűlöletbe szabályosan belebetegedtem. Görcsös rémület fogott el naponta többször is, szédültem és bélgörcseim voltak, és az orvos komolyan intett, hogy vigyázzak az egészségemre. Azután elkezdtem hízni, egyre többször voltak sírógörcseim, depressziós lettem és minden önbecsülésemet elvesztettem. A férjem közben folyton csavargott, én pedig egyedül étkeztem, egyedül aludtam, egyedül ébredtem. Ha néha találkoztunk, akkor folyamatosan veszekedtünk.

Házasságunk megfeneklett. Én el akartam menni a házassági tanácsadóhoz, de ő nem. Gondoltam, talán meg kellene próbálni a különélést, hátha annyira hiányoznék neki, hogy megjavulna és visszajönne hozzám. Folyton imádkoztam, hogy megváltozzon és nagyon haragudtam rá, amiért olyan keményfejű és énközpontú. Sőt, Istenre is haragudtam, amiért nem tesz semmit. Végül magamat sem tartottam normálisnak, amiért háromféle munkát is vállaltam, hogy ki tudjam fizetni a számláinkat és az ő továbbtanulásának a díját. Megőrjített az irigység, hogy barátnőim mind jó házasságban élnek, szép házuk van, jönnek a gyerekek, csak mi lakunk még mindig egy vacak lebujban és csak az én férjem nem akar gyereket. Tisztára úgy éreztem, mintha a férjem lenne a gyerekem, s ezt nagyon nehezen viseltem.

Végső kétségbeesésemben egyszer megkértem egy barátnőmet, hogy jöjjön és imádkozzon velem. Az ima során egyszer csak olyasmire mutatott rá, ami megváltoztatta az életemet. Azt mondta: „Úgy tűnik, hogy te mindig csak a többieket akarod megváltoztatni, azt akarod, hogy mindenki olyan legyen, amilyennek te elképzeled. Hát nem veszed észre, hogy csak saját magadat tudod megváltoztatni? Ha nem próbálod megszeretni magadat és a férjedet, megbocsátani magadnak is, meg neki is, akkor sose fogsz kilábalni ebből a rémes nyomorúságból!” Ez nagyon meglepett és nagyon igaznak bizonyult. Még sohasem néztem így a helyzetünket. Sose gondoltam arra, hogy a férjem is szenved, amikor veszekszünk és én rémes dolgokat vágok a fejéhez, meg hogy a családom is szenved, amikor látják, hogy belebetegszem a haragba és a gyűlölködésbe. Sosem vettem észre, mennyire önző és énközpontú voltam, hiszen mindig csak azon jajgattam, hogy: „Miért kell nekem ennyit szenvedni? Istenem, hát miért nem változtatod meg őt?” És most szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy egyedül csak magamat tudom megváltoztatni.

Aznap tehát elkezdtem megbocsátani magamnak, neki, másoknak és Istennek. Az irigykedés helyett imádkozni kezdtem a barátaimért, akik boldogan éltek és lassan megváltozott a magatartásom velük szemben. Ahelyett, hogy haragudtam volna rájuk a boldogságukért, örülni kezdtem sikereiknek és kértem, hogy továbbra is áldja meg őket az Úr. Az ima hatására azt is felfedeztem, hogy Isten milyen jóságos, kedves és irgalmas. Aztán hirtelen rájöttem, hogy a Biblia milyen érdekes, és olvasni kezdtem. Felhagytam a negatív életszemlélettel, és felfedeztem, hogy én is tudok okos lenni, sőt csinos és kedves is. Rájöttem, hogy engem is lehet szeretni.

És amikor elhatároztam, hogy megbocsátok és megváltoztatom a magatartásomat, akkor az egész életem megváltozott. Nagyon hálás vagyok annak a barátnőmnek! Isten küldte hozzám őt akkor! Segített felismerni, hogy mennyire beteg voltam már és még csak észre se vettem! Most egészséges vagyok, már nem szédülök, nincsenek rettegéseim és minden görcs elmúlt. Mindent ehetek, amit csak akarok, még pattogatott kukoricát is.

