Lefeküdni vagy nem lefeküdni a házasság előtt

Egyik -tizenéves korosztályt tanító – hitoktatónk válasza:

“Válságban a házasság, aminek egyik megragadható oka, hogy nem tudjuk, mi a házasság, és belehullunk véletlenül. Meghatározás, a házasság megismételhetetlen, különleges kapcsolat két ember között, az intimitásnak olyan foka, ami megismételhetetlenségében és mérhetetlenségében csoda.

A házasságok azért mennek tönkre, mert nem tudják ezt róla, és nem készülnek fel rá. Az intimitásnak ezt a fokát nem lehet begyakorolni, hanem a kialakítására és megőrzésére lehet felkészülni. 

Ezért a lefekvés a házasság előtt nem megbánnivaló tilalom miatt elkerülendő, hanem azért, egyfelől mert egy esetleges szakítás után nem hozható helyre. Megtörtént, és nem tehető meg nem történtté. Ergo a későbbi feleséggel a csoda (nem az orgazmus, mert az nem csoda, hanem biológia) már nem hozható létre. Másfelől pedig maga a lefekvés nem öncél, hanem a teljes átadottságnak a kifejeződése, tehát a házasság előtt, azaz a ki nem mondott, és örökérvényűvé tett teljes egymásnakadottság kimondása és ezáltal megvalósítása nélkül értelmét veszti. Másszóval oda vezet, amit a házasság válságának nevezhetünk.”

Forrás

Létrehozva 2013. május 28.