Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban! Mi örülünk minden Isten felé fordult embernek, sőt, még hozzátesszük: Bárcsak mindenki egy Isten felé fordult életet élne! Ahogy Urunk apostolainak és tanítványainak is éppen ezért tudunk örülni, mert ők eljutottak egy Isten felé beirányzott élet-szemlélethez az Úr Jézussal eltöltött 3 év során.

Az Úr feltámadását követő negyvenedik napon, most mégis az történik, hogy a mennybe felemelkedő Jézus után tekintő apostolok némi kiigazítást kapnak az angyalok részéről. Tekintetüket az égre emelik ugyan , de ezzel a tekintettel szinte értetlenül bámulnak nemcsak felfelé, hanem a jövő felé is, mintegy kérdezve: Na, most hogyan tovább…?   Gondolkodás- és cselekvésmódjuk lebénul, s egész lényüket egy hatalmas űr tölti be. Ez az űr van benne még a tekintetükben is. Ezért hiába néznek fölfelé, tekintetük üres, bamba, alélt, erőtlen, ájult, gutaütött, alvajáró és szinte halott tekintetté merevedik. Hiszen a halottnak is, ha nyitva a szeme, úgy tűnik, mintha nézne, csakhogy éppen nem lát. Még az élő ember is gyakorta néz, de nem lát. Nem véletlen, hogy az angyaloknak rá kell szólni a tanítványokra: „Mit álltok itt égre emelt tekintettel?” Ők erre – gondolom – megrázkódtak ugyan egy pillanatra aléltságukból, de azután újra visszazuhantak abba. Ez az üres, égre emelt tekintet, akár, mint festői kép – lehet egy nagyobb horderejű elmélkedés kódja is. Ezt próbálom most végiggondolni Veletek, kedves Nővéreim és Fivéreim.

Az Életige letölthető itt.

Létrehozva 2014. június 11.