– L.S.J., Brooklyn, NY

Ez az asszony meggyógyult, amikor megbocsátott: meggyógyult fizikailag (elmúltak a gyomorpanaszai), érzelmileg (elmúlt a gyűlölködés és irigykedés), szellemileg (felfedezte, hogy jó és őt is lehet szeretni), és lelkileg (felfedezte a Bibliát és megismerte a szeretetteljes, kedves és irgalmas Istent).

Ez a gyógyulás mindenki számára elérhető, mert Isten mindannyiunkat szeret, minden egyes embert külön-külön, és azt akarja, ami nekünk a legjobb.

Ő megvilágosítja a testünket, az értelmünket, a szívünket, a lelkünket, ha ezt megengedjük Neki azáltal, hogy megtesszük az első lépést, vagyis megbocsátunk.

Ha hagyjuk, akkor megszabadít a meg nem bocsátás rabságából és úgy fog működni bennünk és rajtunk keresztül, ahogy korábban sohasem. „Ha tested egészen világos és nincs benne semmi sötét, olyan világos lesz az egész, mintha a villám fénye világítaná meg” (Lk 1l,36).

V = VICTORY, azaz GYŐZELEM

Jézusban győzhetünk. Jézus nélkül vesztesek vagyunk.

Ha békében és harmonikusan akarunk élni, akkor el kell kezdenünk megbocsátani úgy, ahogy Jézus is megbocsátott, amikor így imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek” (Lk 23,34).

Azáltal, hogy az elszenvedett ostorcsapásokkal kigyógyított minket bűneinkből, hogy keresztre feszítése és halála által megszerezte nekünk a megbocsátást, föltámadása által pedig az üdvösséget, Jézus már meg is adta nekünk az örök győzelmet. „Istennek hála! Ő győzelemre segít minket Jézus Krisztus, a mi Urunk által.” (1Kor 15,57)

         A következő történet is egy győzelem. Egy fiatalasszonyról szól, aki felkiáltott az Úrhoz: „Bocsáss meg nekem” – és erre meggyógyult.

„Kérem, segítsen már rajtam valaki!”

Rettenetes fájdalmaim voltak egy évekkel korábban történt abortusz miatt, amelyről nem mertem soha senkinek beszélni, mert féltem, hogy ha megtudják, akkor vége lesz a becsületemnek. Nagyon nehéz egy fiatal, néger lánynak sikeresnek lennie. Ezért úgy gondoltam, választanom kell: vagy a munka és a tanulás, vagy a gyerek; ezek együtt nem lehetségesek. Végül is a babát tettem a második helyre, és belementem az abortuszba. Ám attól a naptól fogva borzalmas lelkiismeret-furdalás gyötört. Végül elhatároztam, hogy elmegyek egy gyógyító szentmisére. A szentmise előtti éjszakát végigimádkoztam, hogy bárcsak meggyógyítana az Úr a rettenetes fájdalmakból.

Alighogy elkezdett imádkozni a közösség, akarva, nem akarva hangosan kiáltozni kezdtem: „Kérem, kérem, segítsen már rajtam valaki!” Az emberek csodálkoztak, azután néhányan imádkozni kezdtek fölöltem, végül megkértek, menjek ki velük egy hölgyhöz, aki majd folytatja velem az imát. Ez a hölgy rám nézett és azonnal azt kérdezte: „Ugye, neked volt egy abortuszod?”„Igen, tíz évvel ezelőtt” – feleltem teljesen megdöbbente. „Meggyóntad-e már ezt az abortuszt?” – folytatta a hölgy. „Nem” – válaszoltam.

