Életige, 2016. november
Tematizálás. – Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban ! A hit az egy valóságos tudatállapot. Egy belső tükör, mely a valóságot tükrözi. Méghozzá az elrejtett Valóságot: Ez pedig a személyes Isten. Egy jóságos személy lebeg fölöttem – ennek az érzésnek és sajátos vonzó mágnesességnek hatása alatt jövök-megyek. Ettől a felismeréstől visszhangzik a belső világom, mintha az én szívem hangja állandóan csak ezt mondaná: „Valaki fentről figyel, szeretettel kísér, mintha ölelni akarna, sőt ott áll melletted támogatásával.” „Ő mindent tud rólam, szándékomat, vágyamat, érzésemet, indulataimat követi – szüntelen együtt érző jóindulatával.”
Soha nem veszít el szeme elől, minden harcomnak Hűséges Tanúja. Mint versenyzőnél az ő edzője! Így soha nem vagyok egyedül, nem vagyok árva, mert mecénásom, támogatóm Ő!” Ez a támogatottság nagyon is kell, mert önerőmmel nem vagyok képes az élet próbatételeit kiállni. Ő az, aki VAN, mindazt tudja rólam is,ami bennem és körülöttem van: Megmérettetés és próba. A földi élet ugyanis erről szól: Próba, méghozzá élethossziglan folyó próbatételek egész sorozata. Az egyik próbatétel amint elmegy, már jön is a másik. Olykor pedig többfrontos a harcmező.
Minden próba olyan mint egy birkózónak a szorító: Ahol kimondatlanul is ez a jelszó: Most mutasd meg…! Egy ilyen menet igen csak megviseli a birkózót, mert az ellenfél úgy tűnik, mintha erősebb lenne. S mivel megszorongatja a bajnokot, azért aki a szorítóból távozik. bizony, nagy szorongattatásból jön elő. – Ez a mi földi életünk:Harc….testtel és vérrel, ellenséggel és testvérrel, bűnnel és sátánnal, önmegvalósítással és saját magammal.
Szent Pál szerint pedig: „Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen.” ( Ef.6,12). Na és az üldözések….! „Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.” ( Jn.15,20).A tanítvány nem kisebb Mesterénél: Sebekkel borítva vonul ki a földi életből – követvén Mesterét.
Igen, a mi Tanító Mesterünk, Jézus a legpazarabb premiert mutatta be a próbatételek közül. Ha valakit ért szorongattatás itt a földi életben, Őt bizonyára érte. Mert Ő volt a Bárány és ma is az, mivel tegnap, ma és mindörökké Ő ugyanaz: Áldozat! Ő az, akit ütni kell, Ő az a „nyomorult őrült”, aki hagyja magát, mert őrülten szeret. De meg is kapta a magáét. Ma is megkapja – azokban, akik Benne élnek. Ő a vértanúk ruháját veszi fel: Tetőtől-talpig vérben ázik. Valamikor a Bárány vérét a fára kenték, az ajtófélfára/szemöldökfára: Egyik függőleges, másik vízszintes.
Jézus a Bárány és a vére ismét két gerendán csillog:Az egyik függőleges, a másik vízszintes. Egyik az Istenre mutat, másik a felebarátra. De mindkettő a szeretetről beszél. S mindarról, amit ez az elcsépelt szó (szeretet) magába ölel. Beszél megbocsátásról és bűnbocsánatról, menekülésről és tisztulásról, Ígéret Földjéről és üdvösségről. Ez a kicsorduló Bárány vére egyedülálló érdemrendet kapott a hősök kalendáriumában. De azokra, akikre ráhull ez a Vér, az is hőssé válik. Megtisztul, vakító fehér lesz, ártatlan, teljesen tiszta és szent. Megszentelődik.
Mert a szentelés mindig a vérrel történik.
Az emberiség bűne provokálta ki – először megtisztulás lelki fehér, – majd a vérpadig hű tanítvány vérpiros ruháját. A tiszta, békés és nyugodt lelkiismeretnek nagy ára volt: Balga ember, legyen akár tanítvány is, fel nem foghatja: „Nagy volt a váltságdíjatok! Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben!” ( I.Kor.6, 20).
Az Életige letölthető itt.
Létrehozva 2017. január 20.