Hogyan szabadulunk meg?

Keresztények sokasága szívta magába a moralista életszemléletet: „Mi, vallásos, templomjáró emberek jók vagyunk, akik kevésbé keresztények, azok rosszabbak, akik pedig nyilvános bűnöket követnek el, azok a söpredék.”

E szemlélet mögött mélységes gőg húzódik meg. Katolikus szentek serege, és a nagy protestáns szentek is úgy gondolkodtak, hogy az Isten csodálatos ajándéka, ha egy-egy bűnt nem követtek el, mert maguktól a legtöbb bűn elkövetésére képesek lettek volna. Akik pedig elkövették, azokat nagyon szánták, mert a bűn megsebezte őket, és gyógyulásra szorulnak.

 Isten újra és újra szólongat minket, hogy lépjünk ki eddigi életállapotunkból, a moralista szemléletből, az ítélkezésből, jelenlegi helyzetünkből, és lépjünk tovább az Atya felé vezető úton. Sokszor mégse ismerjük fel az isteni hívást. „Szóltam néked, mikor jól volt dolgod, de ezt mondottad: Nem [rész 18,12.] hallom. Ifjúságodtól fogva ez a te szokásod, hogy nem hallgattad az én szómat!” (Jer. 22,21)  Mindannyian rászorulunk Isten szabadítására, akkor is, ha kezdő hívők vagyunk, akkor is, ha már több tíz éve haladunk a hit zarándok útján.

Másik súlyos problémánk, hogy az őskísértésre hangolva, Isten nélkül akarunk keresztény életet élni. Saját erőből, saját ötleteinkből, sokszor világi eszközökkel (pénzzel és hatalommal). A Jeremiás próféta által kapott intés itt nagyon időszerű. „Mert kettős gonoszságot követett el az én népem: Elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy kutakat ássanak magoknak; és repedezett kutakat ástak, a melyek nem tartják a vizet.” (Jer. 2,13) Nemcsak egy emberközpontú kereszténységet szeretnénk megvalósítani, de ezen törekvésünk is fogyatékos, és nem éri el célját. Kutakat ásunk, de a kutak nem alkalmasak a víz megtartására.

Szabadulásunkat sokszor saját erőből szeretnénk elérni. Küzdve és megfeszülve. És sokszor egy életet ugyanazokkal a bűnökkel küszködve élünk le. Hitéletünk meghatározója az „én” lett. Néha aszketikus gyakorlatokkal, imamalmokkal próbálunk előbbre lépni, de küszködésünk ellenére újra és újra visszaesünk. Mi lehet a probléma? Mit kellene másként tenni? Azt hiszem, a szemléletünkön kellene változtatni, meg kellene újítani gondolkodásunkat. Mert amíg a bűneinkre figyelünk, addig újra és újra behálóznak minket. Nem a bűneinkre kell a figyelmünket fordítani, hanem Istenre. Ha bűnre fordítom figyelem, akkor a bűn világa tölti be lelkemet, ha Istenre figyelek, akkor az Isten világának miliője tölti be a szívemet. Az Ige erre ösztönöz minket: „Engedelmeskedjetek tehát Istennek; az ördögnek pedig álljatok ellen, és futni fog tőletek. Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg kezeteket, bűnösök, és tisztítsátok meg szíveteket, ti kettős lelkűek!” (Jak 4, 7-8) A bűntől az Istenhez kell fordulnunk. Belátásra (magunkba szállásra), fölismerésre (gondolkozásra és tudatosításra), és adott esetben bűnvallásra van szükségünk. A kísértés még nem bűn, hanem egy lehetőség a győzelemre vagy az elesésre!

A bűnöket többféle módon lehet csoportosítani. „Gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással” stb. Itt most három csoportot szeretnék prezentálni.

• Vannak bűnök, amellyel Istenre, embertársunkra, vagy magunkra haragszunk („az élet kevélysége”- a személy elleni lelki-szellemi bűnök, köztük a gőgggel). A haragból azonban hamar gyűlölet és utálkozás lesz. Istentől elfordul az ember, magát és/vagy felebarátját megveti, elutasítja… Itt kiengesztelődésre, megbocsátásra van szükség. Meg kell bocsátanunk Istennek, testvérünknek és önmagunknak is. Az Úr szava világos: „Haragudjatok, [Eféz. 4,26.] de ne vétkezzetek: beszéljetek szívetekkel a ti ágyasházatokban és csillapodjatok!” Másként: Ha felindultok is, ne vétkezzetek! Gondolkozzatok el fekvőhelyeteken, és csillapodjatok le!  (Zsolt. 4,5) Arról kevésbé tehet az ember, ha felindul. De ha a haragos indulatot dédelgetni kezdi, és elteszi másnapra, akkor már onnét „ketyeg a bűn” órája. Az apostol világosan felszólít a negatív érzülettől való elfordulásra, „minden keserűség, indulat, harag, kiabálás” zsákutcába visz minket. „Ha haragusztok is, ne vétkezzetek”: a nap ne menjen le a ti haragotokkal, [Zsolt 4,5] helyet se adjatok az ördögnek.(…) Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. És ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét, aki által el vagytok pecsételve a megváltás napjára. Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban. [Kol 3,13]” (Ef. 4, 26-32) Egymás elviselése, sokszor „elszenvedése” a megújult (megtért) élet velejárója. „Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak. A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek. [Ef 5,19-20] Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.” (Kol. 3, 13-17)
   