Ez után azt mondta, hogy először is meg kell bocsátanom önmagamnak, és ejtenem kell azt a fogadalmat, hogy ezt az abortuszt sose fogom magamnak megbocsátani. Aztán mihelyt lehet, Istentől is bocsánatot kell kérnem a gyónásban. Én el nem tudtam képzelni, honnan tudja mindezt, de azután rájöttem: nyilván az Úr mutatta meg neki. A hölgy ekkor szép lassan rávezetett a megbocsátó imára. Miközben együtt elmondtuk ezt az imát, köhögni kezdtem, de ő bátorított, hogy csak nyugodtan köhögjem ki magam, mert szükségem van rá. A végén nagyon jól éreztem magam, de mégis annyira szerettem volna sírni!

Ekkor a hölgy megkérdezte, mit gondolok, vajon fiú volt-e az a baba vagy lány? Mondtam neki, tudom, hogy fiú volt. Erre megkérdezte: „Milyen nevet adjunk neki?” Azt mondtam, hogy legyen „Beau”. Akkor azt mondta a hölgy, csukjam be a szememet és képzeljem el, hogy Jézus áll előttem, Beau babával a karján. Aztán Jézus odanyújtotta nekem a babát, és akkor én ringattam a karomon. A hölgy azt mondta: „Kérd meg Beau-t, hogy bocsásson meg neked!” Amikor ezt megtettem, akkor a gyermekem megbocsátott, és azt mondta, hogy szeret engem. A hölgy így folytatta: „Most Jézust kérd, hogy bocsásson meg neked!”Jézus rám mosolygott és megbocsátott nekem. Könnyek között visszaadtam neki Beau-t és mindketten mosolyogva integettek vissza nekem, ahogy eltávolodtak.

Ezután rögtön meggyóntam és részt vettem a szentmisén. Soha életemben nem sírtam annyit, mint akkor, és nagyon-nagyon boldog voltam, hogy a titkom miatt már nem kell aggódnom, mert bocsánatot nyertem. És végül is semmi baja nem lett a becsületemnek, sőt: mindenki szeretett és segíteni akart, hogy a lelkemben kiáradjon a béke.

– D.A.K., New Orleans, 1 A

Ez a fiatalasszony megtalálta a keresett békét és gyógyulást Jézusban és a megbocsátásban, az eucharisztiában és a gyónásban. Segítségért kiáltott és az Úr válaszolt imájára. „Így nagy győzelmet adott az Úr azon a napon” (2Sám 23,10). Jézus meggyógyította ezt a megbocsátás hiánya miatti beteg területet és megszabadította őt attól a sötétségtől, ami benne uralkodott. Nekünk is erre van szükségünk, hogy Jézus megszabadítson minket „…a mulandóság szolgai állapotából. Isten fiainak dicsőséges szabadságára” (Róm 8,21). Más szavakkal ez azt jelenti, arra van szükségünk, hogy Jézus „megszabadítson minket a meg nem bocsátás szolgaságából, hogy Isten gyermekeinek gyönyörűséges szabadságában élhessünk.” Ha megbocsátasz, Jézust engeded győzni az életedben!

E = EVANGELIZES, azaz EVANGELIZÁLÁS

Most álljunk meg egy pillanatra, és gondolkodjunk el azon, ki volt az az egyetlen személy az emberiség történelmében, aki a legtöbbet tette azért, hogy másokat evangelizáljon és elvezessen az Istenben való igaz életre?

Ugye, hogy Jézus Krisztus? Minden, amit Ő mondott vagy tett, az Istenben való igaz életre vezette az embereket. Jézus pedig nem csak Isten volt, hanem teljesen ember is! Engedelmeskedett mennyei Atyja akaratának, és másokat is arra tanított, hogy ugyanígy tegyenek.

Most pedig újra csak álljunk meg egy kérdés erejéig, és gondolkodjunk el azon, hogy manapság vajon ki teszi a legtöbbet az emberek evangelizálásáért, azért, hogy az Istenben való igaz életre vezesse az embereket?

