Az év 15. vasárnapi evangéliumáról szóló elmélkedés

A hatékony evangelizálás egyik nagy akadálya az, hogy a legtöbb kereszténynek nincs meg a szükséges szabadsága és egyszerű élete ahhoz, hogy ezt a feladatot következetesen és koherens módon végrehajtsa. A mai evangéliumban az Úr ad néhány tanácsot arról, hogy mi szükséges a hatékony evangelizáláshoz.

Egy ilyen evangéliumot olvasva kísértésbe eshetünk, hogy azt gondoljuk, hogy csak olyan szakemberekről beszél, mint a misszionáriusok, a papok vagy diakónusok, vagy mások, akiknek különleges hivatásuk van. Az ilyen feltételezés azonban kifelejti, hogy mindenki evangelizálásra van hivatva: a papok az emberekhez, a szülők a gyermekekhez, az idősek a fiatalokhoz, a testvérek a testvérekhez, a barát a baráthoz, a szomszéd a szomszédhoz.

Ez az evangélium tehát mindannyiunknak szól, és nagyobb szabadságra hív bennünket, amely felvértez, képessé tesz bennünket és lehetővé teszi azt, hogy hatékonyabban evangelizáljunk. Nézzük meg az Úr tanácsait.

I. AZ ELHÍVÁS SZABADSÁGA – A szöveg szerint Jézus összehívta a tizenkettőt, és elkezdte őket kettesével kiküldeni, és hatalmat adott nekik a tisztátalan szellemek felett.

Talán nem tűnik azonnal nyilvánvalónak, hogy az elhívás hogyan szabadít fel, de gondoljunk arra, hogy amilyen mértékben tudjuk, hogy egy hatalommal bíró személy elhívott minket valamire, gyakran bátrabban és szorgalmasabban tesszük azt, még ha nehéz is. Lehet, hogy egy parancsnoknak azt kell kérnie az alárendelt csapataitól, hogy vegyenek részt egy nehéz csatában. Olyan mértékben, amennyire tudja, hogy azt a saját parancsnoka rendelte el, és hogy ez egy szélesebb stratégia része, odamegy a csapataihoz, és mozgósítja a csapatokat. Nemcsak a saját, hanem mások tekintélyével is beszél, így bátor, és szavainak súlya van. Még ha a csapatai tiltakoznak is, vagy nem tűnnek lelkesnek, ő akkor is erős marad, mert tudja a kötelességét, és azt teszi, ami helyes.

Igen, elhívás alatt állni felszabadító és erőt adó dolog. És így számunkra is, ha tudjuk, hogy az Úr evangelizálásra hívott és küldött minket, márpedig ez biztosan így van (vö. Mt 28,19), akkor bátran mehetünk előre, hogy elhívjuk és összegyűjtsük Isten népét, és az Úr csapatába hívjuk őket. Még ha az emberek rosszul is reagálnak, akkor sem kell elkeserednünk, mert tudjuk, hogy magától Istentől kaptuk a parancsot, és amit mondunk, az helyes.

Papként gyakran hívnak, hogy olyan témákról beszéljek, melyekről egyesek nem akarnak hallani. Mégis, amennyire tudom, hogy elhívást kaptam, hogy beszéljek erről, bátran teszem, mert tudom, hogy amikor az Úr és az Ő egyháza azt parancsolja, hogy szóljak valamiről, nemcsak a saját tekintélyemmel, hanem Isten tekintélyével beszélek. Néhányan talán morgolódnak, hogy nem akarják hallani, hogy a pénzről, az abortuszról, a vallásszabadságról, a homoszexuális bűnről vagy a heteroszexuális bűnről beszéljek… Mégis, amennyire tudom, hogy arra vagyok hivatott, hogy ezekről a dolgokról beszéljek, mégis megteszem, és bátran teszem. Igen, erre van elhívásom: Kénytelen vagyok prédikálni. Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,17).

Tudod, hogy elhívást kaptál? Megtapasztaltad már ezt az elhívást? Úgy látod, mint egy megbízatást, mint valamit, amire elhívtak? A papoknak és a diakónusoknak fel kell ismerniük elhívást, hogy egyértelműen hirdessük Isten Igéjét. Az Úrtól kaptunk megbízást. Ahogy a Szentírás mondja: „Kérve kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az Ő eljövetelére és országára: hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel.” (2Tim 4,1-2) De őszintén szólva, nem látja-e valaki közületek, akik szülők és nagyszülők vagytok, hogy ugyanerre vagytok hivatottak a gyermekeitekkel szemben is? Ki mondhatja itt közülünk, hogy a legfiatalabbakon kívül bárki is mentesül a prédikálásra, Isten igéjének hirdetésére való felszólítás alól?

Tudni és megtapasztalni, hogy elhívást kaptatok, ez felszabadító!

