2. Szodomai bűn

Vannak a természetellenes fajtalanságnak még egyéb megnyilvánulásai is, melyek nem csupán a régi pogányság között, melyet Isten Szent Pál igéi szerint „a gyalázat indulataira hagyott”, voltak gyakoriak, hanem modern, Istentől elrugaszkodott társadalmunkban sem ritkaságok. Ilyen a szodomai bűn.

Hadd mondja el Szent Pál helyettünk azt, amiről beszélnünk oly nehéz. „Asszonyaik a természet szerint való szokást azzal cserélték fel, mely a természet ellen van. Hasonlóképp a férfiak is elhagyván a természet szerint való szokást az asszonnyal, felgerjedtek kívánságaikban egymás iránt, férfiak férfiakon undokságot cselekedvén …” (Róm 1,26.27) Szóval a férfi s nő szenvedélye kielégítésére saját nemét vagy a másik nemen nem az erre alkotott szervet használja.

3. Bestialitás (állati bűn)

A bestialitás (állati bűn) még ennél is mélyebb fertőbe süllyeszti a szerencsétlen embert, midőn állattal keresi a nemi vagy ahhoz hasonló érintkezést.

4. Egyéb erkölcsi elfajulások

Végül vannak az erkölcsi elfajulásnak egyéb szörnyszülöttei, midőn ti. az ember oly tettel szítja fel magában a szenvedély szilaj lángjait, melyek a nemi ösztönnel egyébként semmi összefüggésben nincsenek. Ilyen például a sadismus (de Sade marquisról vette nevét), mely mások kínzása, gyilkolása által ébreszt magában gyönyört; a masochismus (Sacher Masoch beszél róla sokat regényeiben), mely önmaga gyötrése által előidézett kéjérzetben keres kárpótlást; a fetischismus, mely másokra nézve teljesen közömbös dolgok érintése vagy elgondolása által keresi bűnös kielégülését; a paederastia, mely gyermekeket használ ki fajtalan célra; a lesbosi vagy sapphoi szerelem, a nők egymás közti vétkes érintkezése.

Mindeme borzalmas eltévelyedéseket éppen csak megemlítjük. Sajnos, a modern társadalomban talán inkább csak a nevük ismeretlen, nem a fogalmuk. És ha akadnak olyanok, kiket a vak szenvedély a lejtőn ily messze is ragadott s ily mély örvénybe döntött, ha még nem halt ki belőlük minden jóakarat, bizonyosan megkönnyebbülnek, midőn olvassák, hogy a lelkiatya ilyen gyászos bukások lehetőségéről is bír tudomással s még ily elmérgesedett sebekre is van orvosság, az Üdvözítő szívsebéből csergedező gyógyforrásban, a penitenciatartás szentségében.

B) Befejezetlen bűnök

Ama fajtalan bűnök között, melyek kielégülésig nem jutnak, van olyan, mely a tilos gyönyört már magában foglalja, ti. a test gerjedelme s vannak olyanok, melyek csupán a szeméremérzetet sértik, de a bűnös élvezet felszítására nagyon alkalmasak. Ezek ismét vagy belsők, minők a tisztátalan gondolatok és kívánságok, vagy pedig külsők, mint a szemérmetlen érintés, csók, ölelés, szavak s olvasmányok. Valamennyinek nagy jelentősége van a gyakorlati életben, azért mindegyikről legalább röviden külön-külön meg kell emlékeznünk.

Testi gerjedelem

A nemi ösztön által felhajszolt vér a testet forrongásba hozhatja s mintegy a tisztaság szent törvénye ellen lazíthatja.

Ha a testi forradalommal egyetértünk, súlyosan vétünk. Ha hibánkon kívül támad, akkor ugyan vétekmentes, de a körülmények szerint más és más eljárást kell vele szemben tanúsítanunk. Ha e gerjedelmek csupán apróbb villódzások, egyszerűen megvetendők. Ha hevesek s a beleegyezés veszélye felé sodornak, egyenesen ellenük kell szegülnünk, amit imádság, figyelmünk elterelése s azáltal tehetünk, hogy magunknak valami testi kellemetlenséget, fájdalmat okozunk.

