“Krisztus szeretete sürget minket. Azt gondoljuk ugyanis, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor valamennyien meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, már ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.” (2Kor 5,14-15)

Nem egymásnak kellene élnünk, egyik Krisztus-hívő a másiknak? Nem, mert egymás iránti szeretetünk nem lehet forrás, csak következmény.

Hiszen az ősbűn következményeként az lett számunkra természetes, hogy önmagunknak éljünk, akár durván és másokat letiporva, akár önzésünket elegánsan álcázva, nemegyszer vallásos mezbe bújtatva. A bőrünkön, a szívünkben, testestül-lelkestül érezzük, ha a ránk irányuló szeretet önzéstől, birtoklástól, állhatatlanságtól sebzett. Ha viszont megijedve a nem egészen tiszta és nem elég mély szeretettől gyorsan visszahúzódunk csigaházunkba, lehetetlenné tesszük szeretetünk tisztulását és növekedését, mely csak a szeretet kölcsönös adásában és befogadásában történhet meg.

A bűnös és egészségtelen önközpontúságba ágyazottságunkból radikálisan és eredményesen egyedül Krisztus képes kiszakítani, aki Isten szeretetével szeret minket. Ez a szeretet nem tisztul és nem is növekszik irántunk, mert kezdettől fogva és örökre ugyanolyan tiszta, ugyanolyan teljes. Mi azonban fejlődő lények vagyunk, ezért Krisztus szeretete fokozatosan, egyre nagyobb mélységében tárul föl előttünk, mert különben nem bírnánk elviselni. Vannak szeretetek, melyek nagyobb lánggal égnek, s ezért ideig-óráig képesek megigézni bennünket, de egyetlen szeretet sincs, mely tisztább, igazabb és nagyobb lenne Isten szereteténél. Ez a szeretet tiszta és igaz, mert a jézusi igen és nem érvényesül benne, s a legnagyobb, mert mindent megtisztít és magába foglal, ami ezen a földön a szeretet névre érdemes.

Aki engedi, hogy fokról fokra feltáruljon előtte Krisztus szeretete a maga méreteinek teljességében, az megérzi azt a sürgetést is, amely a mi halálunkat vállaló és feltámadásával saját dicsőségébe emelő Krisztus szeretetéből fakad. Nem őrült munkaláz ez, türelmetlen igyekvés, hanem szerelmes sürgetés – egy soha nem sejtett, de már jelenvaló új világból érkező hang édes szólítása, egy tekintet, egy tiszta arc csendes ragyogása.

(forrás: barsitelekmm.blogspot.hu)

Létrehozva 2013. június 16.