II. Az EGYSZERŰSÉG szabadsága – A szöveg szerint [Ő] megparancsolta nekik, hogy semmit se vigyenek az útra egyetlen boton kívül, se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övükben; ⁹csak saru legyen rajtuk, de ne vigyenek magukkal második ruhát.

Az egyik legalapvetőbb oka annak, hogy az emberek nem evangelizálnak, az, hogy túl sok csomagunk van. Miféle csomag?  Gondoljunk csak bele, hogy az életünk:

1. ZSÚFOLT – Túl sok dolog. A dolgokra pedig figyelmet, karbantartást, pénzt kell fordítani, helyet foglalnak és lekötnek minket. Megvan a túl sok elköteleződés csomagja és zsúfoltsága is. Túl vagyunk terhelve, túl vagyunk foglalva, és sok helytelen prioritásunk van, ahol túl sok időt töltünk olyan dolgok miatt aggódva, melyek nem is számítanak annyira. Ami számít, azt meg félrerakjuk. Bibliai történeteket olvasni a gyerekeknek? Erre nincs időnk, el kell mennünk fociedzésre! Igen, az életünket a túl sok zavaró tényező felesleges terhei zsúfolják össze. És mi a „figyelem-elterelés”? Valami, ami letérít a helyes útról, és ami miatt elveszítjük a tapadást ahhoz, ami igazán fontos.
2. BONYOLULT – Legtöbbünk élete annyira zsúfolt és megfojt minket a felesleges poggyász, hogy azt sem tudjuk, hol kezdjük el az egyszerűsítést. Nem tudjuk, hogyan szakítsuk meg a körforgást, hogyan mondjunk nemet. Így aztán végül magunkkal cipeljük ezt a sok csomagot, ezt a sok mindent, és egészen rabjai vagyunk ezeknek a követeléseknek.
3. KOMPROMISSZUMOS – ez a sok plusz poggyász lehúz és behálóz minket a világgal. Így az értékeink nem az evangélium értékei. Ehelyett le vagyunk kötözve a világhoz, lojálisak vagyunk hozzá, és annak gondolkodásába és módszereibe fektetünk.

Szabadnak kell lennünk az Evangélium hirdetésére és az evangelizációra. Az Úr tehát azt mondja: egyszerűsítsünk! A pénz, az étel, a ruhák és a sok doboz holmi, a népszerűség és a beilleszkedés túlságos megszállottsága akadályozni fog benneteket.

Gondoljatok egy futóra a versenyen. Csak egyetlen dolgot csinál, és nem hord magával semmi felesleges dolgot, ami nyomasztaná. Az utazók sem viszik magukkal az egész házukat, csak azt, ami szükséges. A világot tekintve mi csak átutazóban vagyunk.

A legtöbbünknek túl sok holmija van, és emiatt ehhez a világhoz vagyunk kötve, hiányzik az a fajta szabadság, ami ahhoz szükséges, hogy prófétai módon tanúságot tegyünk arról, ami ezen az átutazó világon túl van. Kérjed az Urat, hogy segítsen neked finoman, de kitartóan egyszerűsíteni az életedet, hogy az egyre inkább az egyetlen szükséges dologról szóljon.

III. A STABILITÁS szabadsága – A szöveg szerint így szólt hozzájuk: „Bárhol is léptek be egy házba, maradjatok ott, amíg el nem mentek.”

A stabilitás az a szabadság, hogy elfogadjuk azt, ami van, és azzal dolgozunk ahelyett, hogy állandóan valami jobbat keresnénk. Ez a szabadság, hogy ott virágozz, ahová elültettek, és használd azt, amit Isten ténylegesen ad ahelyett, hogy valami jobbra várnál.

Valódi szabadságot jelent helyben maradni és kialakítani azokat a mélyebb kapcsolatokat, amelyek általában szükségesek ahhoz, hogy az evangelizáció hatékony és tartós legyen.

A hit átadásának egyik nagyobb problémája manapság az, hogy a családokban, közösségekben és plébániákon nagyon kevés a stabilitás. Amikor a dolgok és az emberek múlandók és feledésbe merülnek, hogyan lehet a maradandó dolgokban gyökerező értékeket beoltani?

Az evangélium hirdetése gyakran mély, jól megalapozott kapcsolatokon, türelmen, kitartáson és az élet hosszú távú szemléletén múlik. Az ide-oda rohangálás és csak a felszínen való élet megélése nem lesz elég. A sekély talaj nem tart fenn magasabb növekedést. Erre csak a mély gyökerek képesek.

Kérjetek szabadságot arra, hogy helyben maradjatok és kevésbé szorongjatok a lehetőségtől, hogy talán van valahol egy jobb munka, egy jobb közösség, egy jobb üzlet. Van értéke annak, ha hálásak vagyunk azért, amink van és azzal dolgozunk, mély gyökereket és tartós kapcsolatot eresztünk. Ez a mélyebb és gazdagabb talaj, ahol az evangelizáció megtörténhet.