Ne hagyjunk abba semmi jót, de legkivált ne – szokott lelkigyakorlatainkat, elmélkedésünket s szentáldozásunkat, ha azokat netán testi gerjedelem kísérné. Lángbuzgó lelkeknél is előfordulhatnak ilyen tünetek. Foglalkozzunk csak tovább Istennel békén s türelemmel. Már maga az a körülmény, hogy lelki munkánkban a kötelesség vagy legalább is a jó szándék vezet, kizárja az akarati hozzájárulást, beleegyezést.

a) Belső bűnök a szemérem ellen

Gondolatok és kívánságok

Loyola Szent Ignác világhírű „Lelkigyakorlataiban” bizonyára Istentől sugallt tudással s bölcsességgel oktat ki arra, miképp kell a bennünk jelentkező gondolatokat elbírálnunk s hogyan viselkedjünk velük szemben.

Először is reámutat arra a nagyon megfontolandó igazságra, hogy bennünk a gondolatok három forrásból eredhetnek: mi magunk szabadakarattal gondolhatjuk azokat, de jöhetnek kívülről is, ti. a jó vagy gonosz szellem sugalmából. Vegyük most már sorra mind a háromfajta gondolatot.

A mi magunk támasztotta gondolatok lehetnek jók vagy rosszak. Ha jók, akkor érdemünk van általuk Isten előtt. Ha rosszak, akkor ismét három eset lehetséges. Ha az a rosszra, illetlenre való gondolás szükséges, mint pl. az orvosnak vagy lelkiatyának, ki erkölcstani tanulmányait végzi vagy a bűnöst kikérdi, akkor bűntelen, sőt érdemhozó Isten előtt.

Ha a helytelen gondolat szükségtelen, csupán kíváncsiságból, hanyagságból vagy aggályosságból foglalkozunk vele, akkor rendesen bocsánatosan vétkezünk.

Végül ha a gondolathoz bűnös gyönyör járul, ez az egyébként szükséges vagy hasznos gondolatot is halálos bűnné változtatja.

A külső forrásból, tehát Istentől vagy jó angyaltól eredő jó sugalmakról ehelyütt nincs sok mondanivalónk. Érdemeket gyűjtünk, ha azokat elfogadjuk s velük közreműködünk s helytelenül cselekszünk, ha azokat elhanyagoljuk.

A kívülről eredő, tehát gonosz lélektől sugallt rossz gondolatoknál ismét több eshetőséget kell megkülönböztetnünk.

Először lehetnek azok érdemhozók. Minő vigaszos gondolat! Mi a leggonoszabb gondolatokból dús érdemeket gyűjthetünk. És kétségtelen, hogy a jó Isten csupán ezen okból engedi meg, hogy a gonosz lélek reánk hasson s minket zaklasson. A Szentlélek boldognak hirdeti azokat, kik különböző kísértésekbe esnek, mert ez ad alkalmat a türelemre, ebből fejlődik a tökéletesség. (Vö. Jak 1,2.3) Érdemet merítünk tehát a rossz gondolatokból, ha azoknak nyomban ellenszegülünk.

Valóban, minő esztelen s veszélyes a kísértővel szóba állani, vitatkozni! Ősanyánk, Éva is megadta ennek az árát.

De még nagyobb az érdemünk, ha a kísértés makacskodik, újabb és újabb rohamot intéz ellenünk, de mi kitartunk s állhatatosan visszautasítjuk támadását. És ez nagyon gyakori eset. Adjunk érte hálát az Úrnak, „ki heves csatát küld, hogy győzzünk”. Nem szabad tehát fejünket vesztenünk. Maradjunk bátrak és hívek. Nekünk szól az isteni ígéret: „Vele vagyok a szorongatásban, megmentem és megdicsőítem őt”. (Zsolt 90,15)

A másik eshetőség a kívülről jövő rossz gondolatoknál az, hogy az ember – Szent Ignác kifejezése szerint – „ügyel reájuk, kissé időzik mellettük, sőt bizonyos gyönyört is merít belőlük, vagy azok elűzésében némi hanyagságot tanúsít”. Ilyenkor bocsánatosan vétünk.

