Hol a kapcsolat a tudás és a bölcsesség között?

Hol a kapcsolat a tudás és a bölcsesség között?

A mai üzleti világban sok helyről tanulhatunk. A bölcsesség viszont korántsem ennyire hozzáférhető. Ezt saját tapasztalatból tanultam meg. Több mint 40 évvel ezelőtt egy újság közölte a nevemet, mert teljes ösztöndíjat kaptam, hogy egy neves brazíliai egyetemen tanuljak. Hazámban, Bolíviában az egyetemek bezártak, és mivel műszaki képzést kerestem, édesapám benyújtotta a tanulmányi dokumentumaimat a brazil nagykövetséghez. Nem sokkal később már nem voltam otthon.

Bolíviából Brazíliába – messze volt, de nem annyira. Spanyolról portugálra – más volt, de nem teljesen. Trópusi ország volt, de mégsem egészen, hiszen az év közepén volt a tél. Nehéz? Igen. Más? Igen, de nem teljesen. Hasonló dél-amerikai kultúra. Ennek ellenére nem tudtam nem feltenni a kérdést: Hol vagyok? Család nélkül, barátok nélkül, elszakadva a gyökereimtől, és bizonyos értelemben a hitemtől is. Úgy éreztem, mintha az imáim eltűntek volna az emlékezetemből. Azt mondtam magamnak, nagyon alaposan át kell gondolnom, mit tegyek, mit mondjak, és kivel barátkozzak.

Minden döntés azt jelentette, hogy ki kellett választanom a legjobb – és legbölcsebb – lehetőséget. A szüleim mindig is a legfőbb bölcsességforrásaim voltak, de többé nem támaszkodhattam az útmutatásukra. Leveleket írtam, de körülbelül 15 napba telt, mire odaértek, és ugyanennyi időbe, mire választ kaptam. Akkoriban nem volt e-mail, szöveges üzenet vagy akár fax sem. Új helyzetekkel szembesültem, amelyek gyors megoldást igényeltek.

Talán mind feltesszük ugyanezt a kérdést: „Hol vagyok?” Az, ahogyan erre válaszolunk, hatással lehet életünk alakulására. Ha Jézus Krisztus követői vagyunk, Isten velünk van, de nem mindig ismerjük fel, hogy mi is Ővele vagyunk. A magány és a félelem érzése formálja, hogyan értelmezzük a világot, és hogyan hozunk döntéseket. Így éltem én is: lépésről lépésre, rendkívüli óvatossággal, ugyanakkor mély vággyal arra, hogy kevésbé legyek szorongó és inkább spontán. Hol voltam? És velem volt-e a bölcsesség?

Egyetemi tanáraim szerint a bölcsesség megtalálható az elolvasott könyvek számában, a kifinomult beszélgetések minőségében, valamint a szilárd ok-okozati érveken alapuló válaszokban. Nem tévedtek. Később azonban megtanultam, hogy van egy forrás, amely nem hiányozhat egyetlen könyvespolcról sem: a Biblia. Ahogyan Charles Spurgeon bölcsen megfogalmazta: „Sok könyvet látogass meg, de a Bibliát tedd otthonoddá.”

Az Ószövetségi Jób könyve segít választ adni ezekre a kérdésekre. „De a bölcsesség hol található? Hol van az értelem lelőhelye?… A mélység ezt mondja: Nincs bennem! A tenger ezt mondja: Nálam sincsen” „Honnan jön tehát a bölcsesség? Hol van az értelem lelőhelye? Rejtve van minden élő szeme előtt, az ég madarai elől is el van takarva. Az enyészet helye és a halál így szól: Csak hírét hallottuk fülünkkel.” (Jób könyve 28, 12-14, 20-22)

Isten Igéjének olvasása elvezet bennünket a megértéshez az elmélkedésen keresztül. Íme három példa:

  1. Hol? „Isten ismeri az ahhoz vezető utat, ő tudja annak lelőhelyét.” (Jób könyve 28,23) Ige nélkül úgy járok, hogy korlátoz a hibázástól való félelem és a bűntudattól való rettegés.
  2. Hogyan? „Nem ismeri értékét a halandó, nem található az élők földjén.” (Jób könyve 28,13) Nem gyakori, hogy valakit arra bátorítsanak, térdeljen le Isten előtt bölcsességért. Az értelmiségi világ inkább a felhalmozott információt és az egyéni kreativitást értékeli, egyedül a gondolkodásban bízva.
  3. Kinek a vezetésével? „Mert ő ellát a föld pereméig, mindent lát az ég alatt.” (Jób könyve 28,24) Az egyetlen, aki valóban képes megmutatni az utat és vezetni az életünket, Isten.

Forrás: keve.org, Monday Manna