IV. A BIZTONSÁG SZABADSÁGA – A szöveg azt mondja: – Ha valamely helységben nem fogadnak be, és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.

Itt van az egyik legnagyobb szabadság, az ajándék, hogy szabadok lehetünk attól a rögeszménktől, hogy tetsszünk, jóváhagyást nyerjünk és népszerűek legyünk. Túl gyakran túlságosan is aggódunk azért, hogy népszerűek legyünk. Túl sokat törődünk azzal, hogy mit gondolnak mások, az Evangélium igazságának rovására.

Jézus itt tulajdonképpen arra utal, hogy az elutasítás biztosan megtörténik, és amikor megtörténik, rázd le magadról, hagyd, hogy átmenjen rajtad. Mondd az igazságot, és ne aggódj az elutasítás miatt. Számíts rá! Ez egy nagyon nagy szabadság.

Túl sok szülő kétségbeesetten vágyik arra, hogy a gyermekei kedveljék és elfogadják őket. Kerülik a nehéz tanításokat és a fegyelmezést. Szükség van arra, hogy megszabadulj ettől a „szükséglettől”, és az Úr ezt meg tudja adni neked.

Igaz, hogy itt nem arról van szó, hogy szociopatákká váljunk, akik egy cseppet sem törődnek azzal, hogy mások mit gondolnak. Ez nem felhívás arra, hogy legyünk durvák vagy udvariatlanok, vagy hogy ne ápoljuk magunkat és ne legyünk szalonképesek. Sokkal inkább arra szól, hogy szabaduljunk meg a népszerűség iránti megszállottságunktól, hogy lerázhassuk magunkról az Evangélium elutasítását, amit elkerülhetetlenül megtapasztalunk. Ezt megint csak az Úr adhatja meg nekünk.

V. AZ ALKALOM SZABADSÁGA – A szöveg azt mondja: – Azok elmentek, s hirdették a bűnbánatot, sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.

Szabadság van abban, hogy tudjuk, mit mondjunk és mit tegyünk. Ez a szabadság az elsőből, az ELHÍVÁSBÓL fakad. Mert nem magunkat hirdetjük, hanem a megfeszített Krisztust, és ez szabaddá tesz, mert nem kényszerülhetünk arra, hogy megváltoztassuk vagy kiigazítsuk a számunkra már meghatározott üzenetet. Szabadság van abban, ha ragaszkodunk az egyszer és mindenkorra kihirdetett üzenethez. A világ kompromisszumokat követel, és azt, hogy a Szentírás bizonyos szakaszait módosítsuk. Mi azonban, akik ezt semmiképpen sem tehetjük meg, szabadok vagyunk az ilyen kényszertől.

Csak azok kényszeríthetők így, akik e világ idejének és mentalitásának rabjai. De amilyen mértékben tudjuk, hogy elhívtak, elküldtek és megadták nekünk a lényegét annak, amit hirdetnünk kell, olyan mértékben szabadok vagyunk a hirdetésre, és szabadok vagyunk a megalkuvásra való kényszerítéstől.

Az alkalom pedig a „bűnbánat” volt. Amint már korábban megjegyeztük, a görög szó itt: μετανοῶσιν (metanoosin) többet jelent, mint egyszerűen a viselkedésünk megtisztítását. Leginkább szó szerint azt jelenti, hogy „új gondolkodásra térni”, vagy „megváltoztatni a gondolkodást”. Ezért az evangelizáló az egész emberhez igyekszik szólni. Nem csak az a fontos, hogyan viselkedik az ember, hanem az is, hogyan gondolkodik, és mi zajlik a lelke legmélyén.

Ezért az Úr az egész embert belülről kifelé igyekszik meggyógyítani. Így az apostolok és mi, akik elég szabadok vagyunk ahhoz, hogy igazi evangelizátorok legyünk, nem csupán tájékoztatni akarunk, hanem átalakítani.

Figyeljük meg, hogyan írja le a szöveg, hogy démonokat űznek ki és betegeket gyógyítanak. Vajon ez csupán a korai apostolok valamilyen egzotikus képessége? Nem. Ezzel az igehirdetéssel mi is kiűzzük a szomorúság, az értelmetlenség, a tudatlanság, a helytelen prioritások, az ateizmus, az agnoszticizmus, a világiasság, a materializmus stb. démonjait. Mi is gyógyulást és békességet hozunk azoknak, akik befogadják Isten igéjének erejét az életükbe. Ezek a gyógyulások nagyon is valóságosak. Ismerem ezeket a saját életemben, és láttam másokon.

Elég szabad vagy-e ahhoz, hogy evangelizálj, hogy hirdesd az evangéliumot, hogy gyógyulást és békességet hozz másoknak? Elég szabad vagy ahhoz, hogy Isten átalakító Igéjének eszköze legyél?

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2024. október 2.