A legtöbb ember azt válaszolná erre, hogy [Szent] Kalkuttai Teréz anya és [Szent] II. János Pál pápa. Vajon miért? Mi olyan különös ebben a két emberben? A válasz egyszerű: az, hogy nagyon tudnak szeretni és megbocsátani!

II. János Pál pápa egész élete ezt a nagy szeretetet és megbocsátást példázza: ez az, ami úgy megindít minden embert nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül. Csak egy példa: amikor 1981 májusában megsebesült a pápa, a katolikusok az egész világon imádkoztak a felépüléséért, és amikor kijött a kórházból, az első útja a börtönbe vezetett, ahhoz az emberhez, aki őt meg akarta ölni! Megmondta neki, hogy megbocsátott és meg is áldotta őt!

II. János Pál pápa azt mutatta be a világnak, hogy mi, római katolikusok, ha „átkoznak minket, áldást mondunk, ha üldöznek, türelemmel viseljük, ha szidalmaznak, szelíden szólunk” (1Kor 4,12). A pápa ezzel minden keresztényt emlékeztetett Jézus üzenetére: „Viseljétek el egymást és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak!” (Kol 3,13) Bárcsak mindnyájan képesek lennénk úgy szeretni és megbocsátani, ahogy Jézus Krisztus szeret és megbocsát, azaz minden feltétel nélkül!

Neked akarom adni az életemet

Neked akarom adni a szememet – hogy úgy lássak mindent, ahogyan Te látod, és hogy a Te szereteted ragyogjon az én szememben!

Neked akarom adni a kezemet – hogy megáldhassak mindent, úgy, ahogyan Te, és hogy a Te kedvességed mozgassa az én kezemet!

Neked akarom adni a szavaimat – hogy úgy beszéljek, ahogyan Te, és hogy az én szavaim a Te együttérző szeretetedet sugározzák!

Neked akarom adni a szívemet – hogy én is olyan irgalmas legyek, mint Te és hogy az én szívemből a Te isteni szereteted áradjon!

Neked akarom adni az értelmemet – hogy gondolataimban a Te gondolataid szülessenek meg, és ezek életté váljanak!

Neked akarom adni a lelkemet – hogy úgy dicsérjem mennyei Atyánkat, ahogyan Te, és a Te Lelked dicsérje Őt az én lelkemben!

Neked akarom adni az életemet – hogy kész legyek meghalni Veled, és hogy ezentúl Te élj bennem és bocsáss meg általam!

F = FIRE, azaz TŰZ

O = OBEDIENCE, azaz ENGEDELMESSÉG.

R = RECONCILE, azaz KIENGESZTELŐDÉS

G = GIFT and GRACE, azaz AJÁNDÉK és KEGYELEM

I = ILLUMINATES, azaz MEGVILÁGOSÍTÁS

V = VICTORY, azaz GYŐZELEM

E = EVANGELIZES, azaz EVANGELIZÁLÁS

A legfontosabb tanulságok:

• Az isteni szeretet tüze, Krisztus szeretetének lángja késztet arra, hogy bocsánatot kérjünk és arra is, hogy megbocsássunk.
• Amikor megtapasztaljuk Jézus szeretetét és irgalmasságát, akkor megnyílik a szemünk és mi, akik addig bűneink miatt vakok voltunk, új látást kapunk.
• Ha Jézusnak engedelmeskedni akarunk, akkor meg kell bocsátanunk!
• A szeretetben való megbocsátás helyreállítja a belső és a külső harmóniát.
• A megbocsátás szerető mennyei Atyánk ajándéka; kegyelem, amit szabadságunkban áll elfogadni vagy elutasítani.
• Meg kell változtatnunk a szívünket és meg kell bocsátanunk, ha azt akarjuk, hogy mások is megváltoztassák a szívüket!
• Ha egyszer végre megnyílunk a megbocsátás felé, befogadjuk azt és tettekre váltjuk, akkor a Szentlélek megvilágosít bennünket, megvilágosítja az értelmünket, a szívünket és a lelkünket.
• Ha megbocsátunk magunknak, másoknak és Istennek, akkor feloldjuk a meg nem bocsátás, a harag, a szeretetlenség és a keserűség kötelékeit, amelyek különben fizikai, pszichés, érzelmi és/vagy lelki megbetegedésekhez vezethetnek.
• Jézusban győzhetünk. Jézus nélkül vesztesek vagyunk.
• Mindannyiunknak szüksége van arra, hogy Jézus „megszabadítson minket a meg nem bocsátás szolgaságából, hogy Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságában élhessünk.”
• Mindannyiunknak úgy kell szeretni és megbocsátani, ahogy Jézus Krisztus szeret és megbocsát, azaz minden feltétel nélkül.