Nagyon világos, hogy a szent ehelyütt nem beszél teljes beleegyezésről, mint arról némelyek vádolták, hanem egyszerűen s híven jellemzi a gyarló emberi természetnek azt az ingadozását, midőn a csábnak ugyan teljesen nem enged, de azt egész eréllyel vissza sem utasítja.

Végül az utolsó eshetőség az, hogy a gondolat ébresztette bűnös gyönyörbe beleegyezünk s ilyenkor súlyos bűnt követünk el.

——————————

Jegyzet. Nem lesz haszon nélkül részekre bontva mozzanatról-mozzanatra megfigyelnünk, ami kísértés idején – lehet, hogy rövid pillanatok alatt – bennünk végbemenni szokott. Testi vagy lelki szemeink előtt felmerül a csáb, mely érzéki természetünket vonzza, ingerli. Ez az első mozzanat. Erre következik a második: érzéki vágyó tehetségünk feléje hajlik, mint a vas a mágnes felé. Minthogy pedig bennünk az összes erők s tehetségek egy embert alkotnak, a szoros kapcsolatnál fogva az akarat is szeretne az érzéki vágy pártjára állni s vonzalmát követni – s már-már utána indul; és ez a harmadik mozzanat. Erre aztán az értelem – és ez a negyedik mozzanat – feleszmél s kutatja, hogy a bennünk támadt mozgalom jóra vagy rosszra irányul‑e s csakhamar belátja, hogy itt Isten törvényének megtartásáról vagy megszegéséről van szó. Most érkezett el a döntő pillanat. Ha az akarat – miután az értelem őt felelősségére imigyen figyelmeztette – ennek ellenére is a rossz pártjára áll, annak enged, az után indul, akkor bekövetkezett az utolsó – ötödik – mozzanat, a beleegyezés, a bűn, melyet nem ritkán a külső cselekedet is követni szokott. Sok nyugtalanság s zavar oka, hogy sokan már az első három mozzanatban is vétket látnak, holott az csak az értelem ébredése után – mely olykor gyorsan, olykor csak lassabban történik – a beleegyezés által megyen végbe.

A kívánság az akaratnak hajlama, törekvése valamire, ami legalább bizonyos szempontból jónak, kellemesnek látszik. Ha már most ez a hajlam, törekvés tilos dologra irányul s az ember nem küzd ellene, nem igyekszik azt magában elfojtani, akkor a kívánság bűnös és pedig a megkívánt dolog természete szerint. Amit az ember ugyanis öntudatosan, szándékosan megkíván, annak elkövetésére már mintegy belsőleg vállalkozott s így a felelősséget Isten előtt máris magára vonta, akárcsak a dolgot elkövette volna.

Innen van, hogy míg a bűnös gondolatoknál s gerjedelmeknél, melyek kifelé nem törtetnek, a szentgyónásban a körülményeket (mi indította? mire vonatkoztak?) nem kell megemlítenünk, addig a bűnös kívánságoknál azt is meg kell mondanunk, amit tenni kívántunk, nevezetesen be kell vallani, hogy a kívánság házasságtörésre, vérfertőzésre vagy szentségtörésre stb. irányult‑e.

Még az ún. feltételes vágyak is (pl. megtenném, ha házas volnék …) rendszerint halálos bűnök, mert a súlyos vétek mérgét, a gyönyört máris – úgyszólván mindig – magukba zárják. Ugyanezért a kétféle vágyat a tisztaság dolgában nem szoktuk megkülönböztetni.

Létrehozva 2015. január 19.