• Vannak bűnök, melyek a test ellen tőrnek, és az érzékiség hálójával akarják megkötözni az embert, „a test kívánsága” – a test elleni bűnök, az élvezetvágy. Elkerülhetetlen, hogy egy utcán közlekedő férfi ne vegye észre az előtte haladó nő áttetsző ruhája alatti „tanga” fehérneműjét, formáinak feszülését. Nyilván, ha egészséges, akkor valamilyen érzületet kivált belőle. Ez kísértés, lehetőség. Nem az a megoldás, ha elfojtja az ember a benne feltörő rezdüléseket, hanem az, ha beszél róla. Meg kell beszélni a látottakat, őszintének kell lenni önmagunkhoz és társunkhoz. (Sok keresztény válás megelőzhető lett volna, ha a házaspárok őszintén beszéltek volna érzéseikről, belső tapasztalataikról, titkos vágyaikról.) „Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonynyal az én tanítványaim vagytok; És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” (Ján. 8, 31-32) Vagy tudatosítja, megfogalmazza és kimondja (ha lehet, akkor élete párjának, vagy lelki segítőjének), vagy az érzületeit ösztönösen dédelgetni kezdi, és az érzékiség utcájába téved, amely többnyire a bűn megtestesülésébe torkollik. Az ember olyanná válhat, „mint a pusztához szokott vadszamár, mely érzéki kívánságában levegő után kapkod.” (Jer. 2, 24) Persze, ez fordítva is lehetséges. Azt is jó tudni, hogy nem annyira a meztelen test látványa szokta rabul ejteni az ember érzékiségét, hanem a sejtelmes, az alig látható, az áttetsző, ami a fantáziát érzéki kalandra sarkallja. Máskor a plakátok, és a médiák által sugallt kihívás ejti rabul a férfit vagy a nőt. „Ezek víztelen források, forgószéltől sodort ködfoszlányok, akiknek a sötétség homálya van fenntartva. Mert üres, fellengzős szólamokat hangoztatva testi vágyaik kiélésére csábítják feslett életükkel azokat, akik nemrégen szakadtak el a tévelygésben élőktől. Szabadságot ígérnek nekik, bár maguk a romlottság szolgái, mert mindenki rabja lesz annak, ami legyőzte.” (2Pt. 2, 17-19) A testi bűnöknek van egy éltető eleme, a torkosság. Ezt sokan a papok közül se tartják bűnnek. Bár veszélytelennek tűnik, mégis sok bűnnek helyet készít. A szexuális bűnök mögött is sokszor húzódik meg a torkosság szelleme. De a szenvedélybetegségeknek, az alkoholnak, a drogoknak, és a cigarettának is elősegítője lehet.
   

• Végül vannak bűnök, amelyek a tulajdon ellen irányulnak. Ennek gyökere a birtoklási vágy, „a szemek kívánsága”. „Ne szeressétek a világot, sem azokat, amik ebben a világban vannak. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete, mert minden, ami a világon van, a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége. Ez nem az Atyától, hanem a világtól van. Ez a világ elmúlik, és elmúlik a kívánsága is. Aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. Fiacskáim, itt az utolsó óra! És amint hallottátok, hogy jön az Antikrisztus, már most is sok antikrisztus támadt, amiből tudjuk, hogy itt az utolsó óra.” (1 Ján 2,15- 18) Az egyént, de a közösséget és az egyházat is megfertőzi ez a szellemi vírus. A pénz és a hatalom iránti vágy többnyire a „jó cél” köntösébe szokott burkolódzni, és azzal álcázza magát, hogy az egyház és az egyén vallásos érdekeit kívánja képviselni a társadalom felé. Az Isten azonban más eszközöket rendelt az egyház építésére. „Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé a mi megszentelődésünket.” (2Kor. 7,1) El kell engednünk mindent, amihez ragaszkodunk, mindent, amibe a bizalmunkat vetjük. A szegénység szeretetének lehetőségeit fel kellene fedeznünk. A „birtoklás” miliőjéből a „létezés” világába kellene lépnünk. Sokat kell még merítenünk az egyszerű názáreti ács életének titkaiból, vagy a mezítlábas assisi próféta életviteléből.

  Létrehozva 2011. május 20.

  Pages: 1 2 3