Elmélkedésre ajánlott szentírási részletek:

1. „Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért.” (Mt 5,43-44)
2. „Akkor hozzálépett Péter és megkérdezte: »Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?«Jézus így felelt: »Mondom neked, nem hétszer, hanem hetvenhétszer.«” (Mt 18,21-22)
3. „Bocsásd meg a mi vétkeinket, amint mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek.”

Fontold meg a következő kérdéseket:

1. Mikor tapasztaltad meg Jézus szeretetét és irgalmasságát? Mikor tapasztaltad meg Jézus együttérzését, ami arra indított, hogy megbocsáss magadnak vagy másoknak?
2. Mi az a bűn, amit leggyakrabban bocsát meg neked az Úr? Mi az, amit a leggyakrabban kell megbocsátanod magadnak, házastársadnak, közösségednek, gyereke(i)dnek, szüleidnek, testvére(i)dnek, barátaidnak, egyházközségednek, munkatársaidnak, Istennek?
3. Életed mely területén van szükséged kiengesztelődésre? Melyik kapcsolat az, amit helyre kell állítanod?
4. Nyitott vagy-e rá, elfogadod-e és tettekre váltod-e a megbocsátás ajándékát minden alkalommal, amikor lehetőséged lenne rá?
5. Meg vagy-e kötözve a meg nem bocsátás, a harag, a szeretetlenség és a keserűség kötelékeivel? Ha igen, akkor hogyan (mivel, kivel kapcsolatban)?
6. Engeded-e, hogy Jézus győzedelmeskedjen a te életedben?
7. Sikerül-e másokat az Istenben való igaz életre vezetned azáltal, hogy megbocsátasz és úgy szeretsz, mint Jézus, feltétel nélkül?

Imádság:

Mennyei Atyám, gyújtsd meg bennem isteni szereteted lángját! Repíts engem a Veled való egyre mélyebb egyesülés felé, a megbocsátás által! Nyisd meg a szememet, és adj nekem új látást! Segíts, hogy meglássam, hol van bennem sötétség a meg nem bocsátás miatt!

Uram, Jézus Krisztus, segíts, hogy engedelmes tudjak lenni és sikerüljön mindenkinek megbocsátanom! Segíts, hogy úgy tudjak szeretni és megbocsátani, mint Te, feltétel nélkül! Segíts, hogy sikerüljön megváltoztatni a szívemet, hogy mindenki lássa, a Te békéd uralkodik bennem, és ők is vágyjanak erre a békére, amely csak Tőled jöhet!

Szentlélek Úristen, kérlek, világosítsd meg a testemet, az értelmemet, a szívemet és a lelkemet, hogy sehol se maradjon bennem sötétség! Mutasd meg, hol van bennem még harag, meg nem bocsátás, keserűség, gyűlölet! Gyújts bennem vágyat a megbocsátás ajándéka után, s adj erőt ahhoz, hogy befogadjam és tettekre is váltsam!

Dicsőség, tisztelet és imádás Neked, szerető Atyám, most és mindörökké. Ámen. Alleluja. Ámen.

 Ann Ross Fitch és Paul Robert Degrandis könyve a Marana Tha Kiadónál jelent meg magyarul 2006-ban. A szerk.

Létrehozva 2017. szeptember 29.