Montforti Grignion Szent Lajos Mária az alábbi epizódról számol be Guzmán Szent Domonkos életéből:.

Amikor Carcassone közelében a Rózsafüzért hirdette, Szent Domonkosnak bemutattak egy démonoktól megszállott albigenst (albigensek, albiak: a 12. században a dél-franciaországi Albi városban keletkezett eretnekség /M. Kat. Lexikon/). A Szent a tizenkétezres tömeg szeme láttára megparancsolta a démonoknak, mondják meg, hogy kitől félnek a legjobban a Mennyek Szentjei közül, s melyikük méltó leginkább az emberek szeretetére és tiszteletére. A kérésre a pokoli szellemek hangos kiáltozásban törtek ki. A Szent kitartó sürgetésére sem akartak válaszolni neki.

Ekkor a Szent térdre ereszkedett és a Szűzanyához imádkozott: “Nagyhatalmú Szűz, Mária, Rózsafüzéred erejében parancsold meg az emberi nem ezen ellenségeinek, hogy válaszoljanak kérdésemre”. A segítségül hívásra nyomban lángcsóva csapott ki a megszállott ember füléből, orrából és szájából; a jelenlevők remegtek félelmükben, de senkinek nem esett baja. A démonok újra könyörögve kérték a Szentet, ne gyötörje őket tovább.

Ekkor, még mindig térden állva, újra a Szent Szűzhöz könyörgött: “Ó, Bölcsesség Legméltóságosabb Anyja, a jelenlevő nép miatt, akik már megtanulták, hogyan kell imádkozni az Angyali Üdvözletet (az Üdvözlégy kezdetű imát), könyörgök hozzád, parancsold meg ezen ellenségeidnek, hogy érthetően és világosan vallják meg a nyilvánosság előtt a teljes igazságot a Rózsafüzérről”. Az ima végeztével, angyalok sokaságának körében, meglátta maga mellett a Szűzanyát, amint egy aranybottal rásújt a démonra, mondván: “Felelj az én szolgámnak, Domonkosnak, ahogy kérte tőled”.

Szent Domonkoson kívül senki más nem látta a Szűzanyát. A parancs hallatán a démonok ordítozva mondták:
‒ Ó, ellenségünk, pusztulásunk és zaklatottságunk! Miért szálltál le az égből, hogy ily gyötrelmet okozz nekünk? Ó bűnösök védelmezője, a Pokolból kiragadod őket, ó, Paradicsom biztos útja, valóban mi vagyunk kénytelenek, akaratunk ellenére, kimondani a teljes igazságot? Valóban meg kell vallanunk mindenki előtt, ami szégyenünkre válik és romlásba dönt minket? Jaj nekünk! S örök átok a sötétség fejedelmeinek! Nos, rendben, halljátok hát ti, keresztények: Krisztus eme Anyja mindenható, és képes megakadályozni, hogy szolgái a Pokolba kerüljenek. Ő, mint a Nap, szétoszlat ja mesterkedéseink és fondorlataink sötétjét; Ő meghiúsítja cselszövéseinket, hatástalanítja csapdáinkat, s miatta lesz minden kísértésünk hiábavaló és eredménytelen.

Kénytelenek vagyunk beismerni, hogy senkit nem tudunk kárhozatba dönteni, aki szüntelen kitart szolgálatában.

A Szentháromsághoz intézett egyetlen sóhaja többet ér a szentek minden imájánál, fogadalmánál és kívánságánál. Jobban tartunk tőle, mint az összes üdvözülttől együttvéve, és semmit sem vagyunk képesek hűséges szolgái ellen tenni. Sőt megesik, hogy sok keresztény, aki a szokásos törvények szerint kárhozatra jutna, ha segítéségül hívja halála pillanatában, az Ő közbenjárására sikerül megmenekülnie. Óh, ha ez a kis Máriácska ‒ dühükben így nevezték a Szüzet ‒ nem szegülne szembe terveinkkel és erőfeszítéseinkkel, már rég felforgattuk és tönkretettük volna az Egyházat, tévedésbe és hűtlenségbe vittük volna a teljes hierarchiát, mint ahogyan minden rendű és fokozatú tagját is!

Az ellenünk alkalmazott erőszak következtében kénytelenek vagyunk hirdetni továbbá, hogy egyetlen ember sem fog elkárhozni, aki kitart a Rózsafüzér imádkozásában, mert Neki sikerül elérnie, hogy szolgái őszinte bűnbánatot tanúsítsanak, s így megbocsátást és búcsút nyerjenek.

Forrás

(In: Francesco BAMONTE: Szűz Mária harca a gonosszal, IHTYS – Nagyvárad 2014. 46-48. oldalak nyomán.)

Létrehozva 2016. szeptember 5.