Mivel Krisztus egy, az Ő Teste, az Egyház is egy, ahogy a hit is az. Nincs több Egyház, csak a Katolikus Egyház, nincs több üdvösségre vezető hit, csak a katolikus hit.

Amikor valaki érvényesen részesül a keresztség szentségében, tagjává lesz Krisztus Testének, az egy, szent, katolikus és apostoli Egyháznak, megkapja a természetfölötti hit, azaz a katolikus hit kegyelmét és mindaddig tagja marad, amíg el nem szakad tőle. Ez igaz azokra is, akik a Katolikus Egyháztól elszakadtak és eretnekek révén érvényesen részesülnek a keresztségben.

Krisztustól elszakadni morális bűnnel, de a hitet még megőrizve, vagy hit ellenes bűnnel, így a hitet elvesztve is lehet. A szakadárok és eretnekek révén keresztségben részesülők, ha tudatosan követik azokat, elszakadnak az igaz hittől, hit nélkül pedig még az érvényesen kiszolgáltatott szentségek sem válnak üdvösségükre.

Az üdvösséghez szükséges eszközök nem léteznek az Egyházon kívül, ahogy kegyelmi élet és üdvösség sincs az Egyházon kívül. Az elszakadtak és eretnekek által kiszolgáltatott szentségek az Egyház szentségei, amelyeket azok úgy bitorolnak, ahogy a tolvaj a lopott értékeket: ténylegesen megtörténik a használatuk (érvényesség), de minden jogot nélkülözve. És amikor érvényesen kiszolgáltatják azokat, az Egyház szentségeit adják, amelyek – amennyiben szentségek – nincsenek az Egyházon kívül. Ellentétben azokkal, akik ilyenkor kiszolgáltatják. Amint például egy muzulmán is kívül van az Egyházon, habár érvényesen szolgáltathatja ki a keresztséget.

Mivel a szakadárok és eretnekek a katolikus Egyház szentségeit jogtalanul bitorolják, ezért nem mondható jogosan, hogy ők az üdvösség eszközei lennének. Senki sem üdvözült és nem is fog üdvözülni azért, mert szakadár és eretnek közösséghez tartozik, ha pedig valaki mégis üdvözül ilyen közösségből, az nem azért, hanem annak ellenére történik, hogy közülük jött. Mivel az emberek végtelenül sötétek lehetnek és “a bolondok száma végtelen” (Préd 1,15), elképzelhető olyan helyzet, amikor valaki úgy él le egy életet szakadár és eretnek közösségben, hogy mégis megőrzi a keresztségben kapott katolikus hitét, mert nem jut el az értelméig az eretnekség. Ez a hülyeség az egyik válfaja annak a bizonyos legyőzhetetlen tudatlanságnak, ami egyedül mentheti meg – a halál előtti bűnbánaton kívül – a szakadásban és eretnekségben létezéséért.

Aki azt állítja, hogy ez ma már nem igaz, mert ma az egyház már mást tanít, annak gőze sincs arról, hogy miről beszél. Az Egyház sosem taníthatja annak ellenkezőjét, amit mindig is tanított. És az ilyennek azt is kell állítania, hogy a Katolikus Egyház nem az igazság szerint szólt, amikor tévedhetetlenül azt mondta: „Továbbá kinyilvánítjuk, kijelentjük, meghatározzuk, hogy az üdvösségre mindenképpen szükséges, hogy minden emberi teremtmény legyen alávetve a római pápának.” (VIII. Bonifác: Unam Sanctam bulla – Denzinger 875.)

Ha viszont ennek hamisságát állítja valaki, igen súlyos dologban téved. Ha pedig megátalkodottan ragaszkodik ehhez a tévedéséhez, már nincs is benne a Katolikus Egyházban, az pedig igen nagy baj, mert az, hogy mindenképpen szükséges az üdvösséghez, azt jelenti, hogy nem lehetséges másként az üdvösség, mint a pápának alávetve elérni azt, tehát a „szentséges Római Egyház”-hoz tartozva.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2